 |
|
 |
| Elnöki beszámoló 07.10 |
ELNÖKI BESZÁMOLÓ
Az egyébként uborkaszezonnak számító nyári hónapok, s az ezeket megtoldó szeptember nem teltek eseménytelenül. Ezért a szokottnál kicsit talán hosszabb leszek.
A történések sokaságából a legfontosabbakat emelném ki.
Az MSZP egészségpolitikusainak felkérésére végzett munkáról folyamatosan beszámoltunk és összefoglalója ott olvasható a Kör oldalain. Ezért erre részleteiben nem térek ki. Hosszasan lehetne erről beszélni, de végeredményében csupán, mint tapasztalat marad meg emlékezetünkben. Mi alapos munkát végeztünk, ők akkor láthatóan őszinték voltak, de léteztek ennél nagyobb erők is és mindent ezeknek az érdekei döntöttek el. A több biztosítós rendszer kérdése már csak a megoldhatatlannak tűnő részletek kidolgozására vár, ennyi idő alatt csak hézagos tervezet készülhet, melyben nyitott részletkérdések sokasága lesz, s bennük a közmondásos ördög. Azoknak, akik erőltetik, jobb is így. Az, ami készül, a nagyobbik kormánypárt saját szakembereinek véleménye szerint is nagy veszélyeket rejt magában. Feltételezhetően azonban ezek a szakemberek mostanság hallgatásra kényszerülnek, és – az általuk is hangsúlyozottan – politikai döntés meghozatala után a továbbiakban sem várható, hogy véleményüket hangoztassák.
A ráckevei kongresszuson lefolytatott vitadélutánon hosszasabban ecseteltem a FAKOOSZ álláspontját és többekkel egyetértésben sikerült elérni, hogy ne siessék el a MOK Háziorvosi Csoportjának létrehozását, hanem azt a szélesebb demokrácia szabályai szerint alaposan átgondolva tegyék meg. Tudomásom szerint a MOK most kezdeményezte csoportjainak alulról induló szervezését.
Az elkövetkező időszak sok veszélyt rejteget a háziorvosi társadalom számára és jó lesz odafigyelni az eseményekre. Ami velünk kapcsolatos reformlépéseket illeti, azokból a kiszivárgott hírek szerint ismét az adminisztratív gondokat okozó elvonásközpontú intézkedések dominálnak. A 7600 milliárdos remélt bejövő EU pénzből 430 milliárdot ígérnek az egészségügynek. Azt azonban senki sem emlegeti, hogy ez akkor lehetséges, ha a még soha egyetlen ország által sem elért 100 %-os lehívás megvalósul. Ettől rendkívül messze vagyunk. A valóságban az összeg harmada már sikernek számítana. A gyulai-gyurcsányi ígéretből, mely szerint az egészségügy GDP arányosan 8 százalékosra emelendő pénzéből az alapellátás az európai arányoknak megfelelően fog részesedni, már semmit sem hallani. Határozott mozgás van viszont a teljesítményfinanszírozás erőltetése irányába, ami az eddigi tapasztalatokból kiindulva szintén egy esetleges újabb elvonás gyanúját hordozza magában. A biztosítóknak kistérségi centrumokban dolgozó orvosok önállóságának jövője is kérdőjeles lehet. Ugyanakkor, ha bízunk benne, megnyugtató, hogy többször emlegették, a praxisjog érintetlenségét. Bár a nyugati példák szerint a magánbiztosítók orvosai jóval több juttatásban részesülnek az egyre dráguló ellátásra beszedett egyre magasabb összegekből, de ez egészében véve nem téveszthet meg. Csak oda kell figyelni arra, ami ott most történik s különösen ezután.
Sajnos az orvostársadalom – a MOK erőfeszítéseit leszámítva – teljes letargiában vár a történésekre és semmi jele nincs annak, hogy minden más országban ismert erejét a szakma sorsának, s némileg az ettől elválaszthatatlan saját sorsa javításának érdekében felhasználni óhajtaná.
