 Viharban edződve...
A XV. ESZTENDŐ
A FAKOOSZ tagsága jubileumi találkozóra készül. Másfél évtized gondja és öröme köti össze ezt a közösséget. Létrejötte az eltiport civil kezdeményezés újjászületésének egyik legszebb, és talán eddig egyik legsikeresebb példája is.
Az utóbbi években attól félhettünk, hogy éppen legnagyobb eredménye gyakorol rá lazító, ernyesztő hatást. Hiszen a MOK vezérkarába bekerült vezetőink egy magasabb szinten képviselhették azokat az érdekeket, melyek először összehozták ezt az, évek alatt oly barátivá kovácsolódott, társaságot. Elhatalmasodhatott volna rajtunk az az érzés, hogy már nincs is szüksége reánk az orvostársadalomnak? Hogy felszívódunk a közös nagy érdekvédelem jegyében?
Aztán ocsúdni kezdtünk tévhitünkből, és a sikerélményt kellőképpen feldolgozva rájöttünk, hogy vannak más, az eddigieken kívüli, és azzal nem párhuzamos, de mégis szorosan összefüggő tennivalók. Olyanok, melyeknek felvállalásával éppen az érdekvédelembe előrement harcosainkat tehermentesítjük. Olyanok, melyekhez éppen egy ilyen kipróbált, és a mai atomizálódó magyar társadalom betegségét cáfoló, összetartó társaság szükséges. És ami nem kevesebb ennél, és ezzel szorosan össze is függ, hogy rájöttünk, szükségünk van egymásra!
Gondoljátok csak el! Jól ismeritek a mai magyar orvostársadalom mesterségesen belenevelt rákfenéjét, a széthúzást, a saját érdeket is balgán sértő irigységet. Talán nem nehéz felmérni, milyen hallatlanul fontos példát mutat fel ez a kipróbált és bizonyított összetartozás érzésünk.
Egy évvel ezelőtt, amikor a kidolgozott új programot a kongresszus elfogadta, nehéz és hosszú útnak vágtunk neki. Olyannak, mely a politikában ma használatos, de soha be nem tartott meghatározás szerint úgynevezett ciklusokon átívelő feladat. Olyan, melyet nem vihet végig egy elnökség, de melynek lassú építő munkája utóbb csodálatos gyümölcsöket teremhet.
Nos ennek megfelelően először az anyagi alapokat próbáltuk megszilárdítani, s ez irányba sikerült is néhány lépést tenni. Minthogy a bevétel vonalán csak lassan tudunk előrelépni, és a tagság kiöregedése, és néhány reményt vesztett kolléga közönye létszámcsökkenéshez is vezetett, az adminisztráció és vezetés költségeinek karcsúsításához is folyamodtunk. Ebben a vezetőség önmérséklete, áldozatkészsége példamutatónak bizonyult. Köszönet érte.
A Generali-Providenciával sikerült ismét kiegyezni, 2004-es adósságukat már törlesztették, s feltételezhető, hogy a 2005-re szóló átutalás sem fog késni, sőt remény van a további együttműködésre is. Ugyanakkor új, profi szponzorszervezőnk is megpróbálja szervezetünk egyéb bevételeit gyarapítani. Az ő személyének kiválasztása, a korrekt együttműködés elveinek gyakorlati kidolgozása is alapos átgondolást igényelt mindkét oldalról.
A lehetőségek szűkülése hozta magával azt is, hogy a FAKOOSZ gyűrű adományozását ötéves megszakítás nélküli tagsághoz és tagdíjfizetéshez kellett kössük.
Taglétszámunk két év alatt 98 fővel csökkent.
Anyagi helyzetünkről röviden:
A tagdíj éves mértéke 2002-től változatlanul 6000 forint.
Tagdíjhátralék 2003 2004 2005
Tartozás összege: 275 400 Ft 1 187 400 Ft 4 438 000 Ft
Összesen 2003-ig 275 400 Ft
Összesen 2004-ig 1 462 800 Ft
Összesen 2005-ig 5 900 800 Ft
2005-ben ~90 tag jelezte, hogy Providenciás.
Ez ~540 000 Ft melyet a Providencia fog rendezni 2006 első félévében.
