FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége

WEBDOKI

Partnereink

Ráckevei beszámoló 2007

RÁCKEVEI KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓ

Tisztelt aggódó és reménykedni óhajtó Gyülekezet!

Mai helyzetünkben a legkíméletesebben fogalmazva is aggódónak nevezhetem magunkat, de ugyanakkor reményemet szeretném hangoztatni arról, hogy az aggodalmak mellett talán még képesek vagyunk reménykedni is. Mert ha a remény meghal, akkor kiégtünk, akkor a társadalom már nem számíthat ránk, csak mint jó,- vagy rosszhiszemű kezeket szolgáló statisztikai adatra.
Sajnos, ha hivatalos szakmai körök fogalmaznak véleményt dolgainkról, nem engedhetik meg magunknak, hogy a valós helyzetet, a valós helyzetünket igazán megmutató szubjektivitásokat is feltárják, sőt még az objektív valóság mezején is tojástáncot járnak, hiszen olyan az, mint délszláv háború után a szép balkáni táj. El lett aknásítva.
Itt ülünk valahányan, ismert arcok, mindenkor, majdnem mindenhol ugyanazokból szelektálódott szorgos, elkötelezett, érdeklődő, tehát reménykedő társaság. De hol vannak a többiek? Hol van az a munkáját jól végző, áldozatával az egészségügyet felszínen tartó had, melynek a mai borotvaélen billegő helyzetben itt kellene lennie, melynek meg kellene töltenie a termeket és a kastély körüli parkokat is sátoraival.
Mert nagy a gond, és nagy a mi eskünk. Nagy és nem csak a szike és a receptpapír lelkiismeretes használatára kötelez, nem csak a testi-lelki egységet képviselő, hozzánk hasonlatos beteg ember gyógyítására, hanem a gyógyítás körülményeiért folytatandó harcra is. Ez az eskü egyaránt kötelez minden orvost, függetlenül attól, hogy pillanatnyilag egy praxisban próbál talpon maradni, gyógyszergyári érdekek képviseletéből él, vagy éppen kormányhivatalt vezet.
Ismét és ismét elmondom hát, hogy érdekeink nem helyezhetők szembe a betegekével, hogy nem lehetünk népszerűtlen intézkedések egyedüli képviselői, a politikai szándékok paravánjai vagy ütközői, attól függetlenül, hogy az a kényelmetlen szándék jó, avagy rossz, ésszerű, avagy ésszerűtlen.
Mint az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, ezeket kötelességem volt elmondani, mert munkánk ars poeticája is ez.
Két éve e helyen már szóltam arról, hogy az orvosi presztízs, az orvos mint értelmiségi helyzetének rehabilitációjára szántuk el magunkat. A harcot nem óhajtottuk az első vonalban szolgálni, de kibújni sem óhajtottunk a feladat alól. S minthogy a helyzet úgy hozta, ismét csatasorba álltunk és mondjuk, írjuk, tesszük, amit lehet.
Legfontosabbnak továbbra is azt tartjuk, ami a magyar orvostársadalom legnagyobb gyengéje,- az egységet. Annak, hogy a világon egyedül itt nem bánnak óvatosan az egészségügy kérdésével. Megosztottság, önzés, kenyérféltés, hiúság, közöny, elkedvetlenedés, kiégés és az ezekkel lehetséges manipulációk kísértenek naponta.
De nem panaszkodni jöttem, hanem a temetésünk elkerülését szolgálni. A kedves meghívásban arra kértek fel, meséljek munkánkról s arról, hogy hogyan viszonyulunk e kongresszus szándékaihoz.
Mint már említettem, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége, megőrizve a jelképpé vált FAKOOSZ nevet, új útra lépett Az említettek közül az első feladatnak, ha lassan is, de már-már kezdtünk megfelelni. Sikerült a MOK szabadidő és kulturális valamint sportbizottságával, az Orvos írók és képzőművészek jeles szervezetével és a Muzsikáló orvosok egyesületével is kapcsolatot és együttműködést teremteni. Ennek eredményeként néhány szép rendezvény is lezajlott. A területeken kialakítandó orvos klubok tevékenysége még döcögős, de van remény az összefogásukra. Sajnos azonban a bajok halmozódása olyan feszültségeket halmozott fel tagságunkban, hogy kénytelenek voltunk ismét alászállni a képzelt Parnasszusról a harcok hétköznapi mezejére. Aki követte a sajtót, vagy maga is részt vett aktívan e csatározásokban láthatta, hogy elsőként s nem eredménytelenül tiltakoztunk a pontérték csökkentés ellen, jelentős számban ott voltunk és gondolatainkat tolmácsoltam a nagy sportcsarnoki háziorvosi találkozón is.
