Mit kíván a háziorvos – reflexió jogász szemmel

Bevezetés

Előző számunkban Mit kíván a háziorvos a FAKOOSZ szerint címmel összefoglaltuk mindazokat a kívánalmakat és elvárásokat, melyeket kollégáink véleménye alapján a háziorvosi megbecsülés helyreállításának érdekében megteendőnek gondoltunk a közeljövőben.
Kollégánk, Dr Hanti Péter, aki családjában harmadik generációs háziorvosként működve jogi diplomát is szerzett, sorra véve felvetéseinket, azokat a jelenleg fennálló rendelkezések fényében értékelte.
Véleményét most közreadjuk, fenntartva azt a kívánságunkat is, hogy elvárásainknak az egészségügyi kormányzat teremtse meg a jogi hátterét is!
( - Szerk. - )

                             / Az eredeti cikk megnyitásához kattints IDE /

Az 1. ponthoz:
Az adminisztrációs terhek növekedését eddig az IBR-ben kompenzálta a finanszírozó – a rendszer létjogosultsága azonban a jövőben kérdéses, a döntéshozó jövő évi ezirányú terveit még nem ismerjük. A hivatalosan betarifált szakértő díjak összege valóban nem változott, azonban – ahogy az 5. ponthoz fűzöttekben olvasható – lehetőség van bizonyos vizsgálatok/okirat-kibocsátások szabadáras végzésére (mely nem újdonság, a vonatkozó jogszabály 1998-as hatályba lépése óta így van, legfeljebb nem figyeltünk fel rá, vagy kényelmetlennek éreztük – különösen ha a térítési díj bevezetése sporadikusan történik). Természetesen a finanszírozás összegének emelkedése üdvös volna, azonban e kérdésben jómagam „feltétlenül” pesszimista vagyok.

A 2. ponthoz:
A körzeti nővér vállalkozói formába vitele elvileg nem kizárt. Az eü. vállalkozás engedélyezhetőségének három fő feltétele van: szerepeljen az engedélyeztetni kívánt szakma önálló szakmai kóddal a szakmai kódjegyzékben [l. 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. sz. mell.], és teljesüljön a személyi (szakképzettség) valamint tárgyi (eszközök) minimum feltételek biztosítása általánosságban, vagy speciálisan egy-egy szakmára előírtan [l. 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet 1. sz. mell. 5. pont, és 2. sz. mell.]. Mindezen feltételek a körzeti nővér esetében teljesülnek: a szakma 7307-es kód alatt szerepel a szakmai kódjegyzékben - mivel azonban speciális minimum feltételek nem kerültek erre a szakmára meghatározásra így arra átmeneti működési engedély adható [l. 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 13. §]. Ha ezek megjelennek: az előírt feltételek teljesülése esetén az átmeneti működési engedély „rendes” működési engedélyre változtatható [l. 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 15. §)]. Kérdés csak az, hogy megéri-e a nővérnek ha kényszervállalkozóvá válik is: ha pl. csak a könyvelő tartását vesszük ez meglehetősen nagy összeget jelent számára. Másrészt: a jogviszony vizsgálatakor könnyen színlelt szerződésnek minősítheti az APEH/Munkaügyi Felügyelet a vállalkozási/megbízási szerződést, hiszen az tényszerűen és hagyományos munkaviszony…

