BNO-kódok és az Ovideói egyezmény
A háziorvosok havi jelentési kötelezettsége jóval túlmegy a szükséges adatmennyiségen, és hihetetlenül durva beavatkozás a páciensek magánéletébe. Az ellátások adatainak megküldése indokolt lehet úgy, hogy a későbbi ellenőrzést lehetővé tegye (taj szám, orvosi napló száma, az ellátás ideje), de az ellátás során feltárt betegségek, az arra adott kezelés és a felírt gyógyszerek (főleg a nem támogatott készítmények) adatainak továbbküldése jogilag nem megalapozott és emberileg is megalázó.
Magyarországon is érvényben lévő nemzetközi szerződések szabályozzák, hogy egészségügyi (és egyéb) adataink közül mely esetekben kerülhet sor kötelező adatkezelésre, a többi esetben azonban szükséges lenne az írásban adott önkéntes beleegyezés. Ám nálunk a beleegyezésen alapuló adatkezelés ismeretlen fogalom, az összes hatóság és szervezet (maguk az orvosok is) úgy viselkednek, mintha ez rájuk nem vonatkozna, a gyakorlatban a páciens számára minden adatkezelés kényszer.
Az egészségügyi reform eddigi intézkedései köszönő viszonyban sincsenek az Európa Tanács R(97) 5. számú, az egészségügyi adatok védelméről, az R(86) 1. számú, a társadalombiztosítás adatkezeléséről szóló ajánlásával. Továbbá az Európai Parlament 95/46/EK számú, a személyes adatok védelméről szóló irányelvével sem, sőt úgy tűnik, a személyes adat fogalma is ismeretlen a jogszabályalkotók előtt. Az európai gyakorlatban alapvető morális kötelezettség a tisztességes feldolgozás követelménye is (fair processing requirement), vagyis az érintettek minden részletre kiterjedő, tisztességes tájékoztatása is az adatkezeléssel kapcsolatos minden jogukról.
A magyar adatvédelmi törvény szerint kötelező adatkezelésről csak törvény rendelkezhet; annak meg kell határoznia az adatkezelés célját, az adatok őrzési idejét, hogy kik ismerhetik meg az adatokat, hová továbbíthatják azokat; adatkezelésre csak egy már korábban törvénybe foglalt kötelezettség teljesítése vagy jog érvényesítése érdekében kerülhet sor; végül pedig a személyes adatkezelésnek minimálisnak kell lennie, csak akkor kerülhet rá sor, ha személytelen adatokkal a feladat nem oldható meg.
A fenti alapelvek közül a mai jogi szabályozás egyet sem elégít ki. Az adatvédelmi biztosnak az OEP-nél tartott helyszíni ellenőrzése után október elején kiadott állásfoglalása kirívó szabálytalanságokat tárt fel. Ezek közül is kiemelkedik a társadalombiztosításon kívül eső ellátásokhoz tartozó bizalmas személyes adatok kezelése: a nem támogatott gyógyszerek, a fizetés ellenében nyújtott szolgáltatások adatai. Az OEP ezeket az adatokat már a gyógyszertáraktól is jogellenesen kapja meg, és azonnal le kellene törölnie. 2005-ben egyikünk indítványozta, hogy az adatvédelmi biztos rendelje el hatóságként ezeknek az adatoknak a törlését - eddig ez nem történt meg.
A közeli napok témája a BNO-kódok használatának a kérdése. A BNO-kódok rendkívül szenzitív, bizalmas információkat hordoznak az adott személyről, ezért ezek használatáról csak törvény rendelkezhetne, úgy hogy a fenti feltételeket is kielégíti. A recepteken történő feltüntetésének semmilyen funkciója sincs, mint ahogyan a taj számnak sem, ha a gyógyszer nem támogatott. A korábbi gyógyszerrendelési rendeletet a miniszter a napokban változtatta meg úgy, hogy előírta a recepteken is a BNO-kódok használatát, és ismét kötelezővé tette a taj számot minden recepten. A miniszteri rendelet nem jelöl meg semmilyen célt, amelynek érdekében ez az adatkezelés szükséges lenne.
Magyarország a 2002. évi VI. törvénynyel hatályba léptette az Ovideói Egyezményt, melynek 2. cikkelye szerint a magántitokhoz fűződő egyéni érdek megelőzi a társadalmi és a tudományos érdekeket. Ezért kétséges, hogy egyáltalán hozható-e törvény a BNO-kódok kötelező kezelésére. Esetleg egy-két speciális esetben sor kerülhetne ilyesmire, de általánosan biztosan nem.
