 |
|
 |
| Dr. E.Cs. Felsőházi elmélkedései |
DR. E. CS. FELSŐHÁZI ELMÉLKEDÉSEI
Barátunk megtiszteltetésnek veszi, ha mint öreg „egpol” harcost, meghívják az ágazat nagy eseményeire. Sokat már nem mer remélni, de elmegy. Hátha és egyáltalán!
Most is az Országház felé halad. A városszélen hagyott kocsijából kikecmereg. Eső permetez, de nemsokára aláereszkedhet a metróba. Ott arctalan, közönyös tömeg várja. Most éppen nincsenek hangoskodók. Mindenki rohan a maga célja felé, hömpölygő panoptikumként, régi tornyok harangjátékát kísérő körbejáró faragott képek gyanánt, csak itt le-fel siklanak a mozgólépcsőn. Maguk elé bámulnak. Sehol egy mosoly. Még a párocskák is merev arcvonásokkal fogják egymás ezét, azát. Tökéletesen atomizált magyar társadalmunk keresztmetszete zakatol a föld alatt, azokban az elnyűhetetlen szovjet vagonokban. Együtt a globál-kapitalizmus eredménye és a szocializmus emléke.
E. Cs. elnézi őket. Hiszen ő és barátai részei ennek, és egy élten át ezért az arctalan tömegért dolgoztak, dolgoznak, s a fogyó fiatalabbja talán fog is dolgozni. Ha csak el nem megy mosolygósabb metrók népét szolgálni.
Átszállás és már ott is van a Kossuth téren. Sorompók, láncok, katonák, merev hangulat, szinte szorongáskeltő. Tudja, hogy az 52 évvel ezelőtti – kideríteni, leleplezni máig nem engedett – vezénylők jóvoltából kifolyt vér innen soha le nem mosható. Olyan ez, mint az aradi vesztőhely.
Udvarias eligazítás és az épület kétszeri körbejárása következik, oda-vissza. Egyszer láncokon kívül, egyszer láncokon belül. E. Cs. úgy érzi, ő a csak láncait veszthető proletár, aki szeretné azokat lerázni, de nem megy. Sehogyan sem megy. Maga elé idézi a stockholmi királyi palotát. Az ottlakók csak egy részét használják, a többi a közé. Sima arcú, mosolygós emberek sétálgattak arrafelé. Sokfélék: fehérek, színesek, egyenes és ferdevágású szeműek, göndörök és kopaszak. A parknak a királyi családot szolgáló részét alacsony fagyalsövény választotta el a többitől. Helyenként kis tábla volt látható: Privat! felirattal. A park mindkét részének vége a semmibe veszett, folytatása a nyílt mező volt. Sehol lánc, sehol katona, sehol szorongás.
Egy „ó boldog Európa” sóhajjal barátunk már ott csipog a gépben. Nadrágszíjcsattját kémlelik. Aztán ruhatár és máris a felsőházi teremben van, ott ahol hét éve ugyan ezzel a céllal már egyszer megjelent.
Akkor is, most is a népegészségügyet emlegették, emlegetik.
Neves előadók, neves elnökök, neves és névtelen meghívottak.
Szó esik sokmindenről ami valóban fontos, de akár hét évvel ezelőtt, most sem látszik a cél fontosságához mért, azzal arányos anyagi háttér. Vannak okos beszédek, vannak elnöki értékelők, vannak mondatok arról, amit tenni kellene, még adatok is arról, ami van. Valahogy azonban alig érezhető a veszély felismerésének szele.
E. Cs. tudja, hogy nagy a veszély. És ha ő tudja, akkor az illetékeseknek még jobban kell tudnia. És mégis, csak látszólagos igyekezet, csak semmire sem elég összegecskék, egy előadó szerint fejenként 58 forint, még annak kimondása is elmarad, hogy tudjuk ez semmi, hogy igazi méreteiben is ismerjük a veszedelmet. Egyik másik beszéd azért érinti a bajokat, fel-felbukkan az ébresztgető szándék is. Neves professzorasszony figyelmeztet és idézettel zár. Godot-t s a várakozást emlegeti. Barátunk telitalálatnak érzi, s arra gondol, hogy nekünk már maga a várakozás vált célunkká.
Szünetre kivonulván, szokás szerint a hamarabb kilopódzkodók által már „lerabolt” asztalok fogadják azokat, akiket érdekelt a téma és ezért szünetig bennmaradtak. Kávé, némi maradék sütemény, gyümölcs és vissza.
Most a nagyok mondják el a magukét, s már szól is az elnöki zárszó. Akár hét éve.
E. Cs. tudja, hogy mi történt e két programmal behatárolt hét év alatt.
Az adatok publikusak, most is szolgáltatnak ilyeneket. Szépen kötetbe rendezve. Fel is üti. Örömmel olvassa, hogy 1980 óta jelentősen csökkent az abortuszok száma. E. Cs. ezt tartja egyik legfontosabb mutatónak. Aztán megnézi az élveszületéseket. Előveszi tollát és számol. Ha ezekhez viszonyítunk, akkor az abortuszok relatív száma 30 százalékkal nőtt!
A demográfia kérdése azonban csak mellékesen említtetik meg a nagy népegészségügyi találkozón. Barátunk meggyőződése szerint egy nemzet testi-lelki-szellemi egészségességének legfőbb mutatója a népszaporulat. Hatalmas veszedelem fenyeget, de nem ezzel foglalkozunk. Hatalmi játékok vezérelte, megoldás helyett csak a megvilágosodást elodázó, de végveszélyt hozó kölcsönök körüli viták, feltételezések, gyanúk és egymásra mutogatás lengi be az ettől függetlenül is ható hazai csődöt elfedő világválság kommunikálását.
Közben pedig elfogyunk.
E. Cs. kilép a nagy időket látott gyönyörű teremből. Bizony akadna dolga itt egy valódi felsőháznak. Kellenének azok a felsők az alsók mellé. Király az nincs már, de hol van egy ász? E. Cs. csak magukat Jolly Jokernek képzelő figurákat ismer meg sok hetest. Akik, ami igaz-igaz, mindent visznek.
Ennyire futja most nekünk, ezt izzadtuk ki magunkból, gondolja kollektív önkritikával.
Aztán lassan átballag a kupolaterembe. A Szent Koronát látogatja meg. Erőt merítene.
A teremben zsivaj, röhögés, kávézók, bámész közönyös külföldieknek idegenvezetők hadarnak. Egyedül a korona hallgat beszédesen.
De képesek leszünk-e mi hallgatni reá?
Leányfalu
Szász István T.
|
|
 |
 |
|
|
 |
