KITEKINTÉS:

GYÓGYÍTÁS ÉS VALLÁS AZ ISZLÁMBAN

                                                                       „Akik hisznek legyenek azok zsidók, szábeiták és keresztények

                                                                                   s helyesen cselekszenek –, azoknak nem kell félniök...”
                                                                                                                                 (Korán, 5. szúra 69.)

ELŐSZÓ
Az elmúlt évek során számos muzulmán országban jártam, ahol tudatosan és elfogulatlanul igyekeztem megismerni az iszlám vallást és orvostudományt. A civilizációk, az ideológiák és a vallások harmóniájának az elvét vallom és ezt tartom a gazdasági, kulturális, szociális, egészségügyi fejlődés alapfeltételének.
A vallási radikalizmus, a terrorista fanatizmus az iszlám „vadhajtása”, az egymás mellett való elbeszélés, s a nem megfelelő megértés, együttműködés zavarának a jele. Az agresszió agressziót provokál, ami megmagyarázhatatlan és sohasem érthető vagy elfogadható. Az elmaradott régiók felzárkóztatására kell inkább az erőforrásainkat koncentrálni. „A jámborság az, ha valaki hisz Allahban (Istenben)..., s a javait odaadja a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek...” (Korán, 2. szúra 177.).
BEVEZETÉS
Az arabok ugyanazon sémi törzsből származnak, mint a zsidók és Ábrahám elsőszülött fiától, Izmaeltől származtatják a népüket. A VII. században oázis lakók vagy beduinok, akiknek a számtalan istene közül az első Allah. Kultikus helyük évszázadokon át Mekka, az itt található Isteni jel, a fekete és kocka alakú meteorit, a Kába kő.
570-ben a sivatagban születik meg az egyik beduin törzsnél Allah. Korán árvaságra jut és végül az egyik nagybátyja neveli fel. Kereskedő özvegyét veszi feleségül és vándorlásai során megismerkedik a zsidó és keresztény vallással. Elfogadja a monoteizmust, de úgy érzi az arabok Istene eredetükből, szellemiségükből adódóan más. A Mekkától északra fekvő Híra hegység egyik barlangjában számtalan alkalommal való elmélkedései során, a negyvenedik évében kezdi meglátogatni Gábriel angyal. A huszonkét éven át tartó találkozások üzeneteit diktálja le írni és olvasni tudó barátainak. Ezekből a feljegyzésekből lesz a Korán, ami 114 önálló szúra (azaz fejezet), „Allah kinyilatkoztatásainak” az összefoglalója. Ez útmutatásokat, elveket és gyakorlati teendőket fogalmaz meg az életmódról, a vallás gyakorlásáról, a tabukról, az emberi kapcsolatokról, a gyógyításról, de az ún. hitetlenekkel való bánásmódról is. („Viszonyulás, a Könyv más népeihez”.) Hivatkozik Mohamed Ádámra, Ábrahámra, Izmaelre, Izsákra, Jákobra, Mózesre, Dávidra, Salamonra, Máriára (Mirjam) és Jézusra (Iszá) is. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy Ő Mohamed Allah legnagyobb és utolsó prófétája.
Az arábiai sivatagi törzsek Medina környékén Mohamed és követői térítésére szövetséget kötnek és a Szent Könyv szellemében Mekkát, majd szűkebb, tágabb környezetét, hittel vagy fegyverrel meghódítják. A Korán alapján a hitük az iszlám, ami engedelmességet jelent. Az évszázadok során a kereszténységhez hasonlóan az iszlám is ún. „küldetéses vallássá” válik, ami konfrontációjuk egyik alapvető oka.
Az iszlám terjesztése Istennek (Allahnak) tetsző cselekedet (hasonlóság itt is a kereszténységhez), amit dzsihádnak, azaz szent háborúnak tartanak. (A dzsihád, arab, szószerinti jelentése: „küzdés, küzdelem”.) A Korán eredeti nyelve az arab, ami a korábban írástudatlan, laza kereskedelmi kapcsolatban álló közösségeket segít összekovácsolni. Közös nyelv, idővel hasonló gazdaság, szocializáció és kultúra, az iszlám vallás elfogadásának az eredménye.