A háziorvosok havi jelentési kötelezettsége jóval túlmegy a szükséges adatmennyiségen, és hihetetlenül durva beavatkozás a páciensek magánéletébe. Az ellátások adatainak megküldése indokolt lehet úgy, hogy a későbbi ellenőrzést lehetővé tegye (taj szám, orvosi napló száma, az ellátás ideje), de az ellátás során feltárt betegségek, az arra adott kezelés és a felírt gyógyszerek (főleg a nem támogatott készítmények) adatainak továbbküldése jogilag nem megalapozott és emberileg is megalázó.
Szinte már az eugenika határát súrolja, hogy a 329/2005. számú kormányrendelet alapján az OEP tízmillió magyar állampolgár összes egészségügyi szűrővizsgálatának az eredményét össze kívánja gyűjteni és személyekre lebontva korlátlan ideig tárolni! Ezeket az adatokat az OEP nem az ellátórendszer, hanem az egyének ellenőrzésére használja fel, vagyis az adatokat személyekre bontva egyesíti a korábbiakkal. Nyilvántartja minden személy összes kezelését, gyógyszerét, ellátását. Az adatvédelmi biztos feltárta, hogy az OEP az egészségbiztosítási törvény rendelkezéseit kijátszva az adatokat továbbítja más intézményekhez úgy, hogy az adatokban a tajt kicseréli egy másik számra (kapcsolati kód), így azok az OEP szerint már nem lesznek személyes adatok.
Ez a vélelem hihetetlen tájékozatlanságra vall, hiszen ha megtudjuk valakiről, hogy mikor járt utoljára patikában és ott mit váltott ki; vagy hogy mikor volt utoljára háziorvosnál, akkor az életkorával és a lakhelyével együtt gyakorlatilag beazonosítható, és egyúttal hozzáférhetővé válik az 1998 óta felvett összes bizalmas egészségügyi adata is!
A jelenlegi helyzetet alkotmányossági válságnak tekinthetjük. Az erőből, rendeletekkel történő kormányzásnak a múlt rendszerből ránk maradt szokásán túl kellene végre lépni. Az egészségügyi adatkezelést csak törvény szabályozhatja, amelynek figyelembe kellene végre vennie a Magyarország által aláírt és törvénybe iktatott 1950-es Római, az 1985-ös Strasbourgi és az 1997-es Ovideói Egyezményeket, továbbá az Európai Parlamentnek és az Európa Tanácsnak a témában hozott ajánlásait. A német egészségügyi reform idején néhány éve, az ottani alkotmánybíróság komolyan kivette a részét e fontos megújulási folyamatból, talán a magyar taláros testületnek is ezt kellene tennie.
Dr. Ábrahám László (Forrás: Háziorvosi Hiradó-Webdoki)
Hermann Imre: Merre lejt a pálya?
/Eszmefuttatás a vizitdíj kapcsán/
"Hát valaki már nézze meg a számokat!" (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök)
2004-ben az 5046 háziorvosnál 52,5 millió esetben jelent meg rendelésen páciens. Kétszáz forintos vizitdíjjal számítva ez tíz és fél milliárd forint.
A beteglátogatások, ügyeleti ambulanciák és ügyeleti beteglátogatások, a gyermek háziorvosi vizitek, a fogászati ellátások száma meghaladja a húszmilliót. Újabb ötmilliárd forint.
A járóbeteg-szakellátásban a gyógykezelési esetek száma gyakorlatilag négyszer annyi, 204 millió. Ennek a vizitdíja már hajszál híján 41 milliárd forint.
Ígéretes terület a mentõszolgálat is. Korábban már felmerült, hogy egy-egy igénybevétel száz forintot kóstálhatna. A kezdeményezést ellehetetlenítette az akkor még virágzó szociális romanticizmus, ma már azonban ugye semmi akadálya, hogy menetdíjrendszert vezessenek be. Nos, ha a vizitdíj "alig egy fél doboz cigaretta ára", akkor ennek ára lehet két doboz cigaretta, mondjuk ezer forint.
Ha az eddig áttekintett lehetõségek eredményeit összeadjuk, hatvanmilliárd forint körüli összegnél tartunk. Csakhogy valamennyi terület külön-külön adminisztratív rendet igényel, következhet a "bevezetés során elkövetett hibák kiigazítása".
