 |
| December reménye |
DECEMBER REMÉNYE
December reménye el ne hagyj,
Október emléke kőbe fagyj,
November négy, tégy vallomást,
Hogy testünkben lánctalpak vágtak csapást.
Mert elfeledve az igazság,
Az mit csak tények fénye ád,
S míg vártunk csendben kisdedet,
A gonosz már előbb érkezett,
Az évnek sötét napján itt,
Ki ismeri még azt, akit
Nekünk hozott, s utódait:
A jajt, a bajt, s mi undorít,
S mi már a meredélyre vitt,
Az ármány, hazugság és vakhit.
December reménye el ne hagyj,
Egy elgyötört nemzetért itt maradj,
És orgonák hangján énekelj,
Míg felsír a kisded s véle kelj
Hadra mindenért mi túlerős,
Mit hiába vív megannyi hős,
Nagy glóriás és halk szerény:
Munka, kitartás és erény.
És ragyogtass felénk csillagot,
Égess a gazra billogot,
Mert olyan gyenge már szemünk,
Hogy ránézni is alig merünk.
S mit megéltünk évekig: félelem,
Most itt van ismét a végeken.
December reménye el ne hagyj,
Talpon maradni erőt adj,
Hogy felnyíljanak a szemek,
S megértsék, hogy már nem lehet,
Tovább hinni a képtelent,
És nem tudni, hogy mit jelent,
Minden, amit e kor teremt,
És érték mi ezért tönkrement,
Amit elpusztít abból mi volt,
Becsületünket, min nem volt folt,
És hitünket abban, ami lesz,
Hogy rajtunk erőt mégsem vesz,
A hazugság s a kapzsiság,
Mi nemzetünkben rendet vág,
Végzetes rendet, pusztítót,
S minket egymásra uszítót.
December reménye el ne hagyj,
Velünk örökké itt maradj,
Oldott kévénket egybe kösd,
És hagyj utánunk örököst.
Szász István T.
|
|
 |
