 |
|
 |
| Minőségbiztosítás az alapellátásban? |
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS A LÉTÉÉRT KÜZDŐ ALAPELLÁTÁSBAN?
/észrevételek, javaslatok, vélemények/
Az Országos Alapellátási Intézet keretében 2004-ben létrejött egy munkacsoport azzal a céllal, hogy kidolgozásra és pilot modell keretében kipróbálásra illetve értékelésre kerüljön egy, a magyar viszonyoknak megfelelő háziorvosi minőségellenőrzési rendszer.
A munkacsoport nagyon szép munkát végzett és a modell elkészült. Erről kérte a Minisztérium a FAKOOSZ véleményét is.
Az anyagot több háziorvos kollégával is megismertettük és megtárgyaltuk. Írásban két vélemény érkezett be, Sirák Andrástól és Selmeczi Kamilltól.
Valamennyien azt az álláspontot képviseltük, hogy az egyébként figyelemre méltó terv csak egy későbbi időpontban lehet hatékony támogatója a minőségi munkának. Jelenleg ennél sokkal égetőbb gondok nyugtalanítják az ágazatot.
Álláspontunkat az alábbiakban összegezve küldtük be az Államtitkár Asszonynak.
I. Általános megállapítások
Alapvetően egyetérthetünk az egészségügyi alapellátásban alkalmazható minőségbiztosítási rendszer kidolgozásával és bevezetésével, de ennek megvalósításához belátható időn belül – érdemben történő hasznosulását is figyelembe véve – nem látok realitást.
A fenti véleményem több okra vezethető vissza.
Az egészségügyre történő pénzügyi ráfordítások – makrogazdasági okokra hivatkozással – folyamatos csökkentése, források kivonása (pl.:E. Alap többlete) nem az, az ideális helyzet, melyben a minőségi ellátás minden oldalról támogatott.
A forráskivonás folyamatos kapacitás és ellátás szűkülést eredményez, állandósult hiányhelyzetet teremtve, rontja a minőségi munkavégzés környezetét.
(TVK, várólisták, előjegyzési rendszer minőségi munkát is eredményezhetnek, ha nem hiányhelyzetet teremtenek, vagyis az ellátotti igényekhez igazodnak)
A jogszabályi környezet szintén ellentmondásban van a elvárható minőség és teljesítmény elérésében.
Minden adminisztratív, pénzügyi, szervezési,diagnosztikus, terápiás korlátozás, szankciókkal történő fenyegetettség, s főképpen a szolgáltatás tartós, folyamatosan elértéktelenedő és valós értéken aluli finanszírozása mellett, nem is számíthatunk, s mondjuk ki nem is erkölcsös várnunk minőségi munkát, pláne nem egyes minőségi mutatók finanszírozási elemként történő alkalmazásával.
A háziorvosi rendszer kialakítása óta a háziorvosok, egzisztencia-vállalkozásaik, a családorvosi szakorvosi szakképesítés megszerzése, a megszerzett tudásuk folyamatos bővítése- frissítése, a praxisok döntően saját forrásból történő szakmai és kényelmi fejlesztése által – a betegelégedettségi felmérések tanúsága szerint – az egészségügyi rendszerben a legbiztonságosabb és legjobb minőségű ellátást nyújtják.
A háziorvosi rendelőkben megforduló betegek több mint 80 %-a végleges ellátásban részesül. Ezzel együtt jelentős terhet vesz le az egyébként is ellátási gondokkal kűzdő szak-, és kórházi ellátásról.
A minőségi munka irányába ható jelentős törvényi szabályozás a praxis jog (működtetési jog koncessziós felfogásban történő alkalmazásban) bevezetése.
A fentiek ellenére a háziorvosi ellátás is válságba került, s veszélybe kerültek az eddig elért minőségi eredmények is.
A folyamatos parlamenti, kormányzati támogató döntések elmulasztása, a tíz éve jelzett, megoldatlan problémák mára valósággá váltak.
A pálya vonzása megszűnt, az orvoskar elöregedett, a praxisok működtetése lehetetlenné vált, hiányhelyzet alakult ki olyan régiókban is, ahol mindig volt kereslet háziorvosi praxis gyakorlására.
Ezen körülmények ismeretében aki ma háziorvosi praxisban gyakorolja hivatását, öregen, betegen, magányosan lelkiismeretétől, szakmaszeretetétől hajtva csak elismerést érdemel.
