 
GONDOLATOK A FAKOOSZ SZÜKSÉGSZERŰ MEGÚJÍTÁSÁRÓL
A legutóbbi egy-két évben elkerülhetetlenné vált, hogy a FAKOOSZ új helyzetéről gondolkodjunk. Miközben magyar társadalom sajnálatosan lassan s nem mindég jó irányba változik, esetünkben és a legújabb-kori történetében szokatlan módon, ez az új helyzet - részben - éppen szövetségünk sikeres működése miatt következett be.
Egy ilyen gondolatsor legelejére kívánkozik az a megállapítás, hogy a FAKOOSZ sokkal fontosabb annál, mint egyesek gondolnák. Nemzeti értékről van szó. Egy széteső és atomizálódó társadalom felé haladó korban, az alulról jövő és értékteremtő összefogás, a közösségi erőfeszítés nagyon ritka és sikeres példája.
Bár első pillantásra a FAKOOSZ okafogyottnak is tűnhet, de ez a következtetés nagyon meggondolandó, nehogy saját kárunkra tévedjünk és elhamarkodott véleményt formáljunk. Nem biztos, hogy helyes a jelenlegi helyzetet alapul véve arra gondolni, hogy ma már elég a kamarán keresztül folyó érdekvédelmi munka. Váratlan fordulatokban bővelkedő korunkban, ne adj Isten, előadódhat más helyzet is, és akkor a FAKOOSZ ismét szükséges lehet, mint azok a bizonyos menedéknyújtó erdélyi templomerődök a tatárveszedelmek idején. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy sem a MOK-nak, sem a FAKOOSZ-nak, sem más háziorvosi társaságoknak nincsenek szakszervezeti jellegű jogai.
Ha abból indulunk ki, hogy mindenképpen más formában kell szövetségünket átmenteni, akkor nagyon meg kell gondolni, hogy milyen módon lehet időtállóvá tenni és alkalmassá is arra, hogy adott helyzetben ismét képes legyen érdekképviseleti munkára is, illetve a jelenleg is elmaradhatatlan érdekvédelemi munkának lehet-e támogatója, munkatársa, katalizátora?
Szögezzük le, hogy a FAKOOSZ vérátömlesztés tulajdonképpen, két lépcsőben, sietett a Magyar Orvosi Kamara, tehát az orvostársadalom egészének a segítségére, amikor annak valóságos előiskolájaként, vezetőképzője gyanánt működött.
Ugyanakkor a FAKOOSZ története arról győz meg, hogy az képes volt túlnőni önmagán, s a megosztottságával módszeresen manipulált orvostársadalomban éppen a sikeres közös erőfeszítés példájával nyújtott maradandót.
Ha a tagság – nálunk természetes – megkérdezését követően is az az elképzelés bizonyul a legreálisabbnak, hogy átalakítás szükséges, számos ötletet kell megvizsgálni és átgondolni. Ez a munka eredményes csak a kollektív bölcsesség jóvoltából lehet.
Bármely ötlet is szolgálná az átalakulást, meg kell hagyni a reverzibilitás lehetőségét. Ki kell találni a szerepkettősségek miatt most éppen kevéssé aktuális, de esetleg még aktuálissá válható funkciók számára egy túlélést biztosító hibernálási módszert, egy csökkentett üzemmódot, melynek folyamán menet közben is képes fejlődni, erősödni e tevékenység, és a pillanatnak megfelelő feladatok ellátása mellett, ha kell ismét felöltheti a terepruhát.
Tudomásul kell vennünk, hogy nehezen átlátható korban élünk, az erőviszonyok a teljesen zavarossá vált társadalmi háttér miatt felmérhetetlenek. Csak egyetlen dolog biztos, és ez a cél, a nemzet egészségének szolgálata. Az olvasó itt ne lepődjön meg, de a felesleges szócséplés, álpátoszok és szópetárdázás korában is ezt kell mondanom.
