 |
|
 |
| Válaszolt az országgyűlési biztos |
Válaszolt az országgyűlési biztos
Tisztelt Magyar Orvosi Kamara!
A MOK az országgyűlési biztoshoz fordult. Beadványuk az orvosok ügyeleti szolgálatával foglalkozik, mely kérdés, véleményük szerint, jelenleg is megoldatlan. Amint azt említik, 2002 folyamán átfogó vizsgálatban tártam fel az orvosok ügyeleti szolgálatával kapcsolatos akkori helyzetet, és ajánlásokkal fordultam az érintett miniszterekhez kérve a Mt. a Kjt. és a 233/2000. (XII. 23.) Kormány rendelet módosítását olyan értelemben, hogy a jelentésben feltárt alkotmányos visszásságok megszűnjenek. Ezért válaszomat az OBH 1304/2002. számú jelentésem úgynevezett "utóéletének" ismertetésével kezdem.
A vizsgálatban feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő és számos visszásságot keletkeztető helyzet jövőbeni megszüntetése érdekében felkértem az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együttműködve az egészségügyben dolgozó és az ügyeleti szolgálatban részt vevő közalkalmazottak munka- és pihenőideje igénybevételének és díjazásának a jogrendszer egészével harmonizáló feltételrendszerét.
Felkértem továbbá az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert arra is, hogy kezdeményezze a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet 9-12. §-ainak módosítását annak érdekében, hogy a jelzett jogszabály maradéktalanul feleljen meg a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény által előírt feltételeknek.
Az egészségügyi szociális és családügyi miniszter a jelentés megállapításaival egyetértett, és a részére tett ajánlást elfogadta azzal az észrevétellel kiegészítve, hogy az orvosi ügyeleti rendszer szükséges reformja részét képezi az egészségügyi ágazat teljes modernizálásának, ezért annak keretében fog sor kerülni az ügyeleti rendszer átfogó rendezésére is. A választ elfogadtam, egyidejűleg tájékoztatást kérve, és felajánlva segítő együttműködésemet.
A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szintén egyetértett a jelentésben foglaltakkal és az ajánlással is, bár véleménye szerint ebben az esetben elsősorban nem munkajogi, hanem egészségügyi szakmai kérdésről van szó. Ennek ellenére kifejtette álláspontját, miszerint készségesen részt vállal az egészségügyi dolgozók munkaidejére vonatkozó munkajogi szabályozás felülvizsgálatában. A választ köszönettel elfogadtam.
Az igazságügy miniszter a jelentésemben foglaltakkal sem munkajogi, sem pedig alkotmányossági szempontból nem értett egyet. Álláspontja szerint ugyanis a Mt. 13. §-ában megfogalmazott úgynevezett "jóléti elv" (a pozitív irányú eltérés követelménye) a közalkalmazotti szférában nem érvényesül. Továbbá a Kjt-ben adott felhatalmazás kellő alap arra, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok a Mt-ben megfogalmazottaknál hátrányosabb feltételeket határozzanak meg az ügyeleti szolgálatban részt vevő közalkalmazottakra nézve.
Érvelése szerint a jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok (jelen esetben a Mt. és a Kjt.) közötti normakollízió kizárt lenne. Az Alkotmány 2. §-a sérelmét csak akkor lehet megállapítani, ha a vizsgált alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül, és a szabályozás ellentmondásossága jogszabály értelmezéssel nem oldható fel. Tekintettel arra, hogy nem fogadtam el az igazságügy miniszter érvelését, ajánlásomat változatlan formában megismételtem.
Jelentésem óta eltelt időben egyrészt megtörtént hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz, másrészt megjelent, és a csatlakozás időpontjában hatályba is lépett, a 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Törvény) az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről. Ennek áttanulmányozása valóban arra az eredményre vezet, amit Ön is kifogásol, hogy továbbra sem teremtődött meg a harmónia az új törvény és a jelentésemben kifogásolt Kjt; Mt; és Kormányrendelet rendelkezései között.
