EGY BOLDOGABB ORSZÁGBAN ÉLŐ KOLLÉGA ÉS BETEG,
SEMLEGES VÉLEMÉNYE A BIZTOSÍTÁSRÓL

A Kör olvasói ismerik már az Erdélyből Németországba származott kollégánk, mondhatjuk immár munkatársunk, dr. Szőcs Károly egynémely írását.
Most megkértük őt, hogy tekintettel aktuális hazai tépelődéseinkre, írja le civil véleményét az ottani biztosítási viszonyokról. Károly barátunk, ki ennél sokkal magasabb röptű témákkal szeret foglalkozni, nem vállalta tanulmány írását, csak egy rögtönzött magán (e-mail) levélben írta meg tapasztalatait és következtetéseit, s utóbb engedélyezte, hogy azokat közreadjuk.


Öregem!

A német privát betegbiztosítás abból a bölcseletből él és abból is virágzott fel, hogy a biztosítottakat a nagyobb fizetésűek csoportjából válogathatta ki magának, ezért egy bizonyos összegnél több kellett legyen a havi jövedelem. Emellett a reménybéli biztosítottnak ki kellett tölteni egy tágas kérdöívet is, s ha abból máris kiderült, hogy többször operált szemely, vagy más hasonló, akkor vagy nem vették fel, vagy magasabb tarifát állapítottak meg. Minden esetre azelőtt a DM idejében lényegesen kevesebb volt ez, mint a nem-privát betegkasszáknál. Tudták, hogy aki szegény, az gyakrabban lesz beteg és korábban hal meg – ezt statisztikai felmérések is igazolják, s nyílván a fordítottja is igaz: aki módosabb, kevesebbszer beteg, s magasabb életkort ér el. A havi biztosítási összeg így lehetett lényegesen kevesebb, mint a nemprivát betegbiztosítóknál.

Ha tehát pontokba foglalnánk a kérdést, az így hangzana:
1. A privát biztosítóknak fizetendő havi összeg kevesebb, tehát: kevesebbért biztosítnak valakit, mint az ún. törvényes biztosítók, ill. kasszák, mert csak egy bizonyos havi jövedelem felett vesznek fel valakit (ez DM idején 4000 DM volt). Tudják, hogy aki gazdag, az egészségesebb, kevesebbet betegeskedik, szemben a szegényekkel, akikről statisztikailag kimutatott, hogy gyakrabban betegek, és hamarabb halnak meg;
2. A magasabb jövedelműek egészségesebb életvitelt folytatnak, nem íratják magukat könnyelműen betegnek sem, szemben a „csőcselékkel”.
3. Mindezen háttérrel a privát biztosítók megengedhették maguknak azt is, hogy ugyanazon orvosi ellátásért, beavatkozásért, lényegesen többet is fizessenek, vagyis a standard tarifa két és félszeresétől felfelé, egészen 4 vagy 5-szörösig is! Ugyanakkor kórházi kezelés idején egyszemélyes szobáért a kórháznak felárat is fizetnek ma is! Habár a standard a kétszeres.

Az orvos számára egyenesen aranybánya a privát biztosított beteg, mert az elszámolás a következők szerint müködik: a nemprivát kasszák esetében egységes az elszámolási módusz, mindennek megvan a tarifája és pont. A privátok viszont ezen tarifán felül számolnak illetve fizetnek meg mindent, éspedig 1,5-szöröstöl felfelé, 2-2,5-3-3,5-szörösre, söt, akár 5-6-szorosra is felmehetnek. A privát biztosított a felírt gyógyszert megvásárolja zsebéböl, negyedévente egyszer beküldi a biztosítóhoz, aki átutalja az esedékes összeget. Privát biztosítási idömben pl. egy alkalommal nem azt mondottam, hogy privát vagyok, hanem egyéni fizetőnek jelentettem be magamat; így egy számlát kaptam kifizetésre, ahol a normál kasszák alaptarifája szerint számoltak el. Eképpen a csigolyasérv műtétje és 12 napi kórházi ápolás, 10 500 DM-be került. Miután kiderült, hogy a dolgok nem jól alakultak (hogy ne mondjam, ezt-azt elnéztek) újabb műtétre került sor, aztán még tovább, mígnem egy spondylodaesis reintervenció zárta a kálváriát. Ennek részletes számlájára emlékszem, több mint 25 000 DM volt rajta. Mindent pontosan feltüntettek, és a szorzási faktor, valamennyi 2,5-3,5 között váltakozott. Soha nem felejtem el, volt egy ilyen tétel is: a műtéti metszés meghosszabbítása: 375 DM (tehát: a kezdő műtéti metszés meghosszabítása, ami arra volt való, hogy a csipőlapátból vettek szilánkot, amit beillesztettek az intervertebrális térbe). Nem vagyok sebész, így nem tudom megitélni, miféle mély értelem rejtőzött a metszésvonal meghosszabbitásában.

