Ismerõsünk a háromnapos ünnepet kihasználva, iratait rendezgeti. Úgy képzeli, hogy a sok évtizedes harc papíron megmaradt nyomai esetleg érdekelhetnek valakit. Sajnos a java nincs meg.

Régmúlt gondolatok tovatûnt nyomain borongva kezdõdik hát az ünnep. E.Cs. azokra az idõkre gondol, mikor még le sem írhatta, amit gondol, eszébe jut mint csomagolták eldugáshoz, még apja irományait. Gyanú felett álló ismerõsök ereszaljába, pincéjébe kerültek, s volt ami ott is enyészett el.

Elõtte van a hatalmas máglya mely napokig égett udvarukon a nagy "lakhelycsere" elõtt, s az utcán sétáló "szemek", kik még a felszálló pernyébõl is olvasni szerettek volna.

Aztán kéziratok postai viszontagságai, útban a Mozgó Világ felé, És egy figyelmeztetés. Nem jó helyre küldözi írásait doktor úr!

Most jórészt a számítógépes korszak anyagára, néhány megmenekült irományra és memóriájára hagyatkozva emlékezne.

A Nemzeti Ünnep elõkészületi hangulata valahogy nem az már, mint amikor tiltva volt. Mert emlékezni kell. Nem tudunk örülni a szabad Március Tizenötödikének.

Ezért kell emlékezni.

Az eseményeket átélõk mind-mind le kellene írják emlékeiket, tanulságul a fogyó utókornak. Hogy ne ismétlõdhessen, hogy tudjanak örülni, hogy becsüljék meg a magától értetõdõ szabadságot.

E.Cs. egészségügyi témakörben felröppent gondolatait is fésülgeti. Volt értelme?

Minden bizonnyal igen.

Ha visszapillant, egész sora van a megoldódott részletkérdéseknek.

Csak a nagy egész, az ágazat helyére emelése nem történt még meg. Nem kétséges, hogy elkerülhetetlen, tehát meg fog történni. A pillanatnyi vezetõk legfeljebb azt befolyásolhatják, hogy a prioritások között, minél elõbbre sorolják. Idõben és fontosságban.

Mert itt a késlekedésnek irreverzibilisek lehetnek a következményei.

Nagy, nagyon nagy felelõsség ez. Nem lehet kicsinyes alkuk tárgya, politikai csatározások silány eszköze.

Legalább március idusán merjük nyomatékkal kimondani azt a két szót, hogy a: nemzet egészsége.

Milyen szürkén és szégyenteljesen hat most bérekrõl beszélni. Szinte pirul, mikor eszébe jut, hogy az ünnepnapok elõtti délutánt is az érdekegyeztetés töltötte ki. Pedig a dolgok sajnos csak a gyakorlatias gondolkodás és cselekvés mentén oldódhatnak meg.

Gazdaságosságot kérnek számon az egészségügyön világszerte, gazdag és szegény országokban egyaránt.

A gazdaságosság egyenlõ a minõséggel, ez a teljesítménnyel, emez pedig a bérrel. A kör itt bezárul. A bér tehát gazdaságosságot jelentene.

Az anyagi okok miatti morális valóságból kiemelt egészségügy tudna csak olyan teljesítményt nyújtani, melyben számon kérhetõ és megvalósítható lenne a gazdaságos, minõségi munka. Amelyben lenne kin számon kérni a minõséget, mert nem a kontraszelekció ösvényein az egészségügybe kényszerült, vagy ott kora, kilátástalansága miatt megrekedt rosszkedvû emberek sokasága hígítaná a még élõ megszállottak kis csapatát. Amelyben a következõ orvos generációk is alapos verseny után léphetnének be. Amelyben az orvosi egyetemek felvételi bizottságai nem az utcáról fogják fogdosni a jelentkezõket. Mert erre mutatnak a tendenciák.

E.Cs. kezei között régi papírok zizegnek. Eszébe jut, mikor egy eldugott kokárdát nézegetett szüleivel, s amikor a padláson kutatva ráakadt egy pokrócba csavart magyar zászlóra és apja tiszti kardjára a mestergerenda tetején. Ma is érzi, amint egy furcsa boldog borzongás fut végig a gerincén.

Te NATO tag, büszke új Magyarország, emlékezz.

Ti élõ szemtanuk emlékeztessetek.

Március 15. reggele van. Az idõ még hûvös, nem túl barátságos de a madarak, ezek az apró oktalan állatok vidám csicsergésükkel bizakodva várják az igazi tavaszt. E.Cs. kitárja az ablakot.

1999. március 15.
Dr. Szász István T.