 |
|
 |
| 21-re21-et |
21-re 21-et!
A FAKOOSZ ALAPELLÁTÓ ORVOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÁLTAL ÖSSZEGYŰJTÖTT 21 KÉRDÉS
Mindenek előtt a miniszter úr elnézését kérjük a sok és nem egy esetben kellemetlen kérdésért, de nem készakarva próbáljuk nehéz helyzetbe hozni kérdéseinkkel, hanem ezek a tagság élő és valóságos problémái, az alulról jövő SOS jelzések. Amit feltételeztünk, hogy más is megkérdez, nem vettük fel a listára (pl. ügyelet, gyermekorvosi gondok stb.)
Meggyőződésünk, hogy ha e kérdéseket a szakmai vezetés felkarolja, nem csak az ellátás minősége fog javulni, hanem a kormányzati munka megítélésének mutatói is. Mint kiderül, nem minden esetben a pénzről van szó, s ahol pénzbe kerül, ott világos, hogy nem lukas zsákba töltik azt.
1. Az egészségügy átalakításával kapcsolatos tervekről a Miniszterelnök először Gyulán, a FAKOOSZ országos kongresszusán beszélt. Alig hogy kijelentette az alapellátás finanszírozási arányainak javításáról szóló szándékait, máris megszólaltak a megosztottság régi hangjai.
Ha jól emlékszünk, akkor a miniszterelnök arról beszélt, hogy nem csak az alapellátás egészségügyön belüli részesedési aránya, de az egészségügy GDP-ből való részesedését is európai szintre illene emelni. Ha ezt így kommunikálják, el lehet magyarázni, hogy senki sem fog kevesebbet kapni, mint eddig. Jól értelmeztük, avagy valóban a meglevő közösből kap többet az alapellátás? Esetleg az igazi megoldás az lesz, hogy az ígéret ellenére senki sem kap semmit? Mert ilyen is megjelent a sajtóban.
2. Mi volt az oka, hogy a miniszterelnöki ígéret után három nappal, a kormánypárt leszavazta az összeférhetetlenségi törvény módosítási kísérletét? Bekerülhet-e még a 100 lépés programjába?
3. Mikor és milyen módon jön létre a praxisalap és jótékony hatását készülnek-e kiegészíteni egy a jogosultság hat hónapos lejártát módosító intézkedéssel, megakadályozván így a durva ügyeskedéseket?
4. A 21 pont között a 8-ik - az alapellátással foglalkozó - pontban ismét megjelent a csoportpraxis örökzöld periodicitással fel-felbukkanó gondolata. Hogyan és miként képzelik el ezt, a privatizáció jelen stádiumában, a teljes privatizációt sem tiltó törvényi keretek között? A saját tőke óhajtott és tehermentesítő bevonásától nem riaszt el?
5. A gyógyszerfelírási szokások befolyásolására tervezett hatás-ár összehasonlító táblázatok, melyeket a várókban akarnak kifüggeszteni, a „gyártók által megvesztegethető orvos” ellen készültek, de mi - a feltételezett bűnösök - örömmel üdvözöljük, hiszen a betegek előtt igazolni fogják, hogy a tiltásokat nem mi erőltetjük. Nem lenne ellenünkre, hogy más általunk gyakoroltatott tiltó intézkedésekről is kapjunk hivatalos falragaszokat, s így mentesüljünk a beteg bizalomvesztést okozó gyanakvásától. Ugyanakkor kérdezzük, hogy kifüggeszthető-e olyan táblázat, melyben gyógyszernevek szerepelnek?
6. Érzi-e az egészségügyi kormányzat, hogy az orvosok elleni sajtóhajsza, nem csak a gyógyítás hatásfokát rontja, de anyagi veszteséget is okoz a költségvetésnek?
7. Egyetért-e azzal, hogy ismert parlamenti képviselőnő, a televízióban, mikor a befizetési hajlandóság alacsony voltát kellett ecsetelni, példaként a minimálbéren bejelentett háziorvosokat emlegette? Ha ezt tette, miért nem volt szakszerűbb, vagyis miért nem foglalkozott korösszetételünkkel, mely a nyugdíjhoz közeledvén eleve arra kényszeríti többségünket, hogy ezt ne tehessük. Akik pedig megteszik, az így fennmaradó összeget nem veszik ki (szintén adóköteles) nyereségként, hanem abból fejlesztik a körzet minőségi munkáját. Az ezirányba történt jelentős elmozdulást rendszeresen tagadják a regnáló kormányok, pedig határozottan észlelhető.