Az elsõ, magától értetõdõ lépés az áfa kirovása, hiszen vitathatatlanul szolgáltatásról van szó. Huszonöt százalékkal számolva az mintegy tizenötmilliárd forint, és akkor az alapösszeggel együtt máris a nyolcvanmilliárd forint felé közelítünk.
További lépések lehetnek: az ügyeleti, éjszakai, ünnepnapi esetek vizitdíjának megduplázása, amikor az orvos látogatja a beteget, akkor pedig nemcsak a vizitdíj megduplázása mondható igazságosan méltányosnak, hanem a kiszállás, a gépkocsi használata is felszámítandó. Az utóbbi, hasonlóan a víz-/gáz-/villanyszerelõkhöz, akár két-háromezer forint is lehet. A részletezés folytatása hiányában sem kell élénk fantázia ahhoz, hogy százmilliárdos összegrõl beszélhessünk a vizitdíj ötletével induló egészségügyi reform kapcsán. Az embernek komoly aggodalmai támadnak, mi lesz ebbõl, ha a jelképes vizitdíj okozta változások alapos reformmá terebélyesednek.
(Mibe van ez nekünk?) Mivel az emberi szükségletlista élén az egészség áll, az emberek egyéb igényeik rovására fogják a vizit- és rokondíjakat kifizetni. Az intézkedés a kereskedelem által folyamatosan panaszolt vásárlóerõt fogja tovább csökkenteni.
Minden egyéb tényezõ és ár változatlansága esetén az intézkedés önmagában egy százalékkal visszaveti a reáljövedelmet. Értelemszerűen országos átlagban.
Egyénenként azért sokkal tarkább a kép. Aki egészséges, és családja is az, annak "házi pénztárát" nem terheli vizitdíjkiadás. Ugyancsak mentesül ettõl a kiadástól, aki beteg ugyan, de nem megy orvoshoz, mert úgysem menne betegállományba, nem szeretné veszélyeztetni az állását. Maradnak az állásnélküliek meg a nyugdíjasok.
Most a nemzetgazdasági nettó átlagkereset 112 500 forint, ami 650 forint kézhez kapott órabért jelent. Tehát az átlag magyar dolgozónak mintegy húsz percet kell dolgoznia azért, hogy ki tudja fizetni a vizitdíjat. A magukat minimálbérért rongálóknak, akik a 62 500 forintnyi bruttóból azért 54 ezret, órabérben 312 forintot kézhez is kapnak, már negyven percébe kerül, hogy orvoslátogatásuk szóba kerülhessen.
Persze ahhoz képest, hogy a vizitdíj összege kisebb, mint egyes közművek készenléti vagy alapdíja, a vizitdíjat megéri leperkálni. A vizitdíj ellenében ugyanis legalább megmérik a vérnyomásunkat, belenéznek a torkunkba, vagy kapunk egy-két receptet, a közmű készenléti díjért semmi, de semmi plusz nem történik a kiszámlázáson kívül.
(Mit nyer az OEP?) Ha sikerült a vizitdíj megfizetésének valamennyi körülményét félreérthetetlenül, minden részletre kiterjedõen megfogalmazni és elrendelni, akkor megoldódott a pénz elvétele a lakosságtól. Most már csak az van hátra, hogy annak az OEP is hasznát lássa, csökkenjen a deficitje.
Az egyszerűség kedvéért tekintsük át csak a felnõtt háziorvosok körülményeit. Õk az õket választó páciensek bejelentkezése alapján havonta kapnak ellátmányt az OEP-tõl. Egy-egy páciens bejelentkezése életkortól függõen meghatározott pontszámot jelent a háziorvos számára. A havi ellátmány pedig a "begyűjtött" pontszám és a pont forintértékének a szorzata szerinti összeg.
A pont forintértékét nyolc évvel ezelõtt határozták meg, azóta nem változtatták. Ez az ellátmány a háziorvos mint magánvállalkozó bruttó bevétele. Ebbõl kell teljen az asszisztens(ek) fizetésére, a rendelõ felszerelésére, a villanyra, gázra, vízre, fűtésre, a munkaeszközként használt gépkocsi fenntartására és végül a saját, vállalkozóként minimum 20 százalékos személyi jövedelemadóval terhelt fizetésére.