Bízzunk a háziorvosi kar legnagyobb többségében, hogy tudása legjavát adva, de a beteg-érdekeket elsődlegesen szem előtt tartva végzi felelősségteljes munkáját.
Talán ezért sem időszerű most, minőségbiztosítási rendszerbe vonva értékelni és finanszírozni
tevékenységüket.
II. Minőségbiztosítási rendszer
A háziorvosi tevékenység rendkívül összetett, egyidejű, több síkú, rövid és hosszú távú gondolkodásmódot és cselekvést igényel. A legnagyobb érték az, ezen módszerrel történő betegellátásban szerzett gyakorlati ismeret és tapasztalat.
Csak didaktikai célból lehetséges e komplex munkagyakorlat elemeire történő bontása. A minőségi ellátás indikátorainak ennek megfelelően e praxis gyakorlatba épülve, azt komplexitásában van lehetősége jelezni, a tevékenységet minősíteni, elemezni.
Példaként: a napi rutin betegellátáskor felvilágosító, szűrő, gondozó, gyógyító tevékenység is érvényesül, pszichés vezetéssel, életmódi tanácsokkal együtt, a rendelkezésre álló igen szűk időben.
A lakosság elvárása még ma is elsősorban legkisebb várakozás után gyors diagnózis és terápia megállapítása, gyors gyógyulás vagy javulás elérése, lényeges életmódi-, magatartásbeli változtatás nélkül.
Bár megjelent az igény az egészséges életmód kialakítása, egészségmegőrzése irányában is, de az elvárások tekintetében nem meghatározó jelleggel.
A tömeges betegellátás (szociális ellátás: passzív táppénz) mellett ösztönzés sincs prevencióra, vagy remény annak finanszírozására.
A minőségi munkavégzés elválaszthatatlan egy jól működő, ösztönző érdekeltségi rendszertől.
A kívánatos háziorvosi ellátási elemek minőségi gyakorlatához a minőségi indikátorok mellé ösztönző, többletbevételt jelentő finanszírozást is szükséges rendelni.
Olyan minőségügyi rendszernek van realitása, amely a napi gyakorlatban keletkezett és rögzített, jelentett adatok elemzésével, a háziorvos számára visszacsatoltan, napi tevékenységében nyújt támogatást, ösztönzést, elismerést.
A pénzügyi szankcionálásnak éppen alulfinanszírozottság okán nincs létjogosultsága.
III. Minőségbiztosítási rendszer hozadéka
A megfelelő minőségbiztosítási rendszer pozitív hozadéka a kor színvonalán végzett háziorvosi tevékenység az ehhez szükséges minden feltétel biztosítása mellett, hosszú távú egészségnyereség elérése , mely már az egészségbiztosítás kiadásaira is kedvező hatással bír.
Nem lehet pénzügyi megtakarítás elérésének eszköze, szolgáltatók kizárásának módozata, egyszóval ellátás, vagy ellátói kört szűkítő tényező.
Fentiek miatt bevezetése és alkalmazása jelenleg nem lehet aktuális.
Mivel az OALI „ qualy munkacsoport” javaslata elkülönült orvosi önellenőrzést és betegkérdőíves megoldást javasol a fentiekből fakadóan nem életszerű megoldás.
Tény, hogy az indikátorok összessége átfogja a tevékenység közel egészét, de éppen a hiányzó specialitások, eltérések miatt szakfelügyeleti ellenőrzésre végképp alkalmatlannak tartom.
Pl.: a praxis létszáma a beteg választásától függ, s mivel bejelentkezése nem tagadható meg, – elfogadva azt, hogy a túl nagy létszámú praxisban nehezebb a minőségi munkavégzés – az orvos által nem befolyásolható.
Éppen az a rendelkezés zárja ki a minőségi munka végzésének lehetőségét, mely a „létszámfeletti betegek” miatt finanszírozást von el.
Az orvosba vetett bizalom miatt növekvő praxislétszám arányosan növekvő finanszírozása teremtheti meg – további szakdolgozó alkalmazásával – a minőségi munka feltételeit. Kiemelném, hogy alkotmányosan aggályos az a helyzet, hogy az orvosválasztással élő beteg abban a tudatban teszi ezt, hogy választott orvosának anyagi juttatást is biztosít, miközben nincs tudomása arról, hogy „létszám felettiként” nemhogy többletfinanszírozást nem juttat, hanem döntésével degressziónak nevezett elvonással sújtja választott orvosát.!!!