Na már most: a magánrendelőkben egyszerű, a számlán a normál tarifát szorozzák, éspedig úgy, ahogyan lehet, legalább 2-szeres, netán 3-szoros faktorral, vagyis háromszor annyit számolnak el, mint egy normál paciens esetében. A klinikán már más a helyzet. Csak az osztályvezetőnek, vagy a profnak van privát elszámolásra joga; ez azt jelenti, hogy pl. az asszisztens orvosok végzik el a munkát, sőt, a főorvos a műtétet, de azt a főnök számolja el, aminek fejében aztán ad valamennyit a munkát effektive elvégzőnek is. A főnök viszont csak heti egyszer fordul meg a kassza-betegek osztályán, de a privátbiztosítottak egyágyas, vagy kétágyas kortermében minden nap. Az ilyen napi viziteket aztán a privátbiztosított megtalálja a számlán, minden ilyen főnöki megjelenés manapság már €-ban annyi, mint DM-ben volt: 25€. Egy ultrahang kontroll pl. egy gyermek hasának viozsgálata 20-30 € normál tarifával, ennek aztán másfél vagy kétszeresét számolják el a privátbiztosítottnál. Teljesen hiába kérdeznél meg egy kollegát, hogy mennyit kap ezért, vagy azért a vizsgálatért, mindenki azt mondja, hogy ... jaj, az attól függ, stb. Leginkább azért nem mondják meg, mert szégyenlik, hogy mennyit kapnak egy olyan vizsgálatért, aminek nem is volt valójában indikációja. Az elszámolűsi joggal bíró főnök aztán év végén kell elszámoljon az infrastuktúrát és személyzetet biztosító kórházzal. Szabályosan 50% lenne a kórház részesedése, de itt az elszámoló orvos előtt megjelenik az ügyeskedésekre nyíló számos kiskapu.

Öregem
alapjában véve a mai német egészségügyi viszonyokra ez a jellemző: ha otthon Erdélyben, Csikszeredában, és másutt, senki nem csinált többet, mint amennyi szükséges volt a dg-hoz, akkor ma Németországban mindenki egy halom teljesen felesleges vizsgálatot végez azért, hogy minél többet tudjon a betegkasszával elszámolni. Kb. akkor, amikor neked is problémáid voltak a mellékhatásként megjelenő orreldugulással, s az ezzel járó nehezebb légzéssel, nekem is ilyen panaszom volt. Mondottam a kollegának, mire fel nyomban egy légzésfunkciót végeztek, ami nyílván rendben volt. Különben is, a légzésfunkció vizsgálatával sem lehet egyetlen dg-t sem kizárni, sem alátámasztani, ami klinikailag ne lenne megcsinálható.

Az egészségügy. mai kérdése itt Németországban abból adódik, hogy semmiféle ellenőrzés nincs, minden orvos azt csinál és úgy csinálja, ahogyan akarja, szakmai ellenőrzés nincs! Pénzügyi ellenőrzés nagyritkán, olyankor, amikor valaki notorikus hülye, s feltünik a kasszáknál, hogy valami dg. messze gyakrabban jelenik meg, mint a többiek esetében, vagy pl. amikor valaki a másfél évvel ezelött elhaltakon is végez vizsgálatokat és ezeket is elszámolja.

Összefoglalva: minden orvos minél többet akar kereseni, törvényesen, vagy törvénytelenül, vagyis: az orvosok végtelen anyagi elvárása áll az egyik oldalon – vele szemben pedig a betegbiztosítók véges anyagi lehetőségei.

Hát ennyi lenne. Ölellek:
Károly

Lejegyezte: Dr Szász István T.