 |
|
 |
| Dr. E.Cs. elmélkedései /103 / |
DR. E.CS. ELMÉLKEDÉSE
AZ ISMÉT REÁNKKÖSZÖNTŐ ÍGÉRETIDŐ BOLDOGSÁGÁBAN
Az alapellátással együtt vénülő E. CS. szürkeállományát féltve, ma is sűrűn elmélkedik. A használat tartósító hatású gondolja, és szerencséje van. Hiszen konzerváló konzervatívok, és régi árujukat friss csomagolásban kínáló ellenfeleik egyaránt ott sürgölődnek az alapellátás környékén, s gondolkodásra ingerelnek.
Persze E. CS. már megélt néhány választást. Ő még a kék cédulák korára is emlékszik. Tudja, hogy, ha már akkor is ismerik a kaparó technikát, a kéket lekaparva minden piros lett volna alatta. Felette meg az is lett. Hosszú negyven évekig. Akkor ő még nem tudta, hogy az egészségügy kenyerét eszi majd egy életen át, s pláne nem, hogy az a kenyér savanykásan keserű, és száraz lesz, s nem lesz megkenve semmivel.
Annál inkább meg voltak kenve az ebből, meg az ezáltal érvényesülni akarók mindenféle hájjal, gondolja a vén falusi sámán.
Előbb rendszerek váltották egymást (állítólag), aztán meg csak kormányok. Minden váltás idején szó esett az egészségügyről, még a kisebb időközi sasszék is megragadták, és eszközüknek tekintették annak mézes zsinegét. E. CS. már megtanulta, hogy maximum zsineg, a kötél az veszedelmes lehet. Bár kényszerű táncolásunkban azzal kötözték össze lábainkat.
Okos, állapítja meg az elmélkedő. A nyakunkra soha nem kerül, legfeljebb egyik másikunk kap selyemzsinórt, hogy a többi ne gondoljon a béklyójára. És táncikáljon. Úgy, ahogy akarják. Meg szavazzon is. Ide-oda. Derék egészségőrökre, igőrökre.
E. CS. barátai, a FAKOOSZ tagság, utolszor egy éve hallott nagy tervekről egy újonnan érkezettől. Akkor az egészségügynek a GDP 8 százalékát ígérte, s az alapellátásnak ebből százalékosan többet, mint akkor.
Barátunk számolgat. A finanszírozás nem változott, csak reálértékét vesztette, rendelettel szűntették meg az amortizációt jelképesen bevezető szerény hozzájárulást, majd ennek felelősségét is a háziorvosi becsületre terhelték. Erről E. CS.-nek a szokottnál keményebb szavak jutnak eszébe. Olyan is, hogy az ötlet talán aljasnak nevezhető. Ráadásul felesleges, politikailag rövidlátást takar, költségvetési haszna még pillanatnyilag is jelentéktelen, hosszú távon meg veszteséget termel. Vagyis az ígéret fordítottja történt.
És akkor hol van az a sok többletmunka, mely teljesen hiábavaló volt, s pláne lesz, ha e hónappal elkezdődik az a tébolyult jelentésáradat, melynek a póráz effektuson túl vagy nem lesz semmi célja, vagy félelmeket keltő következtetésekre ad alkalmat, feltehetően s remélhetőleg feleslegesen.
E. CS. ezen hangulatába hasítanak bele az új szózatok. Az ostromlók a legalapvetőbb feladatok közé sorolják az egészségügyet. Az ostromlottak vezére pedig szinte szó szerint megismétli ma is a tavaly Gyulán elhangzott ígéreteket.
E. CS. Örülni szeretne, de tudja, hogy ilyenre az utóbbi években ritkán volt alkalma. A pszeudoprivatizáció ilyen alkalom volt, és véres harcot hozott. Irigyeltek kívülről, belülről. Meg is fúrták a folytatást. Mire örömre fordult volna, mire meghonosodott, addigra felélte önmagát. Valaha attól féltették az alapellátást, hogy elárasztja a gaz szakorvosok pénzéhes hada, mint román munkavállalók az országot. Mára a háziorvosi körzetek országos térképe egyre vitiligósabb. Aztán jött a praxisjog, mint nemzeti ajándék. Irigyeltek ám minket, emlékezik E. CS. Ki is mutatta sok balga kolléga a foga fehérjét. Nem az első lépést látta benne saját ügyének megoldása felé, hanem csak forrt az agyvize. Meg is fúrták a folytatást.
E. CS. Gyanakodni kezd, amikor ezt olvassa: nem intézményeket, hanem szolgáltatásokat kell finanszíroznia az egészségbiztosítónak. Vajon ez nem jelenthet egy mozaikprivatizációt? Vajon a sokat emlegetett, az unalomig fújt kimazsolázás nem így indul új útra? E. CS. Ádám szavaira gondol a Tragédiából.
Lehet, hogy téved, gondolja a meszesedő vénség, bár csak tévedne – teszi hozzá azonnal. De madártani ismeretei egyelőre eluralkodnak károgó elméjén, s szól: láttam én már karón varjút!
Aztán elszenderedik. Álmában még aktív tagja a számára oly kedves és elismerésre oly reménytelenül váró háziorvosi karnak. Lezserül és fiatalosan megigazítja béklyóját, és tovább táncol, egy élet megszokott mozdulataival.
Aztán felébred. És a többiekre gondolva elszorul vén szíve.
Szász István T. Leányfalu
|
|
 |
 |
|
|
 |