Energiáink többi részét a lehetőségek felmérése és az együttműködésekre, az orvostársadalom egyéb kezdeményezéseivel való összefogásra tett kísérletek uralták. Ezt a munkát nem csak határokon belül kezdtük felépíteni, hanem a határokon kívüli kezdeményezések is elindultak az utóbbi hónapokban. Természetesen, mint az élet minden területén, itt is az anyagi háttér nagyban meghatározza azt, amit elérhetünk. Amint sikerül a fennmaradáshoz szükséges költségek előteremtését meghaladó forrásokhoz jutni, számos ötlet megvalósítása fog lehetővé válni.
Elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi Tagozatával, annak is Háziorvosi Csoportjával próbáljuk szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Már konkrét személyekkel is tárgyaltunk egy marosvásárhelyi, egy csíkszeredai és egy gyimesi csoportosulás szervezése érdekében. A Múzeum Egyesülettel együttműködési megállapodás aláírását beszéltük meg. Folyamatban van a tapogatózás a többi elszakított terület magyar kollégái irányába is.
A hazai együttműködés az orvostársadalom egységesülését szolgálandó, az ágazatok közötti határok légiesítését tűzve ki egyik célul megindult, és szerveződőben van kapcsolatunk a magyar orvosok olyan szellemi, kulturális, művészeti és sport elkötelezettségű csoportjaival, melyek már eddig is sokat tettek le a közös asztalra. Reményünk szerint együtt több lehetőséget tudunk majd kiharcolni, közös szervezkedés, közös pályázatok és így megvalósuló közös programok segítségével.
A három évtizednél is régebbi MOKK, a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Köre már tavalyi kongresszusán elfogadta közeledésünket és dr. Hankiss János professzor, valamint dr. Csapláros Zsuzsa docens segítségével, megállapodtunk az együttműködésben. Ezen a kongresszuson alakult ki tulajdonképpen a kapcsolat a MOK szabadidő, kulturális és sportbizottságával, annak vezetőivel, dr. Tarján Jenő professzorral, és ezen keresztül dr. Huszágh Hedviggel a sportügyek szerbezőjével, valamint a Muzsikáló Orvosok, Kósáné Kertai Daisy által remekül megszervezett csoportjával, akik kongresszusunkon is bemutatkoznak.
Külön szeretném kiemelni, hogy elképzeléseink mentén szeretnénk a Házi Gyermekorvosok Egyesületével is közös terveket kialakítani, hiszen meggyőződésem, hogy ez a hozzánk hasonlóan sikeres, és alulról építkező társaság is magáénak érzi ezeket.
Ilyen kapcsolatok képezhetik alapját egy élénkülő szellemi életet megalapozó és a kistérségekben is feléledő klubszerű tevékenységnek, amely úgy szolgálja majd a közös szórakozást, hogy egyben a szellemi igényt is fokozza, segítséget nyújthat a továbbképzésben, és főleg összefogja a terület orvosait a barátság és szeretet szálaival is, a közös célokért folytatandó legkülönfélébb feladatok megoldására.
Ezek a csoportosulások aztán, ha már gyökeret eresztettek, felvállalhatnak szakmai és továbbképzéseket szervező tevékenységeket is. Ezzel kapcsolatosan a magam területén több mint másfél évtizedes tapasztalatom van, bár mára a rövidlátó politika kiöntötte a fürdővízzel a gyereket is, és a jól működő és csak jó hozadékkal bíró szponzorálási rendszert lerombolta, leforrázva az egészet a piszkos gyanú szurkos levével. Mintha a továbbképző estéken biztosított közös vacsora a megvesztegetés melegágya lenne. Akik ilyen gondolatokat generáltak, alighanem másféle vacsorákhoz szoktak.
