 |
|
 |
| Dr E.Cs. elmélkedése nyugdíjbavonulása kapcsán |
DR. E. CS. ELMÉLKEDÉSE NYUGTALAN DÍJBAVONULÁSA KAPCSÁN
Barátaim, az élet egy folytonos vonulás!
E. Cs. ma így kezdené elmélkedését, ha azt hangosan tehetné. Ennek oka pediglen az, hogy legutóbbi vonulásként, éppen nyugdíjba vonult.
Barátunk elábrándozik ezen az álságos fogalmazáson. Miként vonul a megfáradt dolgozó nyugdíjba? Mi is az, hogy vonulás, mennyire álságos ez a fellengzős szó esetünkben. Van, akit küldenek. Ez hangulatában tisztább kifejezés. S van, akit erre ösztönöznek. Ez is érthető. Bár egyik sem elfogadható.
Életét vonulások vonulata kísérte. Minthogy olyan helyen született ahonnan, ha a beígért 800 000 barbár táppénzleső nem is tört reánk, de E. Cs.-vel együtt 2500-3000 kolléga árasztotta el e csonka hazát, kiknek száma egy időben a 800 000 rémségének szintjén és színezetében szerepelt fórumainkon. Lám ma meg azt értük meg, hogy bizony kevés, s elkelne ennek többszöröse is, főleg ügyelni, meg patológusnak, és egyéb hiányszakmákban, be nem töltött körzetekbe, miegymás.
Szóval, minthogy E. Cs. ilyen helyen született, élete első vonulását fehér lovon észlelte. A második Bécsi-döntés nyomán, egy máig is annyit vitatott lovastengerész vonult be szülővárosába. Kellően el nem ítélhető módon E. Cs. Bocskai sapkájában, s vele együtt másfél millió észak-erdélyi magyar, örvendezett e bevonulásnak.
Aztán gyors egymásutánban jöttek a be és ki, valamint átvonulások. Németek be, nyilasok át, magyarok és németek ki. S vonult E. Cs. is, amint a front taszította.
Aztán bevonultak az oroszok, s persze a románok, E. Cs. meg haza. És elkezdődtek a szocializmus vonulásos évtizedei. Folyton ki és felvonulva, ünnepek, tiltakozások, békementek, imperialistákat rémiszteni hivatott és diktátorváró vonulások. Meg vonult körzetről-körzetre. Egyet rendbetett, megkívánta a többségi kolléga s már helyezték is tovább. Az is rendbejött, kezdődött elölről. Mígnem úgy döntött, hogy kis családjával ő vonul ki onnan.
Na azt nem állíthatja, hogy ide bevonult volna. Inkább elvonult messze vidéki magányba. Építeni, itt is, és újra építeni. Ekkor már nem voltak kivonulások, de le és fel vonult rajtuk a történelem, s jött a nagynak hitt változás. Hogy nagy volt-e, vagy inkább csak változás, vagy változás volt, de inkább nem nagy? Ki-ki maga döntse el.
Nemsokára ismét eljött a felvonulások ideje! Az egészségügyért, s ügyek egészségéért. S a vonulók most nem a dolgozó tömegek voltak. Más jelzőkkel illették őket innen, onnan. E. Cs. megérte, hogy mint utóbb megtudta, még csőcselék is volt. Színes életét ez csak gazdagította.
Így vonult el valamennyiünk felett az idő. És eljött az a nyugdíjba vonulás.
Hát ez az, amit E. Cs. nem tud sehogyan sem vonulásnak érezni. Az valami magasztosabb dolog.
Aztán rájön, hogy a szavak értelme egyre többet módosul. Hiszen a gonosztevők is börtönbe vonulnak. Ofélia még csupán kolostorba vonult. A Nagy Sárikát megerőszakoló és kirabló K. J. büntetett előéletű, személyiségi jogainak tiszteletben tartásával vonul börtönbe 14 hónapra (ha ott senkit nem erőszakol meg, felezhető, s már vonulhat is ki). Más bizony a vonulási helyzet akkor, ha valaki Karthauzi, s más, ha a Cartha űzi.
Na, de térjünk vissza barátunkhoz. Ő most nagyon vegyesen érzi magát, bár helyzete egyértelmű. 50 év, és ha most emelnek, átlépheti a 70 ezret. Ösztönző szám. Nem hagyhatja el magát. Szükség van, mert szűkség van. Rá is szükség van. Ezért aztán nem igazán nyug, s nem is nyűg az a díj, hanem nyugtalan, bár nem nyűgtelen.
E. Cs. tehát jelenleg visszavonul. Rugalmasan, mint azt a haditudósítók írták egykoron. Visszavonul a munka mezejére.
Közben ez a mező, mely esetében az egészségügyet jelenti, szintén vonulóban van. Most próbálják elérni, hogy az állam kivonuljon belőle, s az egészségügy így kivonuljon a betegek alól. Ennek érdekében történik számos kísérlet és próbálkozás, csak éppen az nem, amire tizenöt éve mindenki vár. Egészségpolitikusok és nagypolitikusok vonulnak sűrű sorokban, de E. Cs. munkájának mezeje nem gyógyul, sőt lassan gyógyítani sem fog tudni.
A próbálkozások azonban nem szűnnek. Felettünk sűrű fellegek vonulnak, s a kísérletezők is, mint vándormadarak.
Megy a huza-vona, a huzulás és a vonulás.
Vajon – gondolja E. Cs. – a nyugatabbra távozó orvosainkról mit mondanak majdan? Ők lesznek a kivonultak, vagy a költő ismét kitántorgást fog emlegetni?
Ami a helyzet lényege szempontjából teljesen mindegy, mondja E. Cs. és szomorú képet vág hozzá, mielőtt nővér híján, egy mellékállásban ellátott öregotthonba vonul, most éppen egy rectumot „felszabadítani” attól, ami benne rekedt. Ugyanis nem tudott kivonulni.
Hát ilyen ez a helyzet! Mondaná E. Cs. igen halkan.
Leányfalu
Szász István T.
|
|
 |
 |
|
|
 |