Távlati elképzeléseink is vannak, s ennek jegyében merész kísérletet tettünk, Istennek hála hatalmas sikerrel. Mintegy 300 kolléga kelt útra az Erdélyben, Szovátán rendezett kongresszusunkra, ahova vendégeket is hívtunk. Tudjuk, hogy az európai integráció rengeteg emlegetett hátránya mellett kétségtelen előnyöket is rejt magában. A FAKOOSZ évek óta tervezett kárpát-medencei összefogást célzó elképzelései lehetővé tehetik, hogy uniós pályázatokkal próbálkozzunk könnyíteni a határoktól független, gyakran hasonló, nehézségeken. E felismerés jegyében, Erdélyben partnert keresvén a nagy múltú Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi Tagozatát ismertünk el szövetségünk erdélyi régiójának is. Így felesleges párhuzamosságok kialakítása nélkül lehet majd közösen szervezni a hatékony és korrekt, minden szempontból elfogadható együttműködést. Az erről szóló szerződést nagy lelkesedéssel és ünnepélyesen írtuk alá Szovátán. Terveink között szerepel az északi határontúli régió és a nyugati szórvány régió létrehozása is. Utóbbi lehetséges tagsága rohamosan szaporodik a külföldre távozott kollégákkal.
Szövetségünk nem kedveli a formális munkát, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy tevékenységünk ne merüljön ki a kongresszusok megszervezésében. A jobb és eredményesebb tevékenység érdekében régiókba szerveződtünk át. A megyei – a jövőben regionális – elnökök rendszeresen összegyűlnek és munkánkat a folyamatosság jellemzi. Természetesen a szponzorkrízis minket is sújt és ez a lapkiadást is szerényebb keretek közé szorítja, de ennek ellenére az alapítványunk segítségével még működik a tagságunkból nehéz helyzetbe jutott kollégák megsegítése, nyugdíjasaink megünneplése stb.
Az utóbbi időben a nem alapellátási gondot jelentő és minden kollégára érvényes tevékenységünkben óhajtván részt venni, több új tag is jelentkezett s megerősítették sorainkat.
Továbbra is örömmel várunk mindenkit, aki úgy dönt, hogy ebben a szorgosan együttműködő, ugyanakkor baráti és családias társaságban részt kíván venni.
Az utóbbi időben egyre sűrűbbé vált kapcsolatunk a politikával is. Az MSZP parlamenti egészségügyi bizottsága behívta a három ágazat képviselőit, a Kórházszövetséget, a Medicina 2000-t és az alapellátás képviseletében minket, valamint a kamarákat a MOTESZ-t és az EGVE-t is. Többszöri találkozás után hét bizottságot állítottunk fel, s ezek próbálják összefoglalni az ágazatok és problémakörök gondjait. Az alapellátás bizottságát Balogh Sándor vezeti és éppen most állt össze az az anyag, melyet egy végső összefoglaló dolgozat részeként benyújt, hogy azt a nagypolitika további tervei kialakításában használhassa. Remélni szeretném, hogy nem csupán e tervek legitimizálásáról van szó, hanem valóban megszólíttatott a szakma is.
A Minisztérium megtisztelő meghívása nyomán, Huszár András elnök úrral együtt alkalmam volt a sokat emlegetett holland egészségügyi (azelőtt pénzügy) miniszterrel is tárgyalni. Egy rendkívül kellemes és toleráns beszélgetésben kendőzetlenül mondhattam el neki, mennyire más egy gyarmatbirodalom örököseként tervezgetni vagy egy gyarmattá süllyesztett ország örököse gyanánt figyelni a kényszerű fejleményeket. A beszélgetés egyik meglepő momentuma volt, hogy ő a magyar GDP-ből 8,16 % tiszta egészségügyi részesedésről beszélt. Amikor a konvergencia program, az alapellátás általa is hangsúlyozott megerősítésének szükségessége és egy nagyon beteg országban nélkülözhetetlen preventív szemlélet összefüggéseiről faggattam, felemelte kezét s bevallotta, hogy megadja magát. Náluk az új biztosítási rendszerben ez nem téma, vagy ha baj van az állam azonnal és mélyen a zsebébe nyúl.