A nyár elejét végigkísérő munkát ettől függetlenül becsülettel elvégeztük s így a hatalom nem mondhatja, hogy kihúztuk magunkat a feladat alól, persze sokkal inkább fogja emlegetni, hogy megkérdeztettünk. Ennél több azonban nem történt. Csalódás volt az OALI talán túlzottan diplomatikus hozzáállása is.
A nyár folyamán több olyan rendezvény, illetve kulturális megnyilvánulás volt, ahol a FAKOOSZ hallatta hangját. Leányfalu, Izsák, Balatonlelle, majd, és elsősorban Kolozsvár illetve Kézdivásárhely volt helyszíne ilyen eseményeknek. Erdélyben már híre van a FAKOOSZ-nak. Ott is több helyen szervezkedtem, hogy a Múzeum Egyesületen keresztül kapcsolódjanak be munkánkba. Minthogy a területen a közelebbi időszakra nem indultak kezdeményezések, magam jártam körbe a lehetőségeket és az ősz folyamán több hazai és erdélyi településen szervezek kulturális eseményt, s valamennyit úgy, hogy az a FAKOOSZ népszerűsítését is szolgálja. Így a közeljövőben Marosvásárhely és Dicsőszentmárton ad helyet hasonló alkalmaknak.
Elkészült a kongresszusról szóló film rövidebb félórás televízió változata és a hosszabb, belső használatra összeállított, saját változat is. A megrendelőknek kiküldhető, és ha lesznek még megrendelések, újabbak kérhetők. A Romániai Magyar Televízió adásában nagy sikere volt a filmnek. Boross Zoltánék megkérdezték, hogy óhajtunk e a jövő évi hazai kongresszusról is hasonlót készíteni, mert azt idejében tudniuk kell. Most történnek lépések, hogy mivel ritka tanulságos történet, a hazai magyar tv. is átvegye esetleg műsorába az anyagot, vagy annak egy részét.
Az utóbbi hetekben a nagyobbik kormánypárt és az SZDSZ felkérései után, alkalmam volt az ellenzék véleményét is több alkalommal meghallgatni. Egyöntetű a fogadkozás, hogy az egészségügyet, mint prioritást fogják kezelni, és az elhibázott lépéseket mindenáron megpróbálják orvosolni, ha erre a jövőben a választói akarat lehetőséget ad. Nem egyszerűen pártpolitikai, vagy politikai kérdésnek tekintik, hanem nemzetpolitikai jelentőségű és demográfiai kihatású szektornak.
Megjelentem a tavaly összeszervezett kulturális orvos egyesületeket felvonultató kongresszuson is és felszólaltam a FAKOOSZ nevében. Sajnos – bár a tagság egyenként dolgozik és alkot – a szervezetek munkája lelassult. Különösen igaz ez a Kamarára, melynek szabadidő, sport és kulturális bizottsága csak a jövőben fog megalakulni. A jelenlevő potenciális vezetők azonban hangoztatták, hogy továbbra is él együttműködési szándékuk.
A jövő évi kongresszus szervezése a helyszín kutatásával elkezdődött. Erről Dóczi Ildikó illetve a terepet bejáró elnökségi tagok számolnak majd be.
Örömmel közölhetem, hogy Durai Miklóssal folytatott tárgyalásaim nyomán, elképzelhető, hogy a Felvidék-Kárpátalja régió is létrejöhet. Ők, mivel nem rendelkeznek saját magyar orvosi szervezettel, szívesen kezdenének éppen azzal, hogy hozzánk lépjenek be, s úgy jöjjön létre saját szervezetük, mint a FAKOOSZ régiója. Más véleményen volt az ügyben a szlovákiai privát orvosok szövetségének elnöke a pozsonyi Pásztor László, akit sikerült megtalálnom és megkérdeznem. Ő nem látja a magyar kollégákkal való külön együttműködést olyan egyszerűnek. Szerinte sok szlovák kolléga kitűnően beszél magyarul is. Ez az együttlét azonban, különös tekintettel a most éleződő helyzetre, bár nem akarok diszkriminatív lenni, de az összejöveteleink hangulatát bizonyára feszélyezné és őket is zavarhatná. Ezért az előző, a Durai kapcsolata révén ajánlott megoldás tűnik elfogadhatóbbnak. A jövő évek egyikében – sokak óhaja szerint – tervezett eseteleges kárpátaljai kongresszus lehetőségeit is körüljártam. Az ott élő kitűnő orvos-író dr. Szöllősy Tibor háziorvos személyesen tett ígéretet, hogy szükség esetén részt vesz a szervezésben.
