 |
|
 |
| KÖR 1999 Február: Mennyi? Harminc |
MENNYI?
- Harminc!
- Mi harminc?
- Mi mennyi?
Ismerôs, ugye? Ez jutott eszembe valamelyik nap, a NAPI MAGYARORSZÁG cikkét olvasva. Arról tudósít az írás, hogy mégsem kerül bevezetésre a kormányrendelet, mely szerint megvonásra kerül azok után a kártyapénz, akik nem jelentkeznek rendszeresen a rendelôben.
Most következzen az idézet, amit újra és újra betûzve beugrott az alapvicc. "Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási fôosztályvezetôje elmondta, a tervezett rendeletnek nem a kártyapénz megvonása lett volna a célja. Azt kellene valamilyen módon elérni, hogy a háziorvosok ne jussanak pénzhez teljesítmény nélkül." Eddig az idézet, melyet olvasva nem lehet néhány dolog mellett szó nélkül elmenni.
Rögtön itt van a biztosítási kártya, és a szûrôvizsgálat közvetlen összekapcsolásának, mint a finanszírozás feltételének igénye, ami csak az elsô pillanatban tûnik meggyôzônek. Addig, amíg fel nem idézzük az érvelést a kártyarendszer hôskorából. Azt hallottuk akkor, hogy a bejelentkezett lakosok száma szerint történô finanszírozás nem tökéletes technika, de egyszer el kell kezdeni a közeledést a teljesítményarányoshoz, ezért használható. Valódi teljesítményarányos finanszírozás egy ideig még elképzelhetetlen. A magyar egészségügy szûkös anyagi lehetôségei nem teszik lehetôvé olyan tarifarendszer kidolgozását, aminek alapján korrekt módon lehetne meghatározni a tevékenység valós társadalmi értékét. Zárt kassza mellett lebegtetett pontértékek a bejelentkezett lakosok száma szerint elosztva, úgy ahogy megfelelni valamilyen értékaránynak: ez a legtöbb, ami egyelôre elérhetô. Több lakos ellátásával nyilván több a tennivaló, a kártyák száma nagyjából ezt tükrözi. A módszer egyúttal lehetôvé teszi azt , hogy különbözô szorzószámok alkalmazásával a finanszírozás mértéke kifejezze a képzettség szintjét, és a szakmai gyakorlatot is. Így hallottuk akkor, ezért az ílymódon bevezetett kártya-, illetve pontrendszer az érintettek tudatában úgy élt és él, mint az orvosi munkának valós értéken történô megvásárlása helyett, pénzügyi kényszerhelyzetben alkalmazott redistribúciós technika, melynek mûködése során a pontértéket képviselô kártyatulajdonos közvetlen fizikai jelenléte - eltekintve most a bejelentkezéskor esedékes találkozástól, amikor a törzskarton kiállítása megtörténik - a rendszer szempontjából nem szükségszerû. Ehhez képest a fôosztályvezetô kijelentése egészen más értelmezést tükröz.
A következô gondolat az alapellátást végzôk teljesítményével kapcsolatban vetôdik fel. Akkor, amikor több ezer résztvevôvel egy egészségügyi ellátási szint folyamatosan, és lényeges zavarok nélkül mûködik, fent vázolt elosztási elvek mellett nehéz egyetérteni teljesítmény hiányának az emlegetésével. Különösen akkor, amikor ez a finanszírozás még messze van attól a szinttôl, ami a rétegnek a hazai jövedelmi skálán tevékenysége társadalmi értékének megfelelô helyet biztosítana. A hiányosságokról beszélni kell, de ha szóba kerülnek, indokolt lenne átgondolni, vajon a feltételek biztosítva vannak-e az elvárt teljesítményhez? És nem csak a tárgyi feltételekrôl van szó. Lássunk egy példát. Konkrét körzet januári összfinanszírozását 1.77 átlagos pontérték mellett egy lakosra és egy évre vetítve 2577 forint áll rendelkezésre lakosonként. Ez az összeg fedezi az orvos és két szakdolgozó bérjellegû kiadásait és azok járulékait, a mûdödtetés költségei közül a szakmai anyagokat, üzemanyag- és telefonszámlákat, könyvelési díjat, iparûzési adót. Az említett körzetben ezzel az összeggel lakosonként átlag 5.57 orvos-beteg találkozást finanszíroznak évente, továbbá ez tartalmazza mint elvárt tevékenységet az adminisztratív és hatósági feladatok ellátását, szûrésjellegû vizsgálatok elvégzését, csecsemô- és terhestanácsadást, egészségnevelést. Szembeállítva a fent említett összeget a felsorolt teljesítményelemekkel nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha a magyar gazdasági élet hasonló hatásfokkal lenne képes mûködni, lényegesen elôkelôbb helyet foglalhatna el az európai ranglistán.
Végül a szûrôvizsgálatokról. Valóban, az 1992. évi rendeletben benne foglaltatik a szûrôvizsgálatok elvégzése, mint alapellátási kötelezettség. Sajnálatos, hogy az említett jogszabály a teljesíthetôség és a feltételrendszer vizsgálata nélkül, általánosságban fogalmazott meg feladatokat. A rendelet részletekbe nem bocsátkozik. Nem ad ötleteket például arra az esetre, amikor a magát egészségesnek valló lakos nem jelenik meg szûrôvizsgálaton, illetve panaszok hiányában egyszerûen nem veszi igénybe az egészségügyi szolgálat által nyújtott lehetôségeket. Tapasztalatból tudjuk, a lakosságnak van egy hányada, amely megközelíthetetlen a körzeti rendelô felôl. A preventív szemlélet természetesen meghatározó eleme kell, hogy legyen az általános orvoslás gondolatvilágának, azonban megalapozatlan volt egy tollvonással az alapellátásra hárítani az átfogó lakossági szûrések feladatkörét, hiszen az olyan szervezési követelményeket is tartalmaz, melyek meghaladják a körzetek lehetôségeit. Emlékeztetnék rá, hogy az ÁNTSZ rövidítésben van egy N betû. Talán ki lehetne terjeszteni értelmezését a szûrôvizsgálatok megszervezésében és kivitelezésében való részvételre is.
Tálas-Tamássy Tamás
|
|
 |
 |
|
|
 |
