BALATONLELLÉN, 2005. SZEPTEMBER 9-11. KÖZÖTT ZAJLOTT A MAGYAR ORVOSÍRÓ ÉS KÉPZŐMŰVÉSZ KÖR JUBILEUMI HARMINCADIK KONGRESSZUSA. A NAGY HAGYOMÁNYÚ CIVIL SZERVEZŐDÉST KOLLÉGÁK HOZTÁK LÉTRE ÉS KOLLÉGÁK TARTJÁK ÉLETBEN, MŰKÖDTETIK, IGEN EREDMÉNYESEN. A FAKOOSZ TERVEI AZ ORVOS MINT ELIT ÉRTELMISÉGI REHABILITÁLÁSÁNAK DOLGÁBAN EGYENES ÚTON VEZETTEK E TÁRSASÁGHOZ, MELY AZ UTÓBBI ÉVTIZEDEKBEN EZÉRT A LEGTÖBBET TETTE. NAGY ÖRÖMMEL NYUGTÁZHATJUK, HOGY AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE TETT JAVASLATOMAT ÚGY AZ ELNÖKSÉG MINT A TAGSÁG ÖRÖMMEL VETTE ÉS MEGSZAVAZTA. /SZIT/
ISMERKEDJÜNK HÁT MEG VELÜK:


PROF. DR. HANKISS JÁNOSNAK A MOKK XXX. KONGRESSZUSÁN ELHANGZOTT MEGNYITÓBESZÉDE


Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Kolleginák és Kollegák!

