 |
|
 |
| FAKOOSZ a személyi jogú privatizációról |
A FAKOOSZ ajánlása az egészségügyi alapellátás személyi jogú teljes privatizációja kérdésében
Készítette: Dr. Éger István
Megtárgyalta és jóváhagyta az Elnökség 1998. szeptember 13-án
Hazánk lakosságának népegészségügyi mutatói (megbetegedési és halálozási statisztikák, átlagos várható élettartam, stb.) sajnos köztudottan nagyon rosszak. Annak ellenére, hogy mindez immár évtizedes közhelynek számít, az ismételten tett elhatározások, hangzatos programok, nagy hírveréssel közzétett intézkedések semmiféle kézzelfogható eredménnyel nem jártak, sõt, ha lehetséges ez még egyáltalán, a helyzet tovább romlik. Sorra buknak a legkülönbözõbb prevenciós, szûrési és gondozási programok, melyek létrejöttét vélhetõen a jóakarat övezte, ám születésüknél már a kuszaság, az anyagias kicsinyesség és az amatõrizmus bábáskodtak. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy meglássuk, az 1998. évi alapellátási szûrõprogram a 97-es gondozási sorsára jut rövidesen, tovább fokozva ezzel a háziorvosi rendszer lehetõségeinek semmibevételét.
A Kormány 1998 - 2002 közötti idõszakra szóló egészségügyi programja ugyanakkor világosan és elõremutatóan fogalmaz, amikor kimondja: "A kormány egészségügyi politikájának egyik vezérlõ elve a betegségek megelõzése. Ennek egyik eszköze a hatékony egészségmegõrzõ program." Hozzátenném még, hasonlóan fontos kérdés a már kialakult - jellemzõen elõforduló - idült betegségek eredményes gondozása is. Csak e kettõ együttes megléte hozhatja meg hosszú távon az annyira áhított javulást lakosságunk egészségi állapotában. Természetesen a megelõzést célzó feladat igen sokrétû, érinti a táplálkozás, az életmódi szokások, a sport, a káros szenvedélyek, a munkakörülmények kérdésköreit is. Meghatározó eleme ugyanakkor alapvetõen - az elõbb említett betegséggondozással együtt - egészségügyi, melynek megvalósításában az oroszlánrész a háziorvosi alapellátásnak jut. E program kivitelezése különbözik a gyógyító orvoslástól, az ún. kuratív medicinától. Az orvosoktól kreatív magatartást, nagy türelmet, rendszerezett munkát, kitartást követel, mert csak ezek megléte esetén lehet - hosszabb idõ alatt - kimutathatóan is eredményes. Elõbbiekhez pedig elengedhetetlen a biztos hátterû, nyugodt, megfelelõ szakmai kontroll melletti, de alapvetõen önálló és döntéseiben független munkavégzés.
Ennek a feltételei jelenleg hazánkban, az egészségügyi alapellátásban dolgozók számára egyáltalán nincsenek meg!
Nem vitatva a rendszerváltást követõ egészségügyi reform háziorvosi rendszert létrehozó lépésének korszakos jelentõségét, meg kell állapítanunk, hogy az a jogi és igazgatási környezet, melybe belekényszerítették, súlyosan csorbítja, nemegyszer lehetetlenné teszi a fentebb vázolt - feltétlen szükséges - munkakörülmények meglétét. Ma a rendszer az Önkormányzati Törvény nyújtotta kereten belül - annak látszólag igen demokratikus elveibõl kiindulva - mûködik, sajnos nem jól. Az eltelt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a települési önkormányzatok jelentõs része - Szövetségünk tagjai körében végzett felmérés (melynek anyagát mellékeljük, ld. 1. pont) szerint 52 %-a - csak törvényadta jogait hajlandó ismerni, és azokat is elsõsorban direktórikus színezetû, netán kényszerítõ intézkedések foganatosítása végett, ám tulajdonosi kötelezettségeit alig-alig, vagy egyáltalán nem. Ebbõl nemcsak sorozatos anyagi természetû (költségvetési) konfliktusok fakadnak - mivel a beruházási és fejlesztési feladatokat is a biztosító által kizárólag mûködtetésre szánt pénzbõl óhajtják megoldani, ami képtelenség -, hanem egyre gyakrabban találkozhatunk olyan önkényes magatartással, amikor személyes indulatok, hozzánemértés, nemegyszer lényegesen képzetlenebb, kívülálló, vagy egyenesen ellenérdekelt emberek döntése határozza meg a háziorvos személyes és szakmai sorsát. Hiába az ÁNTSZ felügyelete, hiába az Orvosi Kamara köztestületi jogai, mégis a szakmát nem ismerõ, gyakran alacsonyabb iskolázottságú emberek döntenek az orvos személye és munkája felõl. Jogi ellenlépés pedig gyakorlatilag nincs! Évek óta eredménytelenül kilincselünk és kiabálunk a hõn áhított nyugalmunkat minden anyaginál elõbb és alapvetõbben megalapozó jogbiztonságunk után. Mindeddig hiába!
