 Quo vadis? – hová mégy?
A legenda szerint Péter apostol a mártírhaláltól való menekülés közben kérdezte ezt Krisztustól, amikor az megjelent előtte.
Hasonló kérdéseket tettünk fel március utolsó hetében, a választások előtt egy héttel az akkor még mandátumokért versengő pártok egészségpolitikusainak. Ha magyarra fordítanánk a kérdést talán így szólna, megkérdeztük márciusban:
- Hová mész te kisnyulacska? Válasz úgy május elején jött, körülbelül ennyi:
- Ingyom-bingyom taliber! – Aztán júniusban még annyi, hogy:
- Total liber mal liber!- Majd augusztusban az, hogy:
- Az erdőbe, a Zöld erdőbe és titeket is beviszlek oda!...
Olvastad? Én olvastam! Nem volt könnyű olvasmány. Végig azt kerestem, hol van benne szó a háziorvoslásról. Körülbelül annyit találtam, hogy, ha bevezetik, a háziorvosnál is kell vizitdíjat. De mit panaszkodjunk, mikor az Új Magyarország programban az egész egészségügy is csak néhány sovány sort kapott.
Az elemzés egyébként korrekt, olybá tűnhet, hogy a túlságosan is fekvőbeteg intézményhez kötött ellátás súlypontjának az olcsóbb, és hatékonyabb járóbeteg-ellátás és az alapellátás felé kell terelődnie. Ezzel még egyet is lehet érteni, csakhogy mindkét reménybéli fejlődésre szánt ágazatnak további bevételcsökkenést kell elszenvednie. Mindannyian sorolhatnánk a példákat az ellátás anomáliáiról, a számolatlanul generált kontrollokról és feleslegesen ismételt vizsgálatokról. Igazán, mi háziorvosok, erre készültünk 1992 óta, mióta a háziorvosi ellátás átalakítása heves viták és tévelygések között elkezdődött, hogy aztán néhány év múlva a kedvező tendenciák lelassuljanak, és a kezdeti lelkesedés és tenni akarás, no meg az ezt életben tartó financiális előnyök lassan elkopjanak, semmivé váljanak. Napjainkra odáig jutottunk hogy több mint százötven üres, vagy helyettesítéssel ellátott praxis van az országban, már csak nagyon kevés végzős orvos akar háziorvos lenni, miközben a rendszerben dolgozók korátlaga meghaladja az 50 évet, s a gyermekhálózatban még ennél is magasabb.
A nagyrészt felesleges, és értelmetlen adminisztrációs feladatok és az elvárások növekedését a finanszírozás nominálértékének a csökkenése kíséri, egyre inkább ellehetetlenül a praxisok fenntartása. A vidéki orvosok kitiltása a helyi közéletből a helyi egészségügy szervezését laikusokra bízta, miközben a média nem szűnő orvos ellenes kampányai folyamatosan rontják az orvos-beteg közti bizalmi viszonyt.
Az új egészségügyi vezetés és a kormányzat egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseiből és terveiből ritmikusan kiszivárogtatott, rendszerbe nem illeszthető, ötletszerű részletek az orvosokat, a patikusokat és a betegeket is felháborítják, tovább nehezítve az eddig is a csak az ágazatban dolgozók lelkiismeretes helytállása miatt működő ellátást.
A „Zöld könyvből” semmilyen konkrétum nem olvasható ki, a nyomában kialakult ötletelés pedig fejetlen kapkodást, káoszt sejtet, vagy azt, hogy mindent már előre eldöntöttek s szokás szerint szó sem lehet vitáról.
Az egész tragikus folyamatnak azonban lehet egy pozitívuma. Az oszd meg, és uralkodj jól bevált taktikája remélhetőleg ezúttal megbukik. A közös ellehetetlenülés lehetősége miatt fokról-fokra kialakul az eddig többnyire valamilyen szinten ellenérdekelt alapellátó háziorvosok, járóbeteg-ellátók, kórházi orvosok, patikusok, és remélhetőleg a leginkább érintetett betegek egységes fellépése. 37000 orvost az egészségügyi dolgozókkal, a patikusokkal együtt sem nagyon lehet észrevenni, mondjuk a Kossuth téren. De ha betegeink is felfogják a háttérben szerveződő, kíméletlen agresszivitással nyomuló veszélyes törekvések várható következményeit, akkor már nem lehet ezt a közös akaratot figyelmen kívül hagyni.
Minden érvelés, magyarázkodás és tudományos köntösbe bújtatott okoskodás lényege egy: nincsen pénz! A tervezett lépések pedig egyelőre zölden vagy a kaméleon más színeiben, egyaránt a megtakarításról és nem a valódi reformról szólnak. A nagy elosztórendszerekből nagy elvonórendszerek lesznek, az osztás és fosztás jereváni rádióból ismert tévesztése mintájára.
Az egészségügybe várt Uniós pénzek, és a legnagyobb elosztóban még fellelhető –elégtelenségében is nagy – pénz azonban nagy vonzerő, és egyben nagy felelősség is. Ennek megfelelően aztán nagy a zenebona is körülöttünk. Egy zenekar azonban, amiben a prímet egy gordon viszi, a különböző partitúrákból játszó gordonkák támogatásával is csak a kakofónia kedvelői körében számíthat tapsokra.
Az hiszem, mi nem tartozunk ebbe a körbe.
- Dr. Mráz János -
|