Egy kongresszus megnyitása mindig ünnepélyes pillanat. Visszanézni együttlétekre, munkákra, sajnos szomorúságokra és veszteségekre is…
De dignitása mellett örvendetes is újra találkozni azokkal, akiket ismerünk és kedvelünk. Pláne, ha ez a találkozás immár 30. alkalom.
Immár 30. alkalommal bizonyítjuk a szép Balaton-parton, hogy a magyar orvosírók-képzőművészek összetartanak, érdeklik egymás munkái és örülnek, ha találkozhatnak azokkal, akiket immár jó ideje ismernek és szeretnek. Én magam minden évben kíváncsi is vagyok: mi született legutóbbi találkozásunk óta: szép írás, megragadó kép, méltóságteljes szobor? Szép hímzés, selyemfestés.
30 év nagy idő egy ember életében (bárcsak mi lennénk 30 évesek!); Azt mondják, történelmileg nézve semmi; de akik egy nehéz történelmi korszakot végigkínlódtak, azoknak lehet megrázó, kegyetlen és veszteséges. Szerencsére az idő legyűrte az emberi gonoszságot, a múlt évszázadban nem is egyszer! Az ország népe kiharcolt magának egy másik nehéz történelmet, amelyben most élünk, de a mi együttlétünk 30 éves történelme szerencsésebb: az alkotókedv nem szenvedett, változatlan az elkötelezettségünk a szép, a fontos, az előrevivő felkutatására. Töretlenül hisszük, hogy amivel foglalkozunk, nem fölösleges, nem pótcselekvés, mert hasznára lesz azoknak, akik a megoldásokat keresik az életben, akik valami többre vágynak, mint a pénz, a napi árak és a tülekedés.
Hisszük, hogy valami fontosat előre viszünk: hitet adunk az embereknek, feloldjuk szorongásaikat, rámutatunk az élet mélységére, de szépségére is. És mi az, ami fontosabb ma ennél, amikor az emberek nagy részének törekvése kimerül abban, hogy a felszínen maradjon.
Csapláros Zsuzsa arra kért, Körünk első 10 évéről számoljak be. Mindig azt tartottuk, hogy ez a Kör 1975 jan. 31-én keletkezett.
De most mégis meglepem a kollegákat, amikor a MOKK gyökereit a Debreceni Egyetem háború utáni kulturális életéből vezetem le. Valóban nagyszerű irodalmi estéink voltak, ma is emlékszem a szenzációs prof-utánzásokra, a jólsikerült fotó és képkiállításokra, színházi előadásokra. Alighanem innen jött az ötlet, hogy a magyar orvos-művészeket össze kellene terelni egy társaságba. Az OH egyik 58-as számában Raffy Ádám főorvos úr számolt be egy francia orvosíró konferenciáról. Ebből tudtam meg, hogy külföldön már működik egy orvosíró kör. Nem kis detektívmunkával vettem föl a kapcsolatot a francia társasággal, Dr. Paul Noellel, akivel később igen baráti kapcsolatba is kerültem. Meghívtak következő kongresszusukra.
Hogy ez mennyire nem volt könnyű, arra idősebb kollegáink emlékeznek. A kanossza-járásokra a Minisztérium elhárító osztályán, (mármint minket hárítottak el azzal, hogy utolsó pillanatig kétséges volt, megkapjuk-e az útlevelet.
A következő kongresszuson hamar befogadtak, méltányolták, hogy értek a nyelvükön.
Eleinte a részvételi díjat elengedték és a hotelt fizették. Ebben az étkezés általában nem volt benne. Máig nem felejtettem el, milyen kegyetlenül éheztem a genfi tó partján: Nagyon kedvesen hívtak, hogy menjek velük ebédelni. De tudtam, hogy olyan kevés devizát kaptam, hogy ha fizetni kell, akkor óriási botrány lesz, ha pedig vendégüknek tekintenek, nem tudom viszonozni. Ezért nagy elegánsan elhárítottam és vad gyomorkorgások közepette sétáltam az utcán, kegyetlen világ volt.
Több próbálkozásom, hogy megalapítsuk a magyar Társaságot, elutasításra talált: abban az időben minden gyanús volt, ami nem politika, pláne aminek külföldi kapcsolatai is vannak.
1965-ben Juhász neurologus professzor nyári egyetem rendezésébe fogott és felkért, nem segítenék-e neki ebben? Megragadtam az alkalmat és fölvettem, nem lehetne-e ennek a keretében egy nemzetközi orvosíró kongresszust tartani? Professzor úr örömmel fogadta az ötletet, pláne amikor azt javasoltam, legyen a fő témánk Albert Schweitzer élete és munkássága. Kongresszusunk nagyszerűen sikerült, mintegy 12o külföldi vendégünk volt, olyanok számoltak be emlékeikről, akik Schweizert ismerték, vitatkoztak vagy zenéltek vele. Ezt az anyagot kiadtuk és nagy nemzetközi sikere lett.
De történt itt még valami: Egy lengyel kollega felállt és javasolta, hogy a Nemzetközi Társaság alakuljon át Világszövetséggé. Ötletét nagy ováció fogadta, egy éven belül meg is alakult az új formáció és később ezt a tettet is a javunkra írták. Elismerésül beválasztottak a vezetőségbe.
Ettől fogva Magyarországot egyenrangú tagként üdvözölték, örömmel fogadták el később az Aranyparton és Füreden tartott kongresszusi meghívásunkat. Előbbin már Csapláros Zsuzsa is ott tevékenykedett.
Több újabb próbálkozás dűlt dugába, mígnem 1975. január 31-én az Orvostörténelmi Társaság Ülésén nagy merészen fölszólaltam és kértem, fogadják be a Magyar Orvosíró Társaságot. Schultheiss professzor úr és Antall főtitkár úr azonnal felkarolta az ötletet, csupán azt javasolták, hogy ne önálló társaság legyen, hanem működjék mint az Orvostörténelmi Társaság Köre. Ezt örömmel és azonnal elfogadtuk Veress kollegával, és mint látszik, jó döntés volt, mert tőlük csak segítséget kaptunk, na meg az akkori időkben az ő égiszük alatt tudtunk nyugodtan működni.
Büszke vagyok arra, hogy az akkor megfogalmazott elveink is sértetlenül elkísértek. Mik ezek? – A Kör nem politizál. – A Kör tagjai között nem merülhet fel semmilyen politikai, ideológiai, vallási, származási ellentét. Egyértékűek vagyunk, baráti légkörben kívánunk együttműködni.
Az is fontos alaptétel, 1.) hogy orvosok - nővérek – asszisztensek - állatorvosok- gyógyszerészek is hozzánk tartoznak, szakmai munkánk nélkülük lehetetlen volna 2.) leszögeztük, hogy nemcsak irodalomról akarunk hallani, hanem a képzőművészet egész területét képviselni akarjuk, mert csak így teljes a világképünk.
Csapláros Zsuzsa azzal bízott meg, hogy az első 10 évről számoljak be. Megbízatásomat haszontalanul teljesítem, mert fecsegek itt előzményről meg éhségérzetről a világ leggazdagabb pontján, de az első l0 év érdemeit és próbálkozásait rábízom az akkori hallgatóság emlékezetére. Sok érdekes előadást hallottunk, mesét, parafrázist, novellát, útleírást, irodalomtörténetet, gyönyörködhettünk sok szép képben, kézimunkában, szoborban. Külföldi kapcsolatainkat se hanyagoltuk el, első időben én képviseltem Társaságunkat, később Konkoly Thege kollega vette át a stafétabotot, nem kis nehézségekkel, nélkülözéssel küzdve. De ez már Csapláros Zsuzsa birodalma, szóljon ő arról az időről, amelyet ő irányított, szervezett két kedves munkatársnőjével, akiknek ez úttal is hálás szívvel köszönjük, hogy erőfeszítéseink köré kellemes, családias légkört teremtettek és a művészi tevékenységet emberi érdemekkel és női bájjal gazdagították.
Én már be is fejezem. Köszönöm mindenkinek, hogy munkájával, lelkesedésével de néha mérges kritikájával is hozzájárult ahhoz, hogy társaságunk immár 30 éve bizonyítja, hogy az orvosi szakmának szüksége van arra a kiegészítő pluszra, amit a művészet jelent. Hogy oldja azt a hallatlan feszültséget, amelyet a beteg ember gondja, félelme, reménykedése ró ránk, főleg akkor, ha a tudomány cserben hagy minket és kiszolgáltatottan állunk betegünk előtt, de nem vagyunk hajlandók föladni.
De még egy pillanatra a jövőbe is kell néznünk: Sokszor felvetettük, jó lenne több fiatalt becsábítani körünkbe. Sajnos, a mai élet agyonnyomja a dolgozó orvosokat. Fölvetnénk azt, s ezt az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége a FAKOOSZ is támogatná, hogy mindenki a saját régiójában próbáljon helyi köröket létrehozni, ott irodalmi eseteket, zeneesteket, kiállításokat szervezni a lakosság bevonásával, hadd ismerjék meg orvosaik-gyógyszerészeik ilyen irányú tevékenységét is. Később ezek a Körök versenghetnének egymással, ami még fokozná tagjaink erőfeszítését és aktivitását. A világon csaknem minden egyéni kezdeményezésből indult és a demokrácia legfőbb őrei a civil szervezetek. Ahol ezek erősek, sem a politika, de még a kultúra sem esik ki az állampolgárok kezéből. Márpedig a cél az, hogy saját életünket mi magunk irányítsuk.
A művészi tevékenység nem csak örömöt, elfoglaltságot jelent, hanem kínlódás árán megszerzett gyógyírt is: Hogy fölül tudjunk emelkedni a test gyarlóságain, lehetőségeink sokszor szűk határait át tudjuk törni, és regenerálni tudjuk erőinket, hogy újra tudjunk segíteni a hozzánk fordulókon.
Annak az örök orvosi elkötelezettségnek a jegyében nyitom meg a kongresszust: hogy az egymáson való segítésre hívott el minket a sors vagy az ég.