Véget kell vetni annak a lehetetlen gyakorlatnak, hogy a cukrász mondja meg az ácsnak, hogyan tegye fel a tetõgerendát, az pedig a fagylalt receptjérõl döntsön. Ellenkezõ esetben pocsék fagylaltot nyalogatva fog a rosszul ácsolt tetõ a fejünkre dõlni! Kinek jó ez?!
Nem várható el teljes odaadással végzett munka attól (holott orvos csak ilyet szabadna végezzen!), akit létében és sorsában tartanak kicsinyes eszközökkel generált létbizonytalanságban olyanok, akik munkáját nem is értik!
Az eddig vázolt problémakör megoldását a privatizáció kiteljesítésében látjuk, mert a bevezetõben körvonalazott hosszú távú feladat megvalósításához általa teremthetõk meg a kellõ körülmények. A kormányprogram így fogalmaz: "A kormány folytatja az alapellátás fejlesztését, melyet stratégiai fontosságúnak tekint. A háziorvosi, házi gyermekorvosi rendszert magánosítja, és az ellátásért felelõssé teszi."
Fentebb említett felmérés Szövetségünk tagjai körében azt mutatja, hogy a válaszolók 93%-a egyértelmûen a teljes privatizáció mellett tört lándzsát. (ld. melléklet 7. pont). Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az elementáris erõvel megnyilvánuló magánosítási vágy mögött nemcsak, és nem elsõsorban a szerzési vágy, sokkal inkább a már emlegetett függetlenség és jogbiztonság minden áron való megszerzése a fõ mozgató rugó.
A teljes körû és minden háziorvos számára egyenlõ eséllyel hozzáférhetõ privatizáció elõtt véleményünk szerint azonban jelenleg több, jelentõsnek tûnõ akadály áll:
1. Az önkormányzatok, mint tulajdonosok várható ellenállása. Az önkormányzati törvény érdemi megváltoztatására pedig a jelen parlamenti erõviszonyok között nem sok az esély. Ez az egyik legkényesebb probléma.
2. A praxisok jelenlegi bevétele, és a megvásárlásukhoz szükséges anyagi erõ közötti feltûnõ és számításaink szerint a jelen helyzetben áthidalhatatlan aránytalanság.
3. A 2) pontban vázolt jelentõs forráshiány leküzdése több tízmilliárdos terhet jelentene, melyre nem látszik fedezet, illetve megfelelõ hitelforrás.
4. Amennyiben az állam bármilyen anyagi beavatkozása segítené a privatizációt, felmerül egy olyan etikai kérdés is, miszerint a különbözõ praxisok felszereltsége, ingatlanértéke más és más, így a kollégák egyenlõtlenül jutnának bizonyos javakhoz, illetve támogatáshoz. Nem beszélve egyéb egészségügyi területek, esetleg más ágazatok dolgozóinak leendõ méltatlankodásáról, netán hasonló igények tömeges megjelenésérõl az egyenlõség elve alapján.
Összefoglalva az eddigieket, az alapellátás színvonalas mûködésének és további fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a Fidesz-MPP által is többször megfogalmazott privatizáció kiteljesítése, ugyanakkor a fennálló problémák könnyen okozhatnak jelentõs késedelmet e kérdésben, ami a háziorvosok már-már tûrhetetlen kiszolgáltatottsága miatt a rendszerben dolgozók számára nem kis aggodalomra ad okot.