Lépjünk azonban tovább. Mi az a terület, ahol az érdekvédelmen kívül szükséget szenvedünk? Szerintem elsősorban az orvosi presztízs irányított, egyben korszakfüggő, és közben önpusztító okokból is fennálló eróziója. Az anyagi válságok erkölcsi válságba fordulása közismert jelenség.
Ezt a helyzetet kötelesek vagyunk áttekinteni, és mindent megtenni a további rombolás és romlás ellen, mert orvosi eskünk, a beteg szolgálata éppen pont erre is kötelez. A beteg gyógyításához nem elég a szaktudás, nem elég az etikus hozzáállás, igenis szükséges - az előbbiekkel egyenlő jelentőséggel - a tekintély is. Ez önmagában is gyógyító erő, és ha jól átgondoljuk, gazdasági tényező. A tekintély, a beteg ezzel járó bizalma, lehetővé teszi az olcsóbb gyógyítást, pontosabban a felesleges és indokolatlan igényekből származó kiadások lefaragását. Ez lehet egy olyan pont, ahol a tekintélyrombolás hátrányairól a fináncszemlélet is meggyőzhetővé válhat. Ahogy mondják: pénzügyi vezéreink gondolják át a kérdést cost-benefit alapon is.
Az orvosi tekintély helyreállításában lehet nagy szerepe egy mozgalomnak, egy szervezetnek, egy meglevő struktúrának, mely a területi elv alapján, valamennyi megyében szerveződve, a többi kollégát is megszólítva hozna létre egy olyan tevékenységet, mely egyben egységünknek is támaszává válhatna. A budapesti LAM klub sikeres működését látva, mi próbáljunk meg ennél is többet. Többet, mégpedig párt, valamint ideológia semlegesen (mert ideológiamentesen nem lehetséges) és nem csupán az egészségpolitikára fókuszolva. Fokozatosan, néhány év alatt, próbáljuk megszervezni az orvosok szellemi klubmozgalmát megyékre, s ha lehet még kisebb egységekre is lebontva. Ezek a szellemi műhelyek, nívós szórakozási alkalmak, esetenként állandó találkozóhelyek, az aktuális közös gondok mellett foglalkozhatnak mindenféle értelmiségi tevékenységgel, ötletek sokaságát karolhatják fel és valósíthatják meg, adott esetben akár szakosodhatnak is a területek sajátosságai és személyi feltételei, vagy érdeklődési körük szerint.
Meg kell keresni a természetes szövetségeseket is. Legvalószínűbben a kultúra világában kereshetők. Pl. csak kapásból a Magyar Népfőiskolai Társaságok Szövetsége, de sok más hasonló lehetőség is felmerül. Meg kell kérdezni a Magyar Orvos Írók és Művészek Társaságát. Ez jelentős segítség lehetne abban, hogy a tevékenység hozzájáruljon értelmiségi presztízsünk hajdani fényének visszanyeréséhez. Valaha az orvosok lakásai értelmiségi gyülekezőhelyek lehettek. Kamarazenélésnek, fiatal írók és költők bemutatkozásának helye, a kulturális mecenatúra melegágyai voltak. Ez utóbbihoz elengedhetetlen anyagi erőnktől megfosztottak, de miért szükséges, hogy ez párhuzamos legyen, szellemi kapacitásunk megfogyatkozásával is? Segítséget nyújthat a Magyar Egészségügyi Társaság is. Helyi viszonylatban az Önkormányzat, a művelődési házak, de akár az iskolák vagy egyházak segítségét is fel lehet használni.
Nem tévedés, és nem önhittség azt mondanunk, hogy valaha az orvos az értelmiség elitjét jelentette. Ez tette alkalmassá, hogy képes legyen felnőni, vagy észrevétlenül leereszkedni betegeihez, – szükség szerint. Vagyis tulajdonképpen szakmai kötelességről van szó. Az orvosi szerepvállalás egyik nélkülözhetetlen eszköze ez úgy az egyes orvosok számára, mint közösen az orvostársadalomnak.