A minőségbiztosítási rendszerek ott működnek eredményesen, ahol sikerek eléréséhez elsődlegesen a minőség folyamatos javítását várják el.
Magyarországon, az egészségügyben sajnos csak újabb finanszírozási praktika, reguláció, szankció sejthető célként – a jó szándékú kezdeményezés ellenére is – s ezért a háziorvos társadalom bevezetésétől való tartózkodása teljességgel érthető.
dr.Selmeczi Kamill
háziorvos
FAKOOSZ
FAKOOSZ
dr. Szász István Tas Elnök Úr
részére
Tisztelt Elnök Úr!
dr. Medgyaszai Melinda Államtitkár Asszony a FAKOOSZ számára minőségbiztosítás tárgyában írt felkérését megkaptam és tanulmányoztam. Véleményemet az ügyről az alábbiakban terjesztem elő:
Az orvostudományban gyakran találkozunk azzal a problémával, hogy az egyes állapotok, állapotváltozások megítélése mind az orvos, mind a beteg részéről szubjektív. A szubjektív dolgok reálisan nem mérhetőek, ezért teljesen egyetértek azzal az alapelvvel, hogy amit csak az orvostudományban mérhetővé lehet tenni, az tegyünk mérhetővé és mérjük. Az orvosi szakma minőségi mutatóit különösen nehéz objektivizálni és mérhetővé tenni, ezért a levélhez mellékelt tanulmányok legtöbbjének gondolatvilága elfogadható.
A minőségi indikátorok felállítása a Donabedian és az EFQM módszerrel reális törekvés, szempontjai a valósághoz igazodnak. Az különösen pozitívan értékelhető, hogy nem az egyes praxisok megítélésére törekszik a vizsgálat (jó és rossz praxisok), hanem a vizsgálat 2 év múlva történő ismétlése lehetőséget nyújt a viszonylag gyengén szereplő praxisoknak is a fejlődésre.
Áttekintve a tanulmányokat a következő gondolatokra hívom fel a figyelmet:
1.) Különösen óvatosan kell bánni és nem szabad túlértékelni a betegek kérdőíves nyilatkozatait orvosukról. Az orvosnak a betegek a viselkedését és nem a szakmai tevékenységét ítélik meg.
2.) A szűrővizsgálatok tekintetében könnyen előfordulhat, hogy a betegeit aktívan felkutató orvos nem ér el olyan jó mutatót, mint aki békén hagyja őket.
3.) A háziorvos egyik legnehezebben mérhető paramétere a rendszeres önképzés mérése. erre vonatkozólag nem találtam utalást a vizsgálatban. A különböző szervezett tanfolyamokon történő részvétel sincs igazán vizsgálva, de a képzésnek ez csak az egyik formája. A szakirodalom rendszeres követése, az internetes tanulás, az esetleg nem szorosan a háziorvosláshoz kapcsolódó ismeretszerzés (nyelvtanulás) mérése nincs a rendszerben, pedig ezek nem elhanyagolható szempontok.
A háziorvosi tevékenység minőségbiztosítási szempontjai két feltétel teljesülése esetén kerülhetnek be a tényleges működő rendszerbe:
1.) Ha a háziorvosok, akik önként vállalják a minőségbiztosítással járó plusz feladatokat legkevesebb 20% plusz finanszírozást kapjanak. Ennél kisebb finanszírozási többlet mellett nem lesz jelentkező a vizsgálatra. Ameddig ennek nincsenek meg az anyagi feltételei, a minőségbiztosítás bevezetése nem aktuális.
2.) Ha biztosítható a különböző szűrővizsgálatokon kiemelt betegek további kivizsgálása reális időablakon belül. Ennek jelenleg a volumenkorlát a legnagyobb gátja, márpedig, ha nem történik meg a kiemelt új betegek további kivizsgálása, az egész preventív tevékenység értelmét veszti.
Tisztelettel: dr. Sirák András
2481 Velence, Tópart u 38
T/F: 22/472 242
angelika@t-online.hu
|
|
 |
 |
|
|
 |