Mindezeket áttekintve a FAKOOSZ a következõ álláspontot képviseli:
Alapvetõen és elsõsorban támogatja a háziorvosi praxisok teljes körû és mihamarabb történõ privatizációját, azonban ezt csak a megfelelõ gazdasági kérdések, a praxisok bevételének, amortizáció és ÁFA ügyének rendezése után tartja megvalósíthatónak akkor, ha minden háziorvos egyenlõ jogi eséllyel léphet fel privatizációs igényével az illetékes önkormányzatnál. Tekintettel arra, hogy elõbbi feltételrendszer megvalósulására - érzésünk szerint - kicsi az esély, megfontolásra ajánlunk egy olyan verziót, amely talán könnyebben és olcsóbban megvalósítható, a vállalkozói biztonságot és függetlenséget pedig ugyanúgy szolgálja. Nevezetesen:
A háziorvosi praxisok fizikai infrastruktúrája, ingatlanvagyona maradjon az önkormányza-tok tulajdonában, így azok nem érzik kisemmizve magukat, és biztosított, hogy az orvosi rendelõ mindig rendelõ maradjon. Ugyanakkor az eddigi mûködtetési jogon túl az orvos kapjon meg minden egyéb feladatot és jogosítványt a rendelõvel, felszereléssel, netán mûködését szolgáló lakással (amennyiben van ilyen) kapcsolatban, azt is, ami eddig a tulajdonosé volt, (felújítás, karbantartás, beruházás, stb.) határozatlan idõre. Ez gyakorlatilag személyi jogot jelent - hasonlóan a gyógyszerészekhez -, ami lényegét tekintve annyit tesz, hogy az orvos az adott, területi ellátási kötelezettséggel mûködtetett körzetére a szakminisztertõl kapja azt, a szakmai kamara egyetértésével, teljes felelõssége fejében, de teljes függetlenséget is szerezve ezzel. Természetesen a megnövekedett feladatokhoz anyagiakat is kell biztosítani, ez azonban nem jelenthet túl nagy terhet a költségvetésnek, hiszen ilyen célokra eddig is juttattak a településeknek az ún. fejkvóta részeként. (Amin aztán jót marakodhatott minden évben az összes önkormányzati közintézmény, és mindig lehetett mondani, hogy semmire sem elég.) Ebbõl az egészségügyi alapellátásra jutó (szánt) részt központilag megállapítva egyenesen a fenntartó praxisnak kell juttatni ugyanúgy, ahogy a mûködtetésre is közvetlenül a biztosítótól kap pénzt. Az amortizáció elismerése - mely szintén szerepel a kormány ígéretei között, és amelyre olyan régen várunk -, az épület és a felszerelés állagának megõrzését segítheti elõ. Ugyancsak gondoskodni kell végre a biztosítótól mûködtetésre havonta folyósított összeg szintrehozásáról, hiszen ez évek óta nem történt meg, valamint a továbbiakban reálértéken tartásáról is. Így máris több forrás állna rendelkezésre, jól elkülöníthetõen beruházás-fenntartási, illetve mûködtetési céllal, amelyekkel szabadon rendelkezve nyugodtan tervezhetné és szervezhetné a háziorvos körzete jövõjét. Maga dönthetne arról, hogy meddig dolgozik, és kit vesz maga mellé, kiszemelve esetleges utódjaként. Végre valóban lehetne helye a piacon egyre nagyobb számú - jobb híján lézengõ, gyógyszerügynöki stallum után ácsingózó - rezidenseknek.
