 |
|
 |
| Dr.ECs. 07/3 |
DR. E. CS. ELMÉLKEDÉSE ARRÓL,
HOGY HA NEM CSÜGGEDÜNK, TALÁN AZ ISTEN IS MEGSEGÍT.
E. Cs. erőnek erejével veszi magát rá, hogy ismét elmélkedjen, mert borúlátó fele azt mondogatja, hogy mit ér az elmélkedés, és kit érdekel? Hiszen az Ecsék véleményére senki sem kíváncsi itt. Vagy észre sem veszik, vagy csupán azért állnak szóba a magafajtával, hogy elmondhassák: megkérdeztettek. Igen, megkérdeztettünk és feleslegesnek találtattunk. Véleményünk fiókok mélyén, merevlemezeken, aktaszagú-merev-hidegen hever. És történik, aminek történnie kell, ami eleve elhatároztatott.
E. Cs saját tapasztalatból tudja, hogy már a kérdést úgy tették fel: ne tiltakozzanak, a vonat elment. Arról beszéljenek ami – tetszik, nem tetszik – lesz.
Tehát valami lesz, csakhogy olyan, amit nem akarunk. Mert, ha elfogadható megoldások lennének, ha valóban reform készülne, nem is volna baj egy kis nyomulással, az önhibáján kívül közönyre nevelt és bizonytalanság, bizalmatlanság vezérelte társadalomban, valamennyi érdekeltben meglódíthatná ez a folyamatot. Természetesen, ha jó vezetők, jó megoldásokat találnának és tálalnának készen valódi vitára. Csakhogy – sajnos – nem erről van szó, s ez E. Cs. nagy bánata.
Elrohant ez a 17 esztendő, és a lehetőségekhez mérten semmi sem történt.
Sok buktatóval küzd a világ egészségügye, sok buktatóval bajlódnak az Unió cselédszobájában most már tolongó új belépettek. S mi lehet az oka, hogy egyenként minden területen mi leszünk a leginkább háttérbe szorulók?
E. Cs. olvasgatja a sajtót, a szakembereket, nem a szenzációhajhász bulvárpublicistákat. S ezek a szakértők bizony nem optimisták. Bár a veszedelmeket, magukra felelősségteljes derűlátást erőltetve ecsetelgetik, mégis kezükben tartják a vészharang kötelét is, és finoman meg-megmozdítják. Ha nem az ilyenkor illő óvatossággal járnának el, akár harangjátékot is rendezhetnének, gondolja magában E. Cs. Csupán a történelmi fordulót követő kapkodás lenne ez?
Valami más kell legyen, hiszen Trianon után ez egy halálra szánt ország volt. Bárki, aki elolvassa azt – a győztes szempontjából is látszólag indokolatlanul iszonyatos tiltásokat és büntetéseket tartalmazó – iratot (néhány óra erre elegendő, de tegye a szívére a kezét az aki már megtette) rájön, hogy az akkor csonkává vált ország meghalhatott volna. Halálra is szánták a béke sötét összeeszkábálói, a máig emlegetettek, a haláluk után még ma is európai vitákat gerjesztők. És jött a bethleni konszolidáció. A tönkretett földdarab sok szempontból erősebb lett, mint a kincseit elrabló utódállamok. A pengő szárnyalt, a gazdaság virágzott s még a ráerőltetett háborús években is világ csodája dolgokat valósított meg. Volt OTI, az oktatás új alapokról indult új utakra, volt tehetséggondozás, és képesek voltak nem 800 000, hanem több millió – területével együtt, nem csak papíroson – visszatért állampolgáruk sorsát is felvállalni. Emlékezik-e valaki arra, hogy az észak-erdélyi székely körvasút megépítése akkor világrekordnak számító teljesítmény volt, s hogy az Egyesült Államokból jöttek tanulmányozni a hihetetlen megvalósítás mikéntjeit? Még mielőtt a külpolitikában éppen ellenkező előjellel jeleskedő „szakembereink” hadat üzentek volna e láthatatlan ellenségnek.
Ma – egy ismét hatalmas történelmi fordulat után – azonban sem a politika, beleértve a most is oly fontos külpolitikát (amelyik hazánk esetében, mely – Sütő András szavaival – mindenütt önmagával határos, belpolitikának számit), sem a nemzetstratégia, sem a gazdaság, kultúra, a jövőnket eldöntő demográfiát befolyásoló ágazatok terén nem vagyunk képesek előrelépni. Önmagunkat múljuk alul.
Az nem lehet, hogy most, amikor a parlamenti patkó 95 százaléka a nemzet egészségének biztosítása terén tulajdonképpen elfogadja a szolidaritás elvét, akkor néhány érdekelt mást kényszerítsen egy többszörösen kivéreztetett országra és lakosságára, kizárólagosan politikai alku és lobbyérdekek, jobb esetben idejét múlta eszmék és elvek miatt. Jelszavakban nagyon hangoztatják a szolidaritást, de a tervezet telve van az ellenkezőjét elősegítő – tehát a tőkét szolgáló – gyanús kiskapukkal.
E. Cs. még nem tudja mi lesz a törvény végleges szövege, de arról már meggyőzték, hogy nem előzte meg komoly előkészítés és, hogy az azt indokló optimista jelszavak mögött nincs tartalom, viszont annál több sejtés bujdokol. Utólag most emlegetnek egy több száz oldalas hatástanulmányt, de eddig ezt hiába reklamáltuk. Döntés után készül el, véleményünk kikérésekor szó sem volt róla, még akkor sem, amikor ezt hiányoltuk,
Az egészségügyben leélt életében dioptriásodott tekintete előtt behunyt szemmel is zavaros képek sorjáznak. Ki lesz a felelős mindazért, ami utódait egy olyan jövőbe vezeti, amelyik addigra, ott ahol ehhez hasonló valaha is működött, már a múlt lesz?
Tragikusan tudatos fáziselcsúsztatás ez, s értelme sem lesz akkor már a felelősöket keresgélni. Hiszen néhány száz ember felelősségre vonása nem oldja majd fel milliók szenvedéseit, továbbfogyásunk előrelendítésének következményeit.
Barátunk fáradtan hátradől a székben, s az égre néz.
Nem akar drámai lenni, s nem kéri színpadias módon újfent a mennyboltozat ránk szakadását, de érzi, hogy segítséget már csak abból az irányból várhat.
Aztán felülkerekedik megint az egész életén át beléégetett tenni akarás: Segíts magadon s az Isten is megsegít.
És újra reménykedni kezd.
Leányfalu
Szász István T.
|
|
 |
 |
|
|
 |