Egyébként egyértelműen el kell döntenünk, hogy a Kárpát-medencei magyar orvosokkal akarunk együttműködni, vagy országok közötti nemzetközi kapcsolatrendszerben gondolkodunk. Utóbbihoz véleményem szerint nincsenek meg az anyagi lehetőségeink.
Részt vettem meghívottként a MAOTE 40 éves évfordulóján. Sajnos a nehéz helyzetben elvárható kritikai hangvétel fel sem tűnt és a nosztalgiázás, illetve a saját kutatások bemutatása volt csak programon. A miniszterelnök ígért látogatása elmaradt.
Ugyanakkor mint FAKOOSZ elnök és mint újságíró ott voltam a járóbeteg ellátás kongresszusán is. A nagy biztonsági intézkedésekkel rendezett egészségügyi fórumra megérkezett a miniszterelnök. Beszéde azonban sablonos volt, az ismert paneleket hangoztatta, és azt emlegette, hogy az eddigiek során bontani kellett, az építkezés, a jó ezután következik, csak ezért van zűrzavar érzetünk. Közben azonban sietett megjegyezni, hogy az egészségügy bajainak okozója az a tény, hogy a „szolgáltatók” akartak mindeddig a központban lenni. Ezt most felszámolják, és a beteg kerül a középpontba. Az alapellátás is szóba került, mint olcsóbban gyógyító ágazat. Többször hangsúlyozta, hogy pénz az nincs. Szóba sem jöttek a két éve nekünk tett ígéretek. Sajnos az ágazat vezetői itt is teljes egyetértésüket hangoztatták. Nem úgy Sinkó Eszter, aki remek előadásban és ritka szakértői bátorsággal semmisítette meg a reformnak nevezett cselekménysor végrehajtóinak érveit.
Október 4-én meghívó érkezett a miniszter asszony részéről a több biztosítós rendszer hivatalos bejelentését és az Uniós pénzek elosztásának módjait bejelentő rendezvényre. Ezzel kapcsolatos véleményemet a most kiadásra váró egészségpolitikai publicisztika kötetem záró sorainak szántam.
Íme:
ELVÉGEZTETETT?
A gyönyörű Barabás villában ma ünnepélyes keretek között, néhány tucatnyian hallgathattuk meg a miniszter asszony szavait az átalakuló biztosítási rendszerről. Először adott átfogó nyilatkozatot a kérdésről.
A magyarázat érthető volt, de távolról sem mindenre kiterjedő. Egyes kérdésekben el is ismerte, hogy további tárgyalások szükségesek.
És továbbra sem volt meggyőző, mert nem is lehetett az.
Cáfolhatatlanná vált, hogy több biztosítós rendszer lesz és bár a nyilatkozó a magántőke hozzáállásának kérdését, annak feltételeit kerülte részletezni, tudjuk, hogy az emlegetett 49 százalékot meghaladó jogai lesznek.
A hallgatóság beletörődésre szakosodott része már azt figyelte, hogyan lehet majd túlélni. Mások csendben borongtak, s csak a szünetben morgolódtak ismerőseiknek, barátaiknak.
Ők is szakemberek, ők is tudatában vannak a finanszírozási és strukturális reform szükségességének, de nem ezt a megoldást akarták.
Nyilvánvaló, hogy politikai döntés született.