Úgy gondolom, hogy keveseknek adatott meg, a Korán tanításainak a megismerése, az iszlám értékteremtésének az ismerete. Hangsúlyozza a hit ápolását, az önfegyelmet, az együttérzést, a szeretetet, az irgalmat, a toleranciát és az igazságosságot. Erre tanítja a „medreszekben” (vallási iskolákban), a fiatalokat is. A dzsihád ennek megfelelően nem a terrorizmus propagálása, hanem az egyén jobbá válásának a megtanítása, s ennek a cselekedetekben való megnyilvánulása, másrészről útmutatás a felzárkóztatásra, a lehetőségek megragadására. Kétségtelen tény, hogy az iszlám alakulása, fejlődése nem olyan látványos volt, mint a kereszténységé. Nem volt reformáció, de itt is megtörtént az egyes irányzatok kialakulása s folyamatos a szellemi harcuk, az egymás meggyőzésének a töretlensége. A Korán alapelveinek a kritizálása mindig és mindenkor Istentelenségnek számított, de a kereszténység tanainak vitatása is máglyahalált, inkvizíciót majd kiközösítést eredményezett.
Az iszlám konzervatizmus, tehát semmivel sem egyedibb, mint a zsidó vagy a keresztény stb. Ezek az erősségük, de egyúttal a vitathatatlan gyengeségük is.
AZ ISZLÁM ORVOSLÁS TÖRTÉNETÉBŐL
Az elterjedés kezdetén a muzulmán orvosok tudása és eszközei, a korábbi évszázadok görög, perzsa, zsidó és indiai eredményeire épültek rá. A hindu „Ayur-Védákra”, Szanásal szülészeti illetve Nidána diagnosztikai, terápiás tankönyveire. Arisztotelész műveit, Akron Pandektáit, a bizánci Theodokos tanításait dogmaként fogadták el. Idővel azonban kialakult az önálló arab orvosi iskola, az Ókori kultúrák és az iszlám integrációja, az ismeretek pragmatikus tárháza. Ez biztosította a sötét Középkor elmúltáig Európában is a szellem és a praktikum humánumát, a fejlődés folyamatosságát.
Orvoslásuk alapja a galenizmus volt, s a vallási tilalmak miatt, alig foglalkoztak anatómiával, élettannal vagy antropológiával. Részleges tabuk alatt álltak a vérzők, s így a „tisztátalan nők” is. Ugyanakkor diagnosztikus értékűnek tartották a pulzus, a vizelet vizsgálatot és az asztrológiai előjelzéseket.
Mindennaposak voltak a hashajtók, a fürdők, a kozmetika és hangsúlyt fektettek a diétára és testkultúrára is. A Korán is (a terápiás javallatok mellett) számtalan megelőzési és felismerési ismeretet összegzett. Felhívta a figyelmet pl.: az egyes járványokra, a hygiéniára, illetve a karantén fontosságára.
A vegytani, gyógyszertani ismereteik az arab orvosoknak évszázadokra kijelölték a terápiás elveket, lehetőségeket. Dzsafir „Vegytani művészet” című könyve ír a szublimátról, a desztillálásról, édesítőszerként a méz mellett a cukorról és a szörpökről. Az első drogériákat, patikákat is az arab orvosoknak köszönhetjük, így a Bagdadban évszázadokon át működő Abul Hasszán alapításút.
Kulturális és filozófiai, vallási központjaikban Kordobában, Bagdadban, Szamar- kandban, Alexandriában, Karthágóban, Firenzében, Palermóban stb. jeles orvosi, oktatási és hittani iskolák működtek.