Ez alatt a nyolc év alatt az éves infláció mértéke ugyan 14,3 százalékról 3,6 százalékra csökkent, de összességében mégis csak 84 százalékos volt, azaz az 1998. évi egy forint értéke ma 54 fillér.
Korábban a háziorvosok közalkalmazottként voltak munkaviszonyban, és így is kapták meg a fizetésüket a többi önkormányzati alkalmazottal együtt. Az asszisztenseik úgyszintén. Az önkormányzat kellett gondoskodjon a munkakörülmények biztosításáról is. Amióta a rendszert magánosították, és létrehoz(at)ták a kényszervállalkozók háziorvosi "szekcióját", azóta nemcsak az önkormányzati költségek egy részét hárították át az OEP-re, hanem egy sor "munkalehetõség" megteremtését is elõidézték az OEP költségére.
A vállalkozó háziorvos, mondjuk betéti társaság, az OEP-tõl kapott ellátmányból fizette az ügyvédet a társaság alapító okiratának megszerkesztéséért, az OEP ellátmányból fizeti folyamatosan a könyvelõt, mert õ nem tud kettõs könyvelni, meg nem is ér rá, hogy az adórendelkezések sűrűn burjánzó virágoskertjében tájékozódjék. Tételek, amelyeknek semmi közük a gyógyító munkához.
Az orvos korábbi lakossági folyószámlájáért - ahová az önkormányzat korábban a fizetését utalta - havonta 250 forint számlavezetési díjat fizetne, mondjuk az OTP-nél, most 2400 forintot számítanak fel vállalkozói pénzforgalmi számlájának vezetéséért. A különbség 2150 forint, ami kereken ötezer háziorvossal, OTP-"árfolyamon" számítva havonta 10,75 millió, évente 129 millió forint bevétel a bankszektor javára, nulla plusz szolgáltatásért, az OEP pénzébõl elvéve, a háziorvosok rovására.
Vannak még tucatszám kisebb-nagyobb tételek, amelyek a bankszektor felé teszik lejtõssé a pályát. Például a bankon kívüli belföldi forintátutalások díja másfél ezrelék, de minimum kétszáz forint. Ez a másfél ezrelék ezer forint után egy forint ötven fillér, még éppen méltányosnak is volna mondható, de ahhoz, hogy ez a díj valóban csak másfél ezrelék legyen, legalább 133 ezer forintot kell átutalni. Ha csak egy tízezer forintos villanyszámlát utalnak át, akkor a kétszáz forint már kettõ százalék, és mondjuk, ha egy havi fix EHO-t utalunk át, már mondjuk kétezer forintra kerekítve, akkor az már tíz százalék.
Az elmondottak fényében tekintsünk egy egyszerű példát: a vállalkozó orvos alkalmaz egy asszisztenst. Minimálbéren. A most 62 500 forintos bruttó minimálbér a munkáltatónak 85 400 forintjába van, és a nõvérke 54 053 forintot kap kézhez vagy a bankszámlájára. A különbözetet hét (!) különbözõ számlára kell utalni, tehát orvosunk nyolc átutalást teljesít. Ezt korábban persze az önkormányzat is megtette, de a létszám számossága miatt az egyes tételek nagysága elegendõ volt ahhoz, hogy az átutalási jutalék valóban csak másfél ezrelék legyen, azaz összesen 128 forint. Orvosunk viszont a nyolcfelé utalásért 1600 forintot fog fizetni. A különbség 1472 forint, ami ötezer orvost tekintve 7,36 millió forint havonta, 88 millió forint évente.
Készpénzkivétel a lakossági számláról öt és fél ezrelékért tehetõ meg, minimum 350 forintért. A nettó minimálbér 54 ezer forint, ennek jutaléka 297 forint volna, ehelyett kell 350 forintot fizetnie az asszisztensnek, hogy fizetését kézhez vegye. Ezért a 350 forintért egy órát és hetes percet dolgozott.
Az elõtanulmányt követõen térjünk rá a vizitdíj bevezetésével elõálló helyzetre. A vizitdíjat a páciens a háziorvosnak fizeti, a vállalkozó háziorvos házipénztárába. Természetesen a házipénztár belégjeként szolgáló másolatos elismervény ellenében.
