 |
| Mér(l)eg |
MÉR(L)EG
Cifra évet zár e mérleg,
Okkal esz minket a méreg,
Hogy ismét rövidjét húztuk,
Pedig magunkat meghúztuk.
S a hatalom még felesel,
Ha nem tetszik, mi húzzunk el,
Sajnos van is ki ezt teszi,
Inkább a nyugat kenyerét eszi,
Inkább ott úr, mint itt szolga,
Bár még nem jött sötét Volga.
Csak hát élni akar szegény,
Egy az élet, s az nem regény,
Hanem kőkemény valóság,
Tanulás, munka, adósság,
Család, lakás egy kis igény,
Nem sok, csak egészen szerény.
Békesség, és biztos jövő,
Hogy ne legyünk jövő-menő,
Saját hazánkban, házunkban,
Körzetünkben, kórházunkban.
Hogy a munkánk szerethessük,
Ne csak a büntetést lessük,
Ne legyen belőlünk mumus,
És látszólag miattunk kuss,
A betegnek, honfitársnak,
Eszköze minden ártásnak,
Tiltó, torló, rideg bűnbak,
Ellenszenves gonosz alak.
Hanem legyen hivatásunk,
Gyógyíthassunk, ne sírt ássunk,
Ne mi szolgáljuk a tőkét,
Ne mi nyúzzuk ország bőrét,
S ne váljék belőlünk dőre,
Kit a megosztás csal tőrbe,
Hogy aztán jó rabok legyünk,
S kegyelemkenyeret együnk.
Erről szól ma minden hírünk,
Minden hónapunk és évünk.
Őriztünk képünkön mosolyt,
Azok után, ami itt folyt,
Lehervadt az onnan hamar,
S fakadt bú, kétely és zavar,
Na és harag, keserűség,
Hogy munkánkban nincs már szépség,
Piaci profit termelő,
Az eddig irigyelt velő.
Zavaros év nehéz végén,
Mégis jó, ha él a remény,
Ne feledjünk azért egyet,
Nem ők gyakorolnak kegyet,
Hanem nagy szükségük van ránk,
Jogunk!
Tehát szóljon a szánk!
Szász István T.
|
|
 |