Számtalan neves orvosuk felsorolása is oldalakat venne igénybe, így csak az általam legjelentősebbeknek tartottakról kívánok szólni. A „kőmetsző” Mesuéról, a Cobra családról, a szemész Dzsabrilról és „A szem betegségei 1002” írásáról, Abu Szaidról (akinek közismert műve, a „Kérdések és feleletek”), s nem utolsósorban az „arab Galenusról” Rhazesról. Fő munkája a harminchat kötetes „Ketab aktív” („Az orvostudomány könyve”) és a tíz kötetes „A himlőről és a kanyaróról”. Fontosnak tartom megemlíteni Isaac Judeus „Dietika”, „Orvosi Kalauz” írását, s említést teszek Abul Hasszan Gárib „Nőgyógyászatáról” is.
Az arab orvostudomány fénykora, Avicenna idejére esett. Nevezetes „Kánon”-jában rendszerezte az ismereteket, a galenusi fiziológia, sebészet, anatómia szellemében. Vegytani összefoglaló is, elsősorban akamilláról, aloéról, az ópiumról, a konyhasóról, a szalmiákszeszről és a szódáról szerzett tapasztalatai maradandóak. Amikor művét 1527-ben elégeti Paracelsus, megtagadja az általa képviselt konzervatizmust és kijelöli az európai orvoslás fejlődésének a lehetséges irányait, útjait.
Az említetteken kívül felhívnám a figyelmet Ahenguefit „Gyógyszerektől és gyógyfűrdőkről”, Serapion Junior „Drogokról” és Abulhasin sebészeti összefoglaló munkájára („Altasrif”) illetve Ibn Zakr (Avenzoar) műtéttanára, Ibn et Beitar gyógyszertanára. Ibn Abn Oseika orvostörténeti összefoglalója pedig a számomra is forrásanyagként szolgált.
A XI. század már a hanyatlás időszaka, amikor a vallási közömbösség és a tudomány öncélúvá válása együtt jár a gazdasági, politikai hatalomvesztéssel. A mongolok keleten megsemmisítik a bagdadi kalifátust, nyugaton pedig elesik Kordoba, majd Granada is, elűzik a mórokat. Az iszlám arab világ, tudomány és kultúra azonban betöltötte misszióját, átmentette az ókor eredményeit, s hozzá tette a saját értékeit. A salernói iskola a „Regiment Sanitas Salemitatum”- al illetve a montpellieri tovább viszi a tudás fáklyáját, az arab humanizmust, toleranciát és empátiát egyaránt.
VALLÁS ÉS GYÓGYÍTÁS VILÁGUNKBAN
A hippokratészi elvek a vallási követelményekkel összhangban érvényesülnek. A konzervatívak is keresik a lehetőségeket, a modem orvostudomány eredményeinek, eszközeinek a hittel való összhangba hozására. Érvényesülni kell, az „élet mindenek előtt” való elvnek, mint a „szent harc” eszközének. Ritka esetekben, amikor vallási meggyőződésből, hittel visszautasít a muszlin közösség, az umma bizonyos diagnosztikai, terápiás beavatkozásokat, idővel megtalálják a lehetőséget az „idzsmára”, azaz elvhű kompromisszumra, altematívákra.
Egyes teológusok, orvosok tiltják az egyes testrészek, szemérmetlen szemrevételezését, így a férfiaknál ilyen az „avra” (a térd és a köldök közötti régiók) illetve a nőknél ugyanez, a kebel, az arc láthatása is. Az arab világban ennek világi okai is vannak. A természetes szemérmesség, az erény tisztelet, a tisztesség – egyenesség – igazságosság becsülete. Ezek a valós emberi értékek, a mi „civilizált globalizációs társadalmunkban” elértéktelenedtek, amoralizálódtak! (Véleményem szerint ez is jelzi, hogy elembertelenedésünk, elidegenedésünk a dehumani- zálódást eredményezte!) Határesetek, amikor ragaszkodnak a teljes testlefedéshez („szokás-jog”), s az említettekből adódóan disztingválva elfogadják: „Nőt csak nő, férfit csak férfi orvos vizsgáljon”!