Ha a vizitdíj a vállalkozó háziorvos árbevétele lesz, magyarul az a gondolat munkál a vizitdíj bevezetése mögött - ez a legkevésbé valószínű -, hogy a nyolc éve változatlan pont-forintérték méltányos kiigazítását szolgálja, akkor ezzel az OEP-nek semmi dolga, de nem is csökkenti a deficitjét. A vizitdíj bevétel egy hányada feltétlenül a háziorvosoknak dolgozó könyvelõk árbevételét fogja növelni a megtöbbszörözött munka miatt megemelt díjazás keretében.
Azért nézzük csak számszerűen, mirõl is beszélünk: a háziorvosok mindenféle vizitdíjgyanús érintkezése a betegekkel évi 57,283 millió alkalom, az 5046 háziorvos számára ez átlagosan 11 352 randevú évente, 946 havonta, 43,6 munkanaponként. Ugyanez pénzben: 2,270 millió forint évente, 189 200 forint havonta, 8720 forint árbevétel naponta az átlagos háziorvosoknak. Ugyanez munkában: a számla/elismervény kiadása, a pénz kezelése alighanem az asszisztensekre hárul. A pénz átvétele, az esetleg visszajáró kifizetése, az elismervény megírása, átadása, a kézmosás kerüljön - erõsen jutányosan - mondjuk másfél percbe. A napi 43 vizitnél ez így is több mint egy óra munkaidõ. Az éves országos összvizitet számítva ez 86 millió perc, 1,43 millió óra, 178 ezer munkanap, amit ez a tevékenység elõidéz. Ezen túlmenõen adódik még a pénztárnapló napi pontos vezetése, mint napzáró tevékenység. Az egésznek semmi köze a gyógyító munkához, azon kívül, hogy attól veszi el az idõt, és adódik hozzá a várakozó betegek ellopott idejéhez.
Ha a vizitdíj bevezetése nem a háziorvosok jövedelemrendezését szolgálja, mintegy kárpótlásként, hogy magánvállalkozóvá válásuk miatt értelemszerűen kimaradtak a közszolgálati dolgozók ötvenszázalékos fizetésemelésébõl, akkor a pénznek, minimum elszámolás szintjén, az OEP-hez kell kerülnie. Tehát vagy meghatározott rend szerint az orvosok átutalják a beszedett vizitdíjat az OEP erre a célra létesítendõ számlájára, vagy jelentik a vizitek számát, és az OEP annyiszor kétszáz forinttal kevesebb ellátmányt utal ki az orvosoknak.
Akármelyik megoldás komoly adminisztrációs többletmunkát igényel mind az OEP, mind az orvosok részérõl. (A járóbeteg-rendelésnél kisebb a gond, mert az OEP eleve esetszám szerint fizet, tehát egyszerűen levonja az esetenkénti vizitdíjat.)
Amennyiben csak jelenteni kell az, mondjuk, egy hónapban befolyt vizitdíj összegét elszámolásra, akkor csak azt kell végiggondolnia az orvosnak, milyen költségeit tudja a házipénztárból közvetlenül intézni, hogy ily módon elkerülje a különféle pénzfelvételi és átutalási banki jutalékokat.
Ha a pénzt a háziorvosoknak valóságosan be kell fizetniük az OEP-nek, mondjuk, sárga csekken hetente, akkor az elõbbi átlagszámok szerint 43 600 forintot fognak befizetni, ebbõl a posta levon 3,36 ezreléket és további kb. hetven forint "tételpénzt", tehát kereken 210 forintot. Eltekintve a részletektõl: az 57,283 millió vizit 11,456 milliárd forintnyi vizitdíjából a postának jut 38 és fél millió mint jutalék, és további 5046 orvos 52 heti hetvenforintos "tételpénze", ez utóbbi összesen 18 millió forint. Ebben a megoldásban a költség az OEP-et terheli, az orvost vagy asszisztensét "csak" az adminisztráció meg a postán a sorban állás.
Másik variáció, hogy az OEP havi elszámolással tart igényt a pénz átutalására. Ekkor orvosaink havonta egyszer elballagnak az illetékes bankfiókba, átlagosan 189 200 forintot befizetnek a számlájukra, és egyúttal intézkednek, hogy a bank ezt utalja tovább az OEP-nek. "OTP-árfolyamon" a pénzbefizetés jutaléka fél ezrelék, de minimum kétszáz forint. Mivel az adott összeg fél ezreléke csak 94 forint volna, a bank kétszáz forintot számít fel, a továbbutalás másfél ezreléket kóstál, ami 283 forint. Így az OEP hiánytalanul jut a pénzéhez, de ez a háziorvosoknak 483 forintjába kerül havonta, 5796 forintjába évente, azaz az 5046 háziorvostól a bankszektor kasszíroz kereken 30 millió forintot annak fejében, hogy a lakosságtól begyűjtött vizitdíj-tömeg hiánytalanul csökkentse az OEP deficitjét.