Most megpróbálom röviden ismertetni a parlamenti bizottságnak benyújtott saját anyagunk főbb gondolatait. Nem csak az általuk felvetett kérdésekre feleltünk, hanem a megyék képviselőinek összegző munkája nyomán kiegészítettük azokat saját kérdőjeleinkkel is: / lásd előző cikkeinkben! - Szerk. -/

Ami a MOK háziorvosi tagozatának szükségességét illeti Szövetségünk természetesen követi az eseményeket, támogatja küzdelmeiben a megújuló Orvosi Kamarát, és ereje szerint hozzájárul az alulról jövő hang öblösödéséhez. Úgy véljük, hogy nem konkurens szervezetekről van szó, és bár nem kellene túl sokfelé szabdalni az amúgy is fragmentált háziorvosi társadalmat, ennek a tagozatnak, vagy csoportnak létjogosultsága van, ha azt spontán, alulról és áldozatvállalásra is kész emberek hozzák létre. Szeretném hinni, hogy egy ilyen tagozattal jó együttműködés jöhet létre és az ott munkára jelentkező kollégákat szívesen látnánk az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségében is.
Reméljük, hogy az itt megfogalmazódó álláspontok, ellentétben a tavalyival, figyelembe veszik az általunk benyújtott ötleteket, kérdéseket is. Akkor ugyanis közvetlenül a zalakarosi kongresszusunk után állítottuk össze a Ráckevei találkozó számára 12 pontunkat, de azokat, néhány véletlen, tehát nem egyeztetett hasonlatosságtól eltekintve nem vették figyelembe.
Résen kell lennünk, mert közöttünk is felbukkannak a hangok, melyek az egyetlen sikeres reformkísérletet akarják megsemmisíteni. A praxisjogot, a körzetek szabad forgalmát nem szabad feladni. Ismételten hangsúlyozom, hogy nem valós az a gondolatmenet, mely szerint a praxisok elértéktelenedéséért maga a reform a felelős. Tudjuk jól, hogy a praxisok reális értékének csökkenése nem rajtunk s nem is a reformon múlt. A fizetőképesség romlása, a praxis jövőjének elködösülése, a tisztes megélhetést nyújtó életpályamodell felépíthetetlensége teszik ezt. Az ötletszerű elvonások, a kiharcolt jogok leseprése, az általunk is óhajtott hálapénz elleni harc és az elvonások szerencsétlen összekötése nem ellensúlyozható egy képlékeny és bizonytalan jövőjű vizitdíj bevezetésével. Ha ez így lenne a praxisok értéke máris rohamosan növekedne. Egy társadalomban, ha valamely árucikkre a kereslet megcsappan, nem biztos, hogy a kereskedő a hibás. Meg kell vizsgálni a vásárlóerőt is. S ha valaki most a minőséget emlegetné fel, ezzel is egyetértek. Az árucikk minősége sem elhanyagolandó, de állíthatjuk, hogy az – esetünkben – a háziorvosi reform óta jelentősen nőtt. A megoldásokról beszélnem sem kell, hiszen kézenfekvőek, tudjuk mi is és azok is akiknek módjában állana élni e lehetőségekkel.
Végül ismét csak az egység jelentőségére figyelmeztetek. A felelősségteljes munkára megmaradásunkért, mely nem silányodhat egy gazdasági háború színvonalára, hanem folytonosan szem előtt kell tartsa az országot közvetlenül fenyegető demográfiai katasztrófát. Nem lehet a Dán példa hamis vonzású délibábjától elkáprázni, mert más az, ha egy nemzet 6 millióra erősödik, s más ha 6 millióra fogy. Ez a szám alatta van a kritikus 7.4-nek, ahonnan már elképzelhetetlen a saját erőből történő talpra állás.

Szász István T.
A FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke
U.I. A Ráckevei Kongresszus a MOK Alapellátási Csoportjának létrehozását - a legitimitás érdekében - későbbre halasztotta.