Az 5. ponthoz:
A nem kötelező szolgáltatásokról:
Ha a háziorvost az ÁNTSZ engedélyben feltüntetett rendelési illetve rendelkezési időn túl esetenként felkeresi akár saját akár idegen beteg: lehetősége van az időn túli szolgáltatást térítési díj ellenében nyújtani (mivel ezt a tevékenységet nem finanszírozza a MEP [l. 1997. évi LXXXIII. tv.]. Aggályos azonban, hogy ha ezt az „extra” szolgáltatást – és ez az életszerű szituáció – rendszeresen nyújtja. Ugyanis ha rendszeres, üzletszerű szolgáltatásról van szó: engedélyre van szükség. (Ez vonatkozik egyébként bármely más szakma képviselőjére is ugyanúgy, akárcsak egy nyugdíj mellett, főállásban már nem álló kollégára is.) „Magán háziorvoslás” azonban nincs: a 2. ponthoz fűzött reflexióban említett szakmai kódjegyzékben a háziorvoslás önálló szakmai kóddal szerepel, azonban ez a tevékenység – definíció szerint – a praxistv. [l. 2000. évi II. tv.] szerint meghatározott tevékenység.
Két lehetőség kínálkozik. Az egyik: ha a háziorvosnak nem (csak) háziorvostan vagy általános orvostan szakvizsgája van, érdemes a másik (egyéb) meglévő szakvizsgájához kapcsolódóan magánorvosi tevékenységre engedélyt kérnie az illetékes ÁNTSZ-től. Az előírt minimum feltételek biztosításán [l. 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet 1. sz. mell. 5. pont, és 2. sz. mell.] túl természetesen – amennyiben önkormányzati rendelőben kívánja a tevékenységét folytatni – az önkormányzat, illetve az esetleges váltótárs hozzájárulására is szükség van. Fontos továbbá, hogy a kötelező ügyeleti/készenléti beosztással való ütközés elkerülése biztosítható legyen; valamint hogy a napi 12 órás és a heti 60 órás összmunkaidőt ne lépje túl, továbbá a két nap közötti főszabály szerinti 11 órás pihenőidőt betartsa a szolgáltató orvosa – legalábbis papíron kimutathatóan, merthogy annak tényleges betartása Nyugat-Európában sem lehetséges… (Munkaviszonyban ténykedő orvosra egyéb illetve más óraszámok (is) vonatkoznak – bonyolultságuk miatt itt azokat nem részletezem.) A MEP-pel természetesen magánorvosi tevékenységre külön vényírási szerződés köthető [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 32. §, valamint 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 22. §.].
A másik lehetőség: amennyiben a háziorvos háziorvostan vagy általános orvostan szakvizsgával rendelkezik, sajnos ezen szakvizsgákhoz nem engedélyezhető magánorvosi tevékenység. Azonban: akár szakvizsga nélkül is a szakmai kódjegyzékben szereplő ’általános orvosi ellátásra’ [l. 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. sz. mell. 6400-ás kód] (átmeneti) működési engedély adható (mivel ezen „szakmához” sem kerültek (még?) megállapításra speciális minimum feltételek, így csak a rendelő általános eszközparkját kell biztosítani [l. 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet 1. sz. mell. 5. pont], ami gyakorlatilag megegyzik a háziorvosi praxis felszerelésével. Sőt: éppen a speciális minimum feltételek hiánya miatt akár rendelőhelyiség nélkül, kizárólag a beteg otthonában is nyújtható a szolgáltatás. (Tapasztalatom szerint ezen utóbbi megoldás – különösen rendelő nélküli – engedélyeztetéséhez közelharcot kell vívni az ÁNTSZ-szel - nem különben a MEP-pel a kiegészítő vényírási szerződés miatt -, de a jogszabályból logikusan levezethető az engedélyezhetőség, illetőleg a tárgyban megkért Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatója is megerősíti azt.) A többi feltétel és figyelmet érdemlő körülmény megegyik az első esetben írtakkal.
Kifejezett jogszabályi felhatalmazás alapján [l. 87/2004. (X. 4.) ESZCSM rendelet] biztosítási jogviszony nélküli belföldiek (majd ha a TAJ kártya érvényessége ellenőrizhető lesz a rendelőben), és a nemzetközi szerződés által nem biztosított (vagy a biztosítási fedezetét igazolni nem képes!) külföldiek számára térítési díj fizetését írhatja elő a szolgáltató az orvosi ellátásért. Tudnivalók: előzetes tájékoztatás szükséges a várható költségről, árjegyzéket kell kifüggeszteni, számlát kell adni; menekültek/menedékesek/befogadottak ellátása mindig térítésmentes, sürgős szükség vagy veszélyeztető állapot fennállásakor illetve annak gyanújakor csak utólagosan vizsgálható a fizetési képesség.
Ide kívánkoznak továbbá olyan nem kötelező és nem is szakmai szolgáltatások is, mint pl. leletek fénymásolása, automata vérnyomásmérő otthonra való kölcsönzése, stb. Ezen szolgáltatások – amennyiben a tevékenységi kör szerepel az eü. szolgáltató cég társasági szerződésében, ill. az egyéni vállalkozó engedélyében; az adójogi szabályok figyelembevételével (l. alanyi és tárgyi adómentesség vonatkozásai); szükség szerint külön hatósági engedéllyel – természetesen szintén térítési díj mellett nyújthatóak.