A szerveződő klubok az ötletbörze, az információcsere helyei is lehetnek, de melegágyává válhatnak az orvosok szakmákon felüli egymásratalálásának is. S mindez a betegek érdekében, egy jobban és olcsóbban(!) működő egészségügy érdekében. Hangsúlyozni vagyok kénytelen ezt, mert az állam kelet-európai reflexei még mindég nem szeretik eléggé a civil szerveződéseket. Vegyék észre, hogy nem ellenségről van szó, hanem éppen ellenkezőleg olyan tevékenységről, mely támogatást érdemel, hiszen terhet vesz le az állam vállairól.
Át kell gondolni, hogy gyakorlati, anyagi, stratégiai vagy taktikai szempontból mennyire ésszerű a Kamara segítségét is igénybe venni, vagy milyen mértékig ésszerű ez? Az együttműködés minden esetre kötelező.
Alaposan fel kell mérni anyagi lehetőségeinket, melyek nagymértékben függenek majdani vonzerőnktől, és a tagság, vagy leendő tagság helyzetfelismerő képességétől, igényeitől is.
Meg kell kérdezni a tagságot arról, hogy mit akar, s mire vállalkozik(!), mire érzi magát képesnek? Nem könnyű, mert csüggedésre, közönyre hajlamosító időszakot élünk meg, de semmire sem leszünk képesek, ha ezt nem tudják leküzdeni. Vagyis aktuális külső tényezők így is hatnak majd ellenünk.
Feltétlen szükség van a Kör című lapra, mely az elején említett értékek egyik legfontosabbika. Nem jött el még a teljes képernyőfüggőség ideje. A hagyományos értelmiségi szereti kézbe venni az információt.
Át lehet gondolni, hogy adott helyzetben, az orvos-migráció jelen fokán, a fenyegető orvoshiány korában, és a nemzet jelen állapotában, nem volna-e ésszerű, hogy tevékenységünket kiterjesszük az egész Kárpát-medencére? A Magyar Egészségügyi Társasággal erről is érdemes lenne tárgyalni.
Ha van rá szellemi kapacitás és akarat, meg lehet próbálni egy nagyszabású feladatba is belevágni. Részt kellene vállalni demográfiai katasztrófánk leküzdéséből. Bár akár a gond, a megoldás is össztársadalmi, és politikai akarat nélkül reménytelen, mégis a saját részünket felvállalva, főként pedig példát mutatva, élen kellene járnunk a megmaradásunkért folytatott egyre aktuálisabb és egyre sürgetőbb küzdelemben. Tavaly indult el az Áldás Népesség Kárpát-medencei mozgalom a magyar demográfiai katasztrófa megállítása érdekében. Már a negyedik kongresszusra készülnek. Munkájukhoz alapítványi támogatás is van. Segítségünk nagyon hasznos lehetne, ugyanakkor a FAKOOSZ tekintélyének további erősítését is szolgálná, ha belevágnánk ebbe a munkába is. Ehhez azonban erőinket és áldozatkészségünket reálisan kell felmérni.
Végül de nem kis fontosságot tulajdonítva a kérdésnek, gondolkodni kellene egy apró, de jelzésértékű névmódosításon is, hogy ez is jelezzen egy határvonalat. Javaslatok születtek, erről is közös döntést kell hoznunk. A módosítás megőrizhetné a „védjegyünkké” vált régi betűsort, és ugyanakkor utalhatna új felvállalt feladatainkra, terveinkre is.
Tehát jelszavunk: alapos meggondolás, képességeink, az igények és lehetőségek felmérése, és a FAKOOSZ átmentése a jövőbe úgy, hogy értékei megmaradjanak, s lehetőleg újabbakkal gyarapodjanak.
Szász István Tas Leányfalu
|