8. Egy - előttünk ismeretlen – interjúvolt köztisztviselő a magyar rádióban azzal vádolta meg a háziorvosokat, hogy miközben a házi betegápolás – amint azt ő érzékeltette – minden problémát megoldani képesen ott áll a betegek rendelkezésére, ők ezt eltitkolják a beteg családja elől, önös érdekből. Tudja mindenki, hogy a házi betegápolás kapacitása igencsak behatárolt, ugyanakkor azt is, hogy éppen az orvosoknak az érdeke, hogy minél inkább igénybevehessék. Ezt az igényt szigorú OEP ellenőrzésekkel is próbálták korlátozni. Akkor most mi az igazság? Az orvosok megítélésének teljes egyoldalúságát jelzi, ha mindent az illegális jövedelem fokozásának kívánságát feltételezve próbálnak magyarázni. Sértő, demobilizáló, hangulatrontó, s főleg nem igaz.
9. Az orvoslétszám csökkenés kihatásainak egyik legveszélyesebb végpontja az alapellátás. Ott nincs a közelben más, aki ellássa a feladatot. Örökös helyettesítés és minőség amúgy sem összeegyeztethető. Mire készülnek e téren, a praxisalap beindítása mellett?
10. A várhatóan növekvő adminisztratív terheket készülnek-e valamilyen módon könnyíteni? Van-e mód például a törvényesség határai között hatást gyakorolni a szoftver cégekre?
11. Gondoltak-e végre az orvos-önkormányzat viták még ma is előforduló eseteinek elkerülését szolgáló intézkedésekre? A megoldás óhaja felé mutat, a Miniszterelnök úr felvetése, hogy a feladatkör ne legyen önkormányzati felelősség!? Mire számíthatunk?
12. A ma is létező fizetéses szolgáltatások tarifáinak szintentartásáról soha nem gondoskodtak, pedig ez nem kerül pénzébe a költségvetésnek. Sőt bevételt jelent. Mi ennek az oka?
14. Ha az alapellátás, a szokásos feladatokon túl nyújt szolgáltatást, kérhet-e ezért az igénybevevőtöl térítést? Pl. a szokásos laborvizsgálatokon túl elvégzett próbákért, legalább az anyagköltség megtérítésére, amennyiben a betegnek ez megéri, mert gyors és nem kell utazni.
15. Mikor tisztázódik végre, hogy miért nem lehet a nővér vállalkozó, ha például évtizedes bizalmi kapcsolata alapján ő kéri erre az általa korrektnek ismert orvost, s nem az kényszeríti?
16. Gondoltak-e arra, hogy több megalázó és gazdaságtalan intézkedés korlátozza ma is a háziorvost. Meddig tartják még alkalmatlannak az inkontinencia megállapítására, mikor egy infarktus drámai helyzetében elvárják, hogy helytálljon?
17. A rezidensek képzésének legjobb helye a körzet, legjobb módszere az ott végzett munka. Ha egy nyugdíjba készülő orvos felvesz egy rezidenst, esetleg éppen leendő utódát, és így biztosítja az évtizedes munka zökkenőmentes átadását, miért ő kénytelen ezt finanszírozni, utolsó anyagi erőivel, pl. önmagát az elvárható bérszint alatt tartva, majdani nyugdíja rovására? Kettős veszteség a jövőre és életműve átmentésére, meg betegeire gondoló becsületes kollégának, kettős nyereség az államkasszának. Először kiizzad még egy munkahelyet, utóbb kevesebb nyugdíjat kell majd kapjon. Ehelyett azonban arról beszélnek, hogy kevesebb bér után adózik. Tipikus pénzügyi rövidlátás. És milyen alapon lehet ezt elvárni?
Ehelyett inkább gondolnának arra, hogy a szabadságra eső finanszírozás, vagy a 13. havi finanszírozás beépítése mennyire tenné vonzóbbá ezt a ma egyre inkább taszító, de soha sem nélkülözhető tevékenységet ellátó pályát? A rezidenst pedig ne csak a kórházi évek alatt fizesse a költségvetés. A meglevő mentorok melletti helyek nem elégségesek a fiatal kollégák kiképzésére. Ráadásul az előbb említett formában, ott dolgoznának, ahol szükség van rájuk, s ahol a beteg szempontjából a legjobb hatásfokkal épülnek be a rendszerbe. A mentor ettől még segítheti a munkát. Persze ha az is tisztességes bért (szorzót vagy bármi mást) kap a többletmunkáért.
18. A szűrés-gondozás, mint minőségi elem, milyen formában lesz finanszírozva? Ismét alkalmazzák a bukott modellt, amely az elvonok, és többlet munkáért visszaadok alapon próbált volna működni?
19. Bekerülhet-e valaha a minimumfeltételek közé a vidéken nélkülözhetetlen szolgálati gépkocsi? Vagy a személyautó még ma is luxusautó, mint száz év előtt.
20. Mikor számolhat el végre a háziorvos a valóságos helyzetnek megfelelően munkaruhát? Vagy marad a sárga gumicsizma?
21. A kötelező továbbképzések finanszírozásának kérdése a háziorvosok esetében hol tart jelenleg? Miért nem ösztönzik a nem luxusigényeket kielégítő, egyszerű és célszerű helyi továbbképzőestek szponzorálására a gyógyszergyártókat?
2005. május 21.
FAKOOSZ
Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége
|
|
 |
 |
|
|
 |