A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető szűrésekről külön jogszabály [l. 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet] rendelkezik. A jogszabály címéből is következően az ezen felüli szűrési igények térítési díj ellenében nyújthatók (bár az előbbi szűrési rendelet kiterjedt vizsgálati körére tekintettel nehezen tudok elképzelni további kiegészítő vizsgálatokat). Elvileg azonban – amennyiben valamilyen konzultativ szakma igénybevételére kerül sor (pl. labor, képalkotó diagnosztika): a térítési díj fizetési kötelezettség a konzultativ intézménynél is jelentkezik, illetőleg a vizsgálatot kérő orvos és a konzultációt nyújtó intézmény között elszámolási viszony keletkezik – mondom megint: elvben…

A „kényelmi ellátások” jogi megítélése aggályos az alapellátásban. Az utólag szakmailag indokolatlannak minősített akár rendelői, akár otthoni (pláne ügyeleti) orvos-beteg találkozásnak továbbra is díjmentesnek és feltétlennek kell maradnia, ugyanis – elvben, és paragrafus mentén sarkosan haladva – egy laikustól nem várható el annak helyes megítélése, hogy a különösen régebb óta fennálló banális panasszal nem éjjel kell orvoshoz fordulni… Kényelmi ellátás fogalma alatt az alapellátásban – melynek lehet díjfizetési relevanciája – azokat az eseteket értem, amikor a beteg maga fogalmazza meg azon igényét miszerint bár tudna de nem kíván a rendelőben megjelenni kizárólag kényelmi okokból; illetőleg rendszeres otthoni gondozási tevékenység folyik mely az orvos által is verifikáltan a beteg kényelmi igényére tekintettel és szakmailag is folytatólagosan nélkülözi az otthoni vizit indokoltságát. Ezekre az esetekre un. részleges térítési díjfizetési kötelezettség előírásának törvény általi lehetősége van – saját, egyébként TB finanszírozott beteg ellátásakor is – [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 11. § (1) b), 23. § j)]. Természetesen ha utólag a látogatás alkalmával derül ki, hogy indokolt volt a hívás (mozgáskorlátozottság, egyéb mozgást korlátozó idült betegségek, az akut betegség nagyfokú elesettséget okozó volta, szociális indokok, stb.) díjfizetésnek helye nincs. Probléma fordított irányban van: ha a kezdetben indokoltnak tűnő hívás utóbb – hangsúlyozom nem szakmailag, a felállított diagnózis tükrében – bizonyul „kényelmi” ellátásnak (csak receptíratás, adminisztratív feladatok, nota bene: a hívás helyszínén nem is tartózkodó, vagy a hívást a helyszínen lemondó beteg). Feltétlenül konfliktusforrás, és jogilag aggályos utóbb a vizit indokolatlanságát, „kényelmi jellegét” kimondani a részleges térítési díj fizetési kötelezettséggel akkor szembesülő beteg/hozzátartozó miatt [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 25. § (1)]. (Jómagam ezért ennek bevezetését nem is ajánlom.) Bár az alapellátásban tipikusan a fent körülírt otthoni vizitek kerülhetnek a „kényelmi” kategóriába, de elvben egyes rendelői orvos-beteg találkozások is annak minősülhetnek (pl. egyébként stabilan beállított hipertenziós beteg napi vérnyomásméretése).