(Epilógus) Összefoglalóan állítom, a vizitdíjrendszer biztos vesztese a társadalom egészségügyi ellátásra szoruló hányada, plusz ezt az ellátást nyújtó orvosgárda, biztos nyertese a pénzügyi szektor. Irdatlan többletmunka-igénnyel működõ fizetési rendszert létesítünk, ami jottányival sem javítja magát az egészségügyi ellátást. Emberi munkaórákban számítva a nem fizetéses egészségügyi rendszer a legolcsóbb, a leggazdaságosabb.
Ha azonban "az alapvetõ cél az, hogy minden befektetett forint ne negyven fillér veszteséget, hanem húsz fillér nyereséget hozzon" - miként az egyik üzleti hetilapunk tájékoztatott minket egészségügyi miniszterünk elképzelésérõl, amelyet megosztott a Reuters hírügynökséggel -, akkor létezik célszerűbb és olcsóbb megoldás: össze kell vonni az egészségügyi ellátórendszert a temetkezési vállalkozásokkal. Minden befektetett forint húsz fillér megtakarítást és negyven fillér nyereséget fog hozni.
Hermann Imre
(A szerzõ mérnök-közgazdász) Forrás: Élet és Irodalom 50, évf. 36. szám -Webdoki
Háziorvos akarsz lenni? Csak lebeszélni tudlak róla..
17 éve, szakképzett háziorvosként működő, Münsterben praxist vezető orvos, hajdani kórházi főnökét idézi: "az általános orvoslás halva született szakma". Mint egy nagyváros 500 háziorvosának egyike, alárendelt szereplőnek érzi magát a német egészségügyi rendszerben.
A negyedév kezdetén - (Németországban negyedévenként megújítandó a bejelentkezés háziorvosához Ref.) - tömegével jönnek a betegek szakorvoshoz, vagy kórházba történő beutalás végett. Egyszer-egyszer apróbb egészségügyi problémával, keresőképtelen betegállományba vétel végett is megkeresnek, de komolyabb felkészültséget igénylő betegség kórisméje, terápiája már nem "háziorvosi kompetencia", betegeim véleménye szerint.
Talán az idősebb generáció még többre értékeli munkánkat, de a fiatalabbak alig fordulnak meg rende¬lésemen. Valószínűleg falusi praxisokban még többre értékelik a háziorvos munkáját, mivel elérhető szakorvos nincsen a közelben, így majd minden orvosi ellátást igénylő panasszal a háziorvost keresik meg.
Pedig Münsterben is a sürgős ellátás és az éjszakai ügyelet biztosítása háziorvosi feladat, mivel ilyenkor szakorvost nem lehet találni sehol.
Bizonyosan a fenti tények - és a nevetséges honoráriumok is - hozzájárulnak szakmánk elértéktelenedéséhez. Ennek következménye, hogy egyre kevesebb fiatal orvos választja ezt a szakmát élete céljául, egyre kevesebben akarnak háziorvosként működni. Jómagam minden fiatal orvost lebeszélek arról, hogy háziorvosi állást pályázzon meg, inkább tanuljon tovább, legyen bármilyen szakorvos, esetleg - ha nyelvet beszél - menjen külföldre.
Ezt a - sajnálatos - tendenciát nem változtatja meg a családorvosi tanszékek létesítése és a különböző egyetemi címek (professzor, egyetemi docens stb.) elnyerésének lehetősége, és/vagy a tudományos munka feltételeinek biztosítása sem a tanszékeken.
Talán javul majd a helyzet, hiszen "akinek halálhírét keltik, sokáig él".
(Érdemesnek tartottam részletesen ismertetni olvasói levelet, mivel hazánkban is ebbe az irányba változnak a dolgok. Napról-napra nehezebbé válik a túlzott adminisztrációval is terhelt munkánk, s lassan nem lesz időnk a beteggel foglalkoznunk, ha minden előírást pontosan megtartunk.)
Klaus Eiweleit - Der Allgemeinarzt ford.:Dr. Hidas István (Forrás: Medicus Universalis)- Webdoki
|
