 |
|
 |
| Gondolatok |
Gondolatok egy nehéz év végén, nehezebb évre várva.
Orvosi és belpolitikai, meg gazdasági lapokat forgat a magamfajta nap, mint nap, s ráadásnak – átkozott információáradatával – szemébe virít képernyőjéről az internet.
Önkéntelenül is felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon köteles-e az orvos megismerkedni az üzleti élet éppen aktuális szabályaival? A magamnak adott válasz nem felmentő. Mert lehet, hogy nem köteles, de ha ez legalább egy bizonyos szintig nem sikerül neki, bajba kerülhet. Hiszen valamilyen formában az orvosok jelentős része vállalkozó, és alkalmazottként is kénytelen átlátni a vele folyó üzelmeken. Mikor a lapokban tallózunk, amikor a Webdoki vagy más internetes fórum hozzászólóit olvassuk, jelentős jogi és gazdasági ismeretekkel találkozunk. De hol vannak ezek a magasságok a nagy átlag közönyt keltő (vagy abból származó) tájékozatlanságától?
Látszólag még sincs semmi baj. Odafentről a lakosságnak minden „el lett magyarázva”, és erre folyamatosan számíthatunk is. A hatalom szempontjából pro, és bőségesen. Az ellenvélemény már ritkábban, nehezebben megközelíthetően. Ami az utóbbit illeti inkább nekünk, érintetteknek megközelíthető, mert a legtöbb átlag és egyoldalúan olvasó számára természetesen nem. Ahogy egyszer egy olvasói levélben – más oldalról – láttam, itt is elmondható, hogy annak csak egy irányból „osztják az észt”. A médiamódszerek mára gonosz tudománnyá fejlődtek. Mesebeli ártó varázskönyvek hangulatát keltik, ha rájuk gondolunk.
A közgazdaságtan és statisztika, meg egyéb, nélkülözhetetlen tudományok világában járatlan ember csak egyet észlel. Azt, hogy itt valami bűzlik, hogy itt mindenről lehet beszélni csak őszinteségről és tárgyilagosságról nem, hogy itt nem a tájékoztatás a cél, hanem a félretájékoztatás. A cél lehetne akár terápiás is, hiszen végső soron szorongásunkat oldaná, de erre csak köztes célként gondolnak, szorongásunk oldására a mindenkori, és soha meg nem szűnő hatalmi harcnak van szüksége, annak a küzdelemnek, melynek négyévente ismétlődő heveny fellángolásai voltak a kampányok, de mára már egy állandó kampány jellegét ölti.
Az egyszerű embernek észlelnie kellene, hogy itt nem lehet szó őszinteségről, hogy itt pénzügyi trükkök folynak a szeme előtt, és a feje felett, meg pláne a háta mögött. Mi több, a talpa alatt is matatnak, és garázda kezek nyúlkálnak a zsebei felé, sőt lassanként a hasába.
Az egész nagy játék pedig, a lelkéért folyik, már-már fausti felhangokkal.
Az egészségügy – elsősorban a rászoruló milliók esetében – örök csillapításra szoruló fájdalom, s egyben jó propagandaeszköz is.
Amióta pedig a nemzeti vagyon szinte teljes egészében