A védőoltásoknak öt fő csoportját különíthetjük el: életkorhoz kötött kötelező, megbetegedési veszély esetén kötelező, egyes külföldi utazásokhoz kötött kötelező, munkakör betöltéséhez kapcsolt kötelező; és az orvosilag indokolt esetben a védőoltásra nem kötelezett személy kérésére történő védőoltások [l. 1997. évi CLIV. tv. 57. § (2)-(4)].
Az első két esetben maga a védőoltás és annak beadása is térítésmentes, bár annak fedezetéről nem a kötelező egészségbiztosítás gondoskodik [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 18. § (5) aa), 1997. évi CLIV. tv. 57. § (2) a)-b)] és tipikusan a házi gyermekorvos illetve a háziorvos végzi azokat. Ide tartoznak a megbetegedési veszély esetén önkéntesen, de szintén térítésmentesen igénybe vehető védőoltások (pl. Di-Te, influenza kampányoltások) [l. 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 7. §].
A külföldre történő utazásokhoz előírt kötelező oltások és azok beadásának díját az utazó fizeti meg [l. 1997. évi CLIV. tv. 57. § (2) c)]. Itt hívom fel a figyelmet, hogy ezeket az oltásokat – elvben –, és azok megtörténtéről szóló nemzetközi oltási bizonyítvány kiadását kizárólag feljogosított oltóhelyek végezhetik. [l. 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 8. § (3), (5)-(6)].
A munkakörhöz kötött kötelező oltások és azok beadásának költségéről a munkáltató gondoskodik [l. 1997. évi CLIV. tv. 57. § (3)]: ha nem az üzemorvos végzi a beadását, a munkáltató címére kiállított számlában felszámított díj ellenében a háziorvos végzi el az oltást és ad róla igazolást.
A nem kötelező védőoltásoknál a vényre felírt oltás díját ugyan természetesen az oltandó személy fizeti, azonban beadásának költségviselőjéről a jogszabály nem rendelkezik, elvileg nem elképzelhetetlen térítési díj felszámítása.

Az alapellátásba (illetve egy adott szakmába) nem tartozó diagnosztikus és terápiás igények kielégítése rendkívül érdekes jogi problémát vet fel. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az adott szakmához rendelt minimum feltételekhez (eszközparkhoz) [l. 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet mellékletei] rendelhető diagnosztikus és terápiás ténykedést el lehet és el is kell végeznie a szolgáltatónak. Ha történetesen TB finanszírozott a szolgáltató akkor mindezen tevékenységek természetesen a beteg számára térítésmentesek. A minimumlistával ellentétben jogszabályban meghatározott egyes szakmákra vonatkozó „maximum lista” azonban nem készült, bár az egészségügyi miniszter kapott felhatalmazást az egyes egészségügyi szolgáltatások körébe tartozó beavatkozások meghatározására [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 83. § (4) i)], erre azonban a mai napig nem került sor. A háziorvoslásra vonatkozóan – először 1992-ben – készült un. kompetencia lista (mely magában foglalja a „még elvégezhető” kategóriájú ténykedéseket is [legutóbb megjelent Egészségügyi Közlöny, LVI. évf., 5. szám, II. kötet, 2006. március 24.; érvényes: 2008. december 31-ig]). A hatásköri lista szerint – anélkül, hogy a határületi szakmát művelnénk és ahhoz engedélyt kellene kérnünk – egyes „extra” diagnosztikus és terápiás tevékenységet a háziorvoslásba mintegy „beolvasztva” művelhetünk. Így: Holter, ABPM; légzésfunkció, aerodiszperziós terápia; Weber vizsgálat, tájékozódó hasi UH vizsgálat (!), ascites punkció; vérsüllyedés, mikroszkópos vérkép és vizeletvizsgálat, vizeletvizsgálat automatával; fizioterápia; pszichodiagnosztikai tesztek; varrat- és kapocsszedés, furunkulus, felületes tályog, benőtt köröm, paronychia, perianális tályog és fisztula ellátása; cerumen eltávolítás; nyugalomba helyező ízületi rögzítések; felületes idegentest eltávolítása a kötőhártyáról; foghúzás; hüvely és cervixváladék mikroszkópos vizsgálata, terhességi gyorsteszt; szerológiai gyorstesztek; dermatoszkópos vizsgálat; pulzoximetria, sürgősségi laborvizsgálatok; mellkaspunkció. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nehezebb a helyzet olyan szakmáknál ahol nem készült ilyen „maximum listát” is magában foglaló kompetencia lista, hiszen e nélkül nehéz élesen meghúzni a szakmai kompetencia határát felfelé.)
A vonatkozó törvény egyértelművé teszi, hogy a biztosított a finanszírozott szolgáltatónál az egészségügyi miniszter által az adott finanszírozott ellátásra meghatározott vizsgálati és terápiás eljárási rend szerinti szolgáltatásokra jogosult. Ha ilyen nincs meghatározva: mindazon finanszírozott vizsgálati/terápiás eljárásra jogosult mely a szolgáltatónál rendelkezésre áll [l. 1997. évi LXXXIII. tv.. 19. § (1)]. Ha tehát nem finanszírozott (a minimumlistához nem köthető, „extra”) szolgáltatást nyújtunk akkor lehetséges térítési díj előírása. Diagnosztikus tevékenységről ilyen körülmények között azonban – megítélésem szerint - önállóan leletet kiadni nem lehet, az csak a saját dokumentációnk részét képezheti.

A térítési díj szempontjából az alapellátásban kiállított okiratokat két nagy csoportba sorolhatjuk. Az egyik csoport az un. tanúsító jellegű okiratok melyek valamilyen tényt, adatot vagy esemény megtörténtét igazolják. Ilyenek különösen: orvosi rendelésen való megjelenés igazolása, krónikus betegségekről és rendszeres gyógyszerekről üzemorvosnak vagy üzleti biztosítónak kiállított igazolás, „közgyógyigazolás”, TB/önkormányzati segélyhez gyógyszerköltség-igazolás, utazó gyógyszereinek igazolása, elveszett oltási könyv pótlása, stb. Ezek az igazolások mindig díjmentesek. A másik csoportba az un. véleményező jellegű okiratok tartoznak. Ezek valamilyen orvosszakértő vizsgálatról, szakvéleményről szólnak. azaz valamilyen orvosszakmai kérdésben történő állásfoglalást tartalmaznak. A térítési díj fizetés ezeknél jön szóba, azonban nem mindegyiknél. Ha ugyanis az ilyen típusú igazolás kiállítása valamilyen TB ellátásra, szociális juttatásra, egyéb jogszabályban meghatározott kedvezményre való jogosultság megállapításához szükséges: az díjmentes [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 11. § (1) g)]. Ilyenek különösen: keresőképesség véleményezése; mozgáskorlátozott személy szakvizsgálata; ápolási díjhoz szükséges szakvélemény, stb. Ha azonban egyéb célú a véleményező okirat: térítési díj ellenében állítható ki [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 18. § (5) f)], melynek árát vagy „hatósági ár” szabályozza (pl. vezetői engedély, fegyverviselési engedély, kedvtelési célú kishajó vezetői jogosítvány, véralkohol-vizsgálat, látlelet [l. 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. sz. mell.]); vagy a szolgáltató határozza azt meg [l. 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § (3)].
Ilyen kedvezményhez nem kapcsolódó, véleményező jellegű és a szolgáltató által meghatározott („szabadáras”) térítési díj ellenében kiállítható igazolás különösen: személyi higiénés alkalmassági vizsgálat (egészségügyi kiskönyv) [l. 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 11. § (5)], külföldön nem munkaviszonyban munkát vállaló, valamint külföldön munkát vállaló családtagja egészségi alkalmassági vizsgálata és egészségügyi felkészítése [l. 8/1982. (VII. 13.) EüM rendelet 2. § (3) b)], örökbefogadni szándékozó személy egészségügyi alkalmassági vizsgálata [l. 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 39. § (2)], gyámul rendelt személy egészségügyi alkalmassági vizsgálata [l. 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 128. § (4)], halottvizsgálat (!) [l. 34/1999. (IX. 24.) BM–EüM–IM együttes rendelet], önkéntes kölcsönös egészségpénztári szolgáltatásokra jogosító orvosi javaslatok [l. 263/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet 7. § (1)], közösségbe-uszodába-táborba menetelhez kapcsolódó igazolás, üzleti biztosítónak készített kockázatelbírálási célú szakvizsgálat, stb.
Talán profánnak tűnik a halottvizsgálatot is e körbe vonni, de a jogszabályok alapján egyértelműen ebbe a körbe sorolható: klasszikus ovosszakértői tevékenység, és közvetlenül nem kapcsolódik hozzá kedvezmény. A kedvezmény kapcsolódásának megítélése mindig közvetlen módon szemlélendő, azaz pl. ebben az esetben: a temetési segély ugyan a halálesethez kapcsolódik de csak közvetetten, azaz a „hatlapost” nem emiatt, hanem a halál biológiai és jogi tényének igazolása céljából állítjuk ki. Másrészt: a halálhoz eddig is számos fizetési kötelezettség kapcsolódott: temetkezés, hagyatéki eljárás, halotti anyakönyvi kivonat illetéke, öröklési illeték, stb. (Gyakorlati kivitelezéséhez két megjegyzés: díját a „Temetést intéző” rovatba bekerülő (hozzátartozó) fizesse (amennyiben nincs a helyszínen praktikus okok miatt el lehet tekinteni a megfizettetésétől); és szorosan a halottvizsgálathoz kötődjön (azaz a haláloki részt a legközelebbi munkanapon kitöltő orvos mégegyszer ne kérjen díjat)).
Az egészségpénztári javaslatokkal kapcsolatban: A javaslatot bármely orvos, bármely pénztártagnak a pénztárral kötött szerződés nélkül is (terítés ellenében) megteheti. A pénztárakkal azonban érdemes szerződést kötni, mely semmilyen hátránnyal-kötelezettséggel nem jár; előnyei: általában ingyenes megjelenés a pénztártagok körében (belső terjesztésű brossúrákon, szolgáltatói katalógusokban), valamint a szolgáltató által kiállított számlák pénztártag általi elszámolhatósága (ellenértéküket visszakapja a pénztártól). (Egyébként az idevonatkozó adókedvezmény, mint „kedvezmény” 2006. január 1-től formálisan megszűnt, és csak mint „rendelkezés az adóról” formában létezik tovább [l. 1995. évi CXVII. tv. 44/A. § (1)]).
Annak megítélésében hogy egy fentiekben be nem sorolt igazolás kiállítása díjmentes vagy díjköteles biztos eligazítást nyújtanak tehát a következők: ha tanúsító jellegű csak díjmentes lehet; ha valamilyen orvosszakmai kérdésben állást kell foglalnunk és azzal közvetlenül összefüggő kedvezményt lehet érvényesíteni az megintcsak díjmentes, ha nem: szabadáras.
Fentiekből következően: mindegy, hogy az OOSZI beutalás vagy a szociális otthoni elhelyezés saját kezdeményezésű-e, vagy sem: az csak ingyenes lehet. A látlelet felvételének költsége független a gyógytartamtól (és az hatósági megkeresés esetében is térítésköteles (!)). (Egyébként hatósági megkeresés – vérvétel, látlelet - esetén együttműködési kötelezettségünket írja elő a büntetőeljárási törvény [l. 1998. évi XIX. tv.], a szabálysértési törvény [l. 1999. évi LXIX. tv.].) Bár az egészségügyi miniszter felhatalmazást kapott az egészségügyi szolgáltatók által kiállított igazolások kiadási rendjének meghatározására, de erre a mai napig nem került sor [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 83. § (4) p)].

Sportorvosi vizsgálatot versenyzők esetében csak sportorvos végezhet [l. 215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet 7. §]. Szabadidős sportolók esetében azonban rajtuk kívül az iskola-egészségügyi szolgálat orvosa vagy a háziorvos is végezheti azt [l. 215/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet 12. §]. A vizsgálat költségét másik jogszabály szabályozza: nem hivatásos sportolónál a szolgáltatás az egészségbiztosítás terhére (azaz térítésmentesen) vehető igénybe [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 10. § (1) e)]; hivatásos sportolónál azonban nem, de ez nem is a háziorvos kompetenciája.

2006. július 1-től probléma az üzemorvosokkal való együttműködés is. Az általuk a dolgozóról kért tanúsító jellegű igazolás – melyben az idült megbetegedések, rendszeres gyógyszerek szerepelnek - a fentiekre figyelemmel térítésmentes. Azonban az előzetes vagy időszakos munkaköri illetőleg szakmai alkalmasság elbírálásához [l. 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet] szükséges vizsgálatok (labor, MRTG, stb.) elvégzéséről nekik kellene gondoskodni. Mivel azonban az előbbi dátumtól kezdve beutalási jogkörük megszűnt [l. 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 2. § (3)] – és hogy a vizsgálatok költségét ne a munkáltatónak kelljen állnia [l. 1997. évi LXXXIII. tv. 18. § (5) e)] - általában az illetékes háziorvoshoz küldik a munkavállalót, hogy az TB alapján végeztesse el a kívánt vizsgálatokat. A gyakorlat helytelen és szabálytalan. A beteg érdekét is figyelembe véve a következő kompromisszumos megoldás képzelhető el: ha az illető az üzemorvostól testi panasszal érkezik az ahhoz kapcsolódó vizsgálatokat; ha pedig panaszmentes: a megjelenését szűrésként felfogva az általunk szükségesnek és indokoltnak tartott vizsgálatokat lehet TB alapon elvégeztetni. S ha ezek történetesen egyeznek az üzemorvos kérésével eleget tettünk a vonatkozó vizsgálati igénynek is – ha nem: az üzemorvos beutalója alapján az igénybe vett labor/radiológiai osztály, stb. a vizsgálatokat a munkáltató költségére végzi. Hangsúlyozom, hogy a háziorvos egyébként nem köteles teljesíteni az üzemorvos vizsgálati igényeit.