Arról viszont alig esik szó, hogy még az általunk (Európa, Amerika) konzervatívnak tartottak is, mint pl.: a „tizenkettes siita” vallásirányzat is elfogadja a fogamzásgátló használatát.
Hitelvi nyilatkozatukban (fatuva), a házastársak kölcsönös megegyezése esetében célszerűnek és ésszerűnek tartják. Hangsúlyozzák, hogy a magas népszaporulat mellett, a hiányos gazdasági szociális – egészségügyi körülmények között, felelőtlenség a születendők nyomorúságának a fenntartását. Gyerekpártiak, de egyúttal emberségesek és reálisan mérlegelők is. Természetesen nem propagálják, de belátják, hogy ez egy kényszerű kompromisszum. Azzal is egyetértek, hogy abortusz ellenesek, érezhetően az anya egészségét féltőek.
A szervátültetést sem utasítják el, ha nincs más lehetőség a beteg gyógyítására. Ilyenkor még a „tisztátalan állatok”, a kutya vagy a macska szervei is felhasználhatók. A transszexualitás sebészeti korrekcióját viszont nem tudják elfogadni. Beavatkozás nélkül eltűrik („Isten így adta”), míg a homoszexualitást istentelenségnek, bűnös tévelygésnek minősítik. (Magam is azt vallom, hogy az Isten férfit és nőt teremtett!)
A bulvársajtóban szenzációként elsősorban afrikai mohamedán országban előforduló clitoris, vulva csonkításnak kultikus okai vannak. Ezek ellen a muszlim ortodoxia, az iszlámjog is fellép s tiltja.
Érdekes az eutanáziáról a vélemények alakulásának figyelemmel kísérése. Sokáig nem kommentálták, majd a merészebbek megszólaltak, s vallásjogilag megindokoltan, a passzív eutanázia mérlegelésére, „abszolút indokolt esetekben az esetleges alkalmazásra lehetőségeket” mutattak. Hangsúlyozták az egyedi elbírálást, s ami számomra különösen szimpatikus volt az élet meghosszabbításával esetlegesen velejáró szenvedések tartóssá válásának a mérlegelését. (Fanatizmus? Egoizmus? Ugyan, hol van ez?)
Az új élet mesterségesen létrehozása is erősen megosztja a hittudósokat. Kivételnek tekinthető az a fátva, amelyik eltűri az emberklónozást. (Vallásos emberként, magam is Istentelenségnek tartom! Vallom, hogy vannak más, emberséges orvosi lehetőségeink is, amiket elfogadhatunk!)
Hasonlóan foglalnak állást, a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban is. A töredék kisebbség fogadja el az in vitro eljárást, házasfeleknél. Magam is ezt tartom etikusnak, hiszen a gyermekteleneknek lehetőséget teremt, az örökbefogadás.
ÖSSZEFOGLALVA
Remélem számtalan sajátságról, érdekességről sikerült szót ejtenem, s így rövid összefoglalást adni a muszlim világról, az iszlám szellemében gyógyítók lehetőségeiről. A csúcstechnika eszköztárait itt is felhasználják, de sohasem öncélúan alkalmazzák.
Gondolom szubjektív megjegyzéseim vitákat, ellenvéleményeket motiválnak. Véleményem és érzéseim látásmódomhoz hasonlóan egyediek, őszinték és jellemesek. Számtalan vallásjogi, teoretikus területet is érintettem, remélem sohasem megbántóan és mindig alázatosan. Engedtessék meg, hogy Mohamed próféta szavaival: „Ha ők hajlanak a békére, te is nyújtsd a kezed!”, s ezzel összecsengve Jézustól idézve, „Boldogok, akik békét teremtenek” zárjam gondolataimat.



                                                                                                                        Dr. Salamon Sándor
                                                                                                                        Bodrogköz, Lácacséke