Érezzék jól magukat!


Dr. Hankiss János


Minthogy Hankiss professzor elnöki megnyitójában benne foglaltatott a Magyar Orvosíró és Képzőművész Kör születésének és hőskorának leírása, dr. Csapláros Zsuzsa kandidátus, csak röviden egészítette ki az olvasóinkat a MOKK történetében eligazító írást.
Ezt írja:

Az első időkben a találkozókat mindenkor más szervezte, különböző városokban, a tagság a lazulás jeleit mutathatta. Amikor átvettem a feladatot ezért mondta talán nekem alapító elnök elődöm Hankiss János professzor, hogy: „halottaiból támasztottad fel a Kört!” Ma már csak öten vagyunk a régiek közül, miközben a mai szép szám, mely húsz év alatt gyűlt össze, már 220. A rendezvényeken, százon felül szoktunk résztveni.
Amikor elindítottam ezt a rendezvény sorozatot, úgy gondoltam Somogyba csábítom a társaságot. Így 20 év alatt voltunk Kaposvárott, Siófokon. Szárszón, s hat éve Lellén.
Siófokon egy nagysikerű nemzetközi orvosíró (UMEM) kongresszus volt, ahol 10 ország képviseltette magát. Öt napig tartott, sok programmal színesítve. Akkor határoztam el, hogy külföldön élő kollégáinkat névsorunkba veszem. Így jöttek Svájcból. Ausztriából, Németországból, Kárpátaljáról, Romániából, Vajdaságból, Szlovéniából, egyszer még Amerikából is magyar résztvevők.
Ebben a 20 évben 9 alkalommal jelent meg antológiánk. Próbáltam TV-nek, rádiónak, újságoknak eladni magunkat, hogy tudjanak rólunk, de a mai világban nem érdekli az embereket az ilyesmi, csak a politika és a botrányok. Ezért aztán mi örvendünk egymásnak, s két napig jól érezzük magunkat. Ez pedig nem semmi.
Röviden így tudtam múltunkat összefoglalni.

Dr Csapláros Zsuzsa 

Dr. Csapláros Zsuzsa