 |
|
 |
| KÖR 1999 Január: Dr. E.Cs. elmélkedései |
Dr. E.Cs. /Egyszerû Családorvos/ elmélkedései nyestektõl nyüstölve
Derûre, borúra egyébként és mindenkor kész barátunk a délutáni rendelés elõtt könnyelmûen elfogyasztott kávé hatására ébredezik „diszkopátiás” deszkáin. Gondolatai azonnal az apró, de életét kitöltõ sorskérdések felé röppennek s már nem is bánná az éj csendjében körözõ eszmefuttatás taposta virrasztást.
A témák adva vannak.
Minden ok adva van a reményre és kétkedésre egyaránt.
Ez a nappal bénító de ilyenkor, az elmélkedés hullámain lágyan ringó ambivalencia gondolatokat is ébreszt s nem csupán az azoknak hajlékot adó õszülõ fej ébredezik. E.Cs. saját vereségek nyomán keményebbre fogott küzdelmeit összegzi, s azon töpreng, vajon az általa a közért hozott áldozat mennyire gyõzi meg legalább kimondatlanul azokat, kik önmaguk ellen is döntve akadályozták meg kis közösségéért folytatott, szép álmok és ugyanakkor reális esélyek által jellemzett munkájában.
Arra gondol, hogy egyre több olyan esetet hall, ahol a háziorvos, pl. üzemorvosi tevékenységébõl tartja fenn körzetét, ha nem akar a legprimitívebb feltételek között és módon tevékenykedni. Maga is kiszámíthatta, hogy ebben az évben már szponzorálja háziorvosi munkáját. Az OEP által küldött pénz nem lehet elég, ha nem akarja kitenni magát az APEH vegzatúrájának.
Fülében cseng egy könyvelõ intelme, mely szerint foglalkozás, beosztás, sõt földrajzi helyzet szerint lennének kiszámított elvárások az orvosok jövedelmében is, melyeknek ha nem tesz eleget, felteszik a költõi kérdést. Mibõl költött az életre.
Saját vidékén azt rebesgetik 1.300.000 a határ?? A nyugdíj elõtti évek bizonytalansága is szorít.
Nincs mese.
Be kell tartani az íratlan szabályt, bár ez elõnytelen nem csak számára, de a finanszírozónak is, s fõleg az ellátás színvonalára hat rosszul.
Ha ezt és a team fizetéseit összeadja, már alig marad az egyéb kiadásokra.
Ha valaki nem tud mellékállást vállalni, vagy körzetében nincsenek elég mély gyökerei a hálapénznek, bizony bajba kerül.
A kártyapénznek nevezett valami pedig egyre csak veszt reálértékébõl, s azzal senki sem foglalkozik.
E.Cs. elgondolkodik a MÁV sokszor tatarozott fizetésein és az egészségügyiek csendes, tiszteletreméltó de senki által nem becsült türelmén.
Ismét eszébe jut, hogy az általa készített felmérés kimutatta, hogy kollégái nem sztrájkolnának adott esetben. Saját érdekeik elé helyezik a betegét.
Náluk a beteg nem utas. (Bár az utas lehet beteg is.)
És eszébe jut ismét az eretnek gondolat, melyért egyesek haragudtak, sõt egyszer egy írásból „véletlenül” ki is maradt. Így hangzik: „...az egészségügy dolgozói nem, hogy nem sztrájkolnának de még az sem jutott eszükbe, hogy recepteket, netán gyógyszereket égessenek vagy eltorlaszolják a betegutakat...”
E.Cs. saját pályatársai nagyszerûségén meghatódva elszenderül.
De nem sokáig.
A hideg által ûzve padlásra költözött nyestek kezdik meg szokásos éji táncukat. Mintha megannyi szellem kuglizna a romló állagú „szolgálati lakás” tetején, annak rendje és módja szerint, koponyákkal és lábszárcsontokkal.
Korosodó és szószátyár kollégánk a fiatalabbak által alig ismert Koprol reklám hálósipkás figurájához hasonlóan, lámpásával riasztó hadmûveletre indul.
A zaj átmenetileg elül.
Újabb alkalom adódott hát a szellemi tornára.
A gondolatok csapongva kavarognak agyában, mint a számítógép monitorvédõ programjának mobilis ábrái.
Az utóbbi idõben tanulmányozott anyagokból eszébe ötlik az elképzelés, mely szerint a csoportpraxisban dolgozó szakképzettségét szakorvosi tevékenységekre fordító kolléga, ha a praxisból egy beteget is máshova küldenek az általa mûvelt szakterület valamely külsõ képviselõjéhez, elvesztené jogát a pontszerzésre.
E.Cs. érzi az ötlet képtelenségét. Hiszen alapvetõ szükséglet a minõségi betegellátásban mióta orvos az orvos, hogy legyen lehetõség konzíliumokra és a felszereltség sem lehet minden praxisban irányba kiépítve. Ez esetben éppen a gazdaságosság elve sérülne.
Az elérhetõ távolságon belül egymást jól kiegészítõ, különbözõ irányú érdeklõdéssel megáldott kollégák együttmûködése a beteg javára így ellehetetlenülne.
A nyestek egetverõ boszorkánytáncba kezdenek.
E.Cs. bekapcsolja a rádiót és ötven a nyesteknél is õrjítõbb zene után szimfonikus dallamokra lel.
A melodikus és az idegtépõ zajok furcsán vegyülnek. E.Cs. a fáradtságtól kezd ismét félálomba szenderülni. A rádió mintha versenyre kelne a hidegtõl ide menekülõ, védettségük tudatában elszemtelenedett állatok kísérteties zajaival. Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen c. csodálatos mûvének boszorkány tánca elnyomja a nyestek zörejeit. E.Cs-t pedig az álom.
Ma is dolgozni kell. A mércét maga állította fel. A beteg nem tudhatja mennyi az ami jár, s mennyi az, amit önként nyújt az egészségügyi. Utóbbi pedig nem számolgatja. Csak a pénzt, amit immár meg kell keresni, ha nem akarja, hogy irigyelt háziorvosi státusában végzett munkája közben a minõség csorbát szenvedjen.
Üstdobok peregnek, nyestek nyüstölik a hajnalodó ház padlásának dermesztõen hideg, számukra mégis melegebb zugait, de barátunk már ezt nem hallja.
Álmodik.
Amirõl a sok-sok egyszerû családorvos. Nyesttel, nyest nélkül.
Vajon az illetékesek közül virrasztott-e már valaki e gondok megoldásain gyötrõdve?
Dr. Szász István T. |
|
 |
 |
|
|
 |