Dermesztő átgondolni azt, hogy egy adott pillanatban 5 százalékot elért szavazói réteg jóvoltából hatalomba került néhány ember, ebben a sorsdöntő kérdésben az ország hatalmas többségét oda terelheti, ahova akarja. A demokrácia és a koalíciós kormányzás torz terméke ez. Az is elszomorító, hogy Európa is áldását adja rá. Pedig ezzel kapcsolatos tapasztalatai ellentétesek.
De megtörtént, elkezdődött.
Következményeit az olvasó fogja majd megítélni és megélni. Ha tévedtem, én fogok legjobban örvendezni. Sajnos azonban erre vajmi kevés a remény.
Ismét leírhatom tehát: elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott.
Ugyan ennek a napnak a délutánján az Európai Újságíró Szövetség és a Külügyminisztérium hívott meg az 50 év integráció 50 helyszínen című rendezvényre.
Az Uniós pénzek elosztásába jelek szerint a háziorvosok számíthatnak de régiónként más más eséllyel. A központi régió a legkevésbé. Meglevő intézmények továbbfejlesztéséről lehet szó és nem újak létesítéséről. Mindenképpen idejében fel kell készülni a pályázatokra, mert a pénzt Magyarország gyorsan kell elköltse és minél nagyobb százalékban kell lehívja.
Egyedüli jó hír az volt, hogy az EU biztos megdícsérte hazánkat a lehívások eddigi sikeréért.
A Magyar Orvos októberi számában, mint FAKOOSZ elnök, helyzetünket összefoglaló véleményt közöltem.
Október 10.-re meghívó érkezett Matejka Zsuzsannától az Egészségügyi Minisz-tériumba, az egészségügyi pénztárakról szóló törvény koncepció tervezetének megbeszélésére. A háttéranyagot csak október 8.-ra ígérték. Ezzel kapcsolatosan kértem az elnökség állásfoglalását, hogy a FAKOOSZ álláspontját pontosan lehessen képviselni. (az idő közben elvégzett munkáról lapunkban külön számolunk be. A szerk.)
Szomorúan vettem tudomásul, hogy a Vöröskereszttel közös pályázat ügyében kiküldött körkérdésre nem jöttek meg a várt válaszok. Pedig igen hasznos lenne a tagság és a szövetség jövője szempontjából is, ha a ma elég gyakran sikeres norvég pályázati rendszerbe beleszólhatnánk. Az új elnöknővel levélváltás történt és együttműködést ígért.
Ismét kezünkben lehet egy Kör szám is, de az évi legalább négyszeri, vagyis a negyedévenkénti megjelenéshez további támogatókra van szükségünk. Ez a remény most körvonalazódik.
Nem kis dolog, hogy a végső mérleg szerint is sikerült a kongresszust veszteség nélkül átvészelni, s ezért a szervezők minden dicséretet megérdemelnek. Ez egyben a túlélés alapvető fontosságú megvalósulását is jelenti.
A FAKOOSZ mint társadalmi jelenség, mint orvos presztízsért küzdő kulturális jelenlét tapasztalatokat gyűjtött és készen áll az újabb előrelépésre.
Kétségtelen az is, hogy az utóbbi évben a FAKOOSZ a hatalom részéről nagyobb figyelmet kapott, minden téren figyelnek ránk, ha nem is azért, hogy ránk hallgassanak, de érzik, hogy részei vagyunk egy ma még alvó, de mindenkor meghatározó erőnek.
A ránk kényszerített önvédelmi munkában sem vallottunk szégyent. Mi megtettük a magunkét, s ha javaslataink, intelmeink nem leltek meghallgatásra, az nem a mi szégyenünk.
Vagyis élünk, vagyunk, lélegzünk, jelenlétünk több mint hamu alatti parázslás, különösen, ha figyelembe vesszük a magyar orvostársadalom nagy többségének – általam a legutóbbi időben is megtapasztalt – lehangoló közönyét és passzivitását.
2007. szeptember 28.
Szász István T.
elnök
|
|
 |
 |
|
|
 |