Ezek egymástól eltérő szabályokat tartalmaznak az orvosok ügyeleti szolgálatára vonatkozóan, főleg ami annak munkatartalmát és az érte fizetendő ügyeleti díjat illeti. Ennek következtében a jelenlegi jogi helyzetben a három törvény - a közalkalmazottak ügyeleti szolgálatával kapcsolatban - egymással nem harmonizáló rendelkezéseket tartalmaznak, továbbá a 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályai a Törvényben (és az Mt-ben) foglaltaknál kedvezőtlenebb szabályokat fogalmaz meg.
Ugyanígy, hazánk csatlakozását követően, kvázi "hatályba lépett" az Európai Unió Tanácsának 93/104/EK irányelve a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól. Ez egyértelműen lefekteti a maximális heti és havi munkaidőt, és a 24 órás időtartamonként kötelezően kiadandó 11 órányi (összefüggő) pihenőidőt. Ezeket a szabályokat a Törvény változtatás nélkül átvette, a problémát azonban az jelenti, hogy egyrészt az EK irányelvek közvetlenül nem alkalmazandóak a tagállamokban, másrészt az irányelv lehetővé tesz eltéréseket a megfogalmazott szabályoktól.
Az eltérés egyik esete (17. cikk 2.1 c) pontja) éppen "a kórházak vagy hasonló létesítmények". A fentiekből jól látható, hogy a Törvény csak látszólag tett eleget a csatlakozásból eredő jogharmonizációs követelménynek, hiszen az irányelv előírásait átvette ugyan, de az így belső joggá vált normával nem került összhangba a korábbi, hatályos, hazai szabályozás.
Továbbá, amíg az irányelvek közvetlenül nem alkalmazandóak a tagállamokban, addig az Európai Bíróság ítéleteiben foglaltak kötelező érvényűek. A Bíróság C-151/02. számú ügyben hozott ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy: "az egészségügyi intézményben való fizikai jelenléten alapuló ügyelet idejét teljes egészében munkaidőnek, és adott esetben túlórának kell tekinteni az irányelv értelmében, míg az állandó elérhetőségen alapuló rendszer esetében kizárólag a tényleges elsősegély-nyújtási tevékenységet kell munkaidőnek tekinteni".
Ennek megfelelően egyértelműen megállapítható, hogy a 233/2000. (XII. 23 ) Korm. rendelet rendelkezései, melyek meghatározzák, hogy az ügyeletben töltött idő hány százaléka számít munkaidőnek (vagyis hány óra után kell ügyeleti díjat fizetni), teljes egészében ellentétesek az Európai Bíróság fenti idézett ítéletével.
A fentiek figyelembe vételével kell megvizsgálni a kórházi és háziorvosi ügyeleti szolgálat jelenlegi gyakorlatát. Egyes kórházak és háziorvosi körzetek tájékoztatása alapján az állapítható meg, hogy azokon a helyeken tudták az előírásokhoz közelíteni a gyakorlatot, ahol az ügyeleti szolgálatot átalakították és a 24 órás ellátást műszak szervezésével oldották meg.
A háziorvosi körzetek ügyeleti ellátása azokon a helyeken oldható meg, ahol az úgynevezett központi ügyeleti rendszer működtethető az elegendő lakosságszám alapján Ezeken a helyeken, jellemzően városokban, az ügyelet "elválik" a háziorvosok rendelési idejétől és "főállású ügyeleti orvosok" foglalkoztathatók.
Az "ügyeleti műszak" szervezésére gazdasági okból nem képes kórházakban és a megfelelő számú orvossal nem rendelkező településeken azonban továbbra is a régi, többszörösen törvénysértő, gyakorlat uralkodik. Mindezek figyelembe vételével elrendeltem a kérdéskör utóvizsgálatát, mellyel kapcsolatban tájékoztatást kértem az egészségügyi minisztertől.
Az újabb összegzés elkészültéig további szíves türelmüket kérem.
Üdvözlettel: Lenkovics Barnabás s.k.
(Forrás: www.mok.hu)
|
|
 |
 |
|
|
 |