Az átalakulásunk folyamatos megvalósításának első lépései mellett próbáltunk megmaradni a küzdelem élharcosainak háttereként is. Véleményt nyilvánítottunk, hirdettük gondjainkat és terveinket különféle fórumokon és a médiában, ha lehetett és megkérdeztek hivatalosan is állásfoglaltunk, Ilyen volt például az új szerződések dolgában kidolgozott tervezet véleményezése. Sajnos azonban ilyenkor az történt, ami régebben is. Megkérdezésünk csak annyiból volt fontos a rendeletek alkotóinak, hogy hivatkozhassanak rá. Náluk ez egyenlő az egyeztetéssel, akkor is, ha el sem olvassák, vagy egyetlen gondolatát sem használják fel. A FAKOOSZ képviseletében több kongresszuson vettünk részt és hozzászólásokkal, illetve felkérésre elkészített anyagokkal is próbáltunk képviselni érdekeinket, egyben az egészségügy felemelkedésének érdekeit. Így ott voltunk az Önkormányzati Egészségügyi Napok rendezvényein és több esetben a Regionális Egészségügyi Tanács munkájában is résztvettünk. Ez utóbbit az ország minél több régiójában kellene rendszeresíteni.
Elképzeléseinkről a legfontosabb alapellátással is foglalkozó egészségpolitikai lapokban (Orvosok Lapja, Medicus Anonymus, a Kör) , a külföldi diplomások jelentős része által olvasott hazai lapban az Átalvetőben, és a határon túl az erdélyi magyar sajtóban az Erdélyi Naplóban sikerült hírt adni. A kárpát-medencei árvízkárosultak megsegítésére rendezett árverésen is részt vettünk a FAKOOSZ érmekkel, s ez alkalmat adott a rádióban is bemutatni röviden terveinket. A Kossuth rádió külön riportot is készített arról, hogy a FAKOOSZ volt az első olyan szervezet, amelyik jelentkezett a nemes felhívásra. Ezek a lehetőségek, és személyes ismeretségek segítették a külföldi kapcsolatépítés első lépéseit is.
Itt szükséges ismét megemlékeznünk annak fontosságáról, hogy a Kör megjelentetése minél gyakoribb legyen. Bár gyűlnek az elektronikus címek és rendelkezésünkre áll az internet is, a nagy többség, már csak átlagéletkorunknál fogva is a nyomtatott szöveget kedveli. Másfél évtized tapasztalata áll a lap és az általa ápolt kapcsolatok fontosságának felismerése mögött. Mindent el kell követnünk, hogy legalább erre rendelkezésre álljon az anyagi bázis. A honlapot is a tagság figyelmébe ajánlom, hiszen nem kevés azok száma, akik ezzel a kapcsolatrendszerrel is képesek együttműködni.
A TENA cég ígéretét bírjuk egy regionális vándor rendezvénysorozat közös megszervezésére. Ebben a FAKOOSZ a fenti elvek alapján venne részt és ezzel is megpróbálnánk ösztönözni a területi szerveződéseket.
Hogy ne csupa jót mondjak, el kell panaszolnom, hogy továbbra is néhány lelkes és áldozatkész ember vállán van a teher java. Nagyon kellene, hogy többen is jelentkezzenek ötleteikkel és a területükön megvalósítható elképzelésekkel. Vannak a munkánkban alig-alig résztvevő megyék. Tudjuk, hogy sok éves folyamatról van szó, melyet nem lehet vezényszóra felfejleszteni, de nagyon kellene a tagság fokozódó részvétele és az, hogy magunkat így megmutatva fiatalodjunk, és új tagokkal erősödjünk. Ennek előfeltétele persze az egész orvostársadalomban uralkodó lemondó, minden mindegy hangulat megfordítása is. Az összefüggés természetesen oda-vissza érvényes.
Amikor ezelőtt egy évvel bemutatkoztam, azt mondtam, hogy véleményem szerint az amit a FAKOOSZ megvalósított nemzeti kincs. Ma már tudom, hogy nem túloztam. Az egyre jobban széteső magyar orvostársadalmon belül ennek a szellemiségnek a megőrzése feljogosítja arra, hogy lelki, szellemi génbanknak nevezzük szövetségünket. Ennek szellemében kell folytatnunk további munkánkat, ennek szellemében kell élnünk és élenjárnunk.
Ezek után már csak annyit mondanék, hogy amiképpen a kollektív vezetés jelentőségét az első percben is hangoztattam, azonképpen is történt az elmúlt esztendőben. Mindenben közös döntés született, és ez soha nem esett nehezünkre. Köszönet érte az egész elnökségnek.
Arról, hogy az eddigi elnökök miként beszélnek a múltról, következő lapszámunkban olvashatnak.
Szász István T. elnök
|