Meg lehet, és meg kell határozni a praxisok értékét, országosan egységes elvek alapján, amely nem a tulajdoni értéket jelenti, hiszen a tulajdoni helyzet nem változik, hanem a belefektetett szellemi tõkét, szoftvert, ingó infrastruktúrát, és biztosítani kell, hogy ezt az értéket az orvos adott esetben (nyugalomba vonulás, kényszerû pályamódosítás, lerokkanás stb.) piaci módon értékesíthesse. Sõt - a patikai személyi joghoz hasonlóan - ez az érték örökölhetõ legyen! Ezzel nemcsak a nyugalomba vonulás súlyos financiális kérdése lehetne rendezhetõ, hanem egy hirtelen halál esetén az utódokról való gondoskodás is. Természetesen, ha az örökös nem szakmabeli, az állás betöltésére a szakma szervezetei (kamara, tisztiorvos) írnának ki pályázatot, de a nyertesnek anyagi kötelezettsége állna fenn az örökössel szemben. A mai viszonyok között a praxis fentebb vázolt értéke néhány millió Ft nagyságrendûnek ítélhetõ, és szorosan korrelál a benne dolgozó orvos szakmai tevékenységével, ambícióival, igyekezetével (szemben a praxis ingatlanának értékével, amely adott esetben 10-20 milliós is lehet, és abszolút független a mûködtetõtõl). Mindenképpen olyan összegrõl van szó elképzelésünk szerint, amely egyfelõl az utódként belépõ orvos számára kifizethetõ, illetve amelyre reális hitelkonstrukció dolgozható ki (azaz majdan a praxis bevételébõl megfelelõen törleszthetõ), másrészt a kilépõ orvos méltányos anyagi elismerését kapja a befektetett szellemi és anyagi javainak, megalapozva további élete sorsát, bármi legyen is az. A rendszer így ösztönzi a praxisban dolgozót, hogy kitartó munkájával, jó hírével karbantartott, igényesen mûködtetett praxist hozzon létre, hisz a befektetett munka késõbb anyagi javakra, illetve biztos nyugdíjas létre váltható.
Összefoglalva tehát a fentebb vázolt rendszert azért tartjuk elõnyösnek, mert:
1. A praxisban dolgozó orvos számára megadja a hõn óhajtott lét- és jogbiztonságot, valamint függetlenséget.
2. Az önkormányzatok tulajdonosi szerepe nem csorbul, vagyonukat "nem kótyavetyélik el", ugyanakkor megszabadulnak a tulajdonlással kapcsolatos minden kényelmetlenségtõl, tehertõl és fejtöréstõl.
3. Az állam, ill. a költségvetés nem terhelõdik meg sokmilliárdos tétellel, amelyet a teljes privatizáció végrehajtása során kénytelen lenne a rendszerbe pumpálni hitel, vagy támogatás formájában, bizonytalan eredménnyel, mivel a jelen jogi és financiális helyzet mellett a magánosítás gyakorlatilag a legtöbb helyen elképzelhetetlen.
4. A praxisban dolgozó orvos tudatos szerepvállalása, szakmai ambíciója, színvonalasabb munkavégzése jelentõs motivációt kap.
5. A praxisban dolgozó orvos tisztességes kiszállása (nyugalomba vonulása pl.) biztosított, ráadásul maga választhatja meg, kire bízza "életmûvét".
6. Megfelelõ lehetõség nyílik végre a rendszerbe lépni kívánóknak, megoldódik a felhalmozódó fiatal, képzett munkaerõ elhelyezkedésének gondja, kialakulhat az egészséges körforgás.
7. Nagy valószínûséggel kizárható, hogy a privatizációs folyamat során tõkeerõs, de ellenérdekelt, csak profitorientált csoportok kezébe kerüljön az egészségügyi alapellátás stratégiai fontosságú rendszere.
8. Az elõzõekben vázoltak megvalósulása megnyitja a lehetõséget a végleges teljes privatizáció felé.
Elõbbi feltételek létrejöttét követõen lesz valóban létjogosultsága egy teljes körû minõségbiztosítási és minõségellenõrzési rendszer kialakításának, és általa megfelelõ szakmai kontrollnak.
Mindennek következtében pedig az orvosi hivatás legfõbb törvénye - mely a beteg üdvét teszi mindenek elé - teljesebben érvényesülhet, mely végtére hosszú távon a bevezetõben vázolt népegészségügyi helyzet hõn áhított javulásához vezet.
|
|
 |
 |
|
|
 |