A fenti esetekben, ahol térítési díj fizettetésére lehetőség van az mind a szolgáltató egyéni döntési kompetenciájába tartozó szabadáras szolgáltatás [l. 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § (3)].
A MOK-nak tv. általi felhatalmazása van arra, hogy ajánlásokat adjon egyes orvosi szolgáltatások díjtételeinek alsó határára [l. 1994. évi XXVIII. törvény 2. § (1) i)]. (A MOK Etikai Kódexének [l. http://www.mok.hu/index.php?pg=menu_2048] 138-140. pontjait a MOK Országos Küldöttközgyűlésének 2005. december 3-i ülésén – a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának vonatkozó döntése nyomán [l. Vj-137/1999.] – törölték: így a későbbiekben megszülető ajánlott minimum díjtételek alatti szolgáltatás az előbbi dátumtól fogva már nem számít etikai vétségnek.)

A 7. ponthoz:
A teljes privatizációnak véleményem szerint két fokozata van: egy már „majdnem teljes” amikor a a jelenleg általában önkormányzati tulajdonú ingatlant adják a háziorvos tulajdonába jelképes összegért vagy piaci értéken de ekkor feltétlenül valamilyen kedvezményes hitellel megtámogatva (legalábbis így kellene lennie). Ennek azonban – továbblépés nélkül – önmagában semmi értelme nincs. Ugyanis a valódi teljes privatizácó az lenne, ha az önkormányzati tv-t [l. 1990. évi LXV. tv.] módosítaná a jogalkotó oly módon, hogy kivenné a települési önkormányzat feladatai közül az eü. alapellátás biztosítását, és annak teljes felelősségét a praxist üzemeltető eü. vállalkozásra/háziorvosra bízná. Addig ugyanis az akár saját maga által építtette magántulajdonú ingatlanban saját eszközparkkal ténykedő háziorvos továbbra is az önkormányzattól függ: hiszen a MEP finanszírozáshoz feladatátadási/-ellátási szerződést kell kötnie a települési önkormányzattal. Tekintve azonban, hogy az önkormányzati tv. un. 2/3-os tv. [l. Alkotmány 44/C. §] – figyelemmel a 16 éve uralkodó politikai hangulatra nem lehetünk elég pesszimisták a jövőre nézve…

A 11. ponthoz:
Az MEP szerződésre, annak rendszeres módosítására és a finanszírozó folyamatos ellenőrzésére vonatkozóan - egyéni vagy testületi rosszindulattól eltekintve -: strikt, közigazgatási jogi jellegű jogkörnyezet uralkodik ezen a jogterületen; így nem várható el a finanszírozási szerződés tartalmától és a finanszírozóval való kapcsolattól, hogy egy klasszikus polgári jogi jellegű, mellérendelt és egyenrangú viszony épüljön ki. A partnerség, az együttműködés és a jóhiszeműség azonban természetesen elvárható. Elvárható továbbá, hogy ha az egyik oldalon a finanszírozó precízen és sarkosan megköveteli a – sokszor formai kötelezettséget előírő - jogi normák érvényesülését a másik oldalon ugyanígy járjon el (l. a szerződésmódosítási okiratok keltezésének folyamatos valótlansága, rendszeres finanszírozási késedelem mely miatti késedelmi kamatfizetés ugyancsak rendszeresen elmarad bár az a finanszírozási szerződésben kikötött).
A „lelépő orvos” illetve annak özvegye kijátszásának elkerüléséhez pedig ugyancsak az önkormányzati törvény 7. pontban vázolt módosítása lenne szükséges.


dr. Hanti Péter
orvos-jogász , háziorvostan szakorvosa
e-mail: drhanti@t-email.hu


A cikk a 2006. szeptember 27-én hatályos jogkörnyezet figyelembevételével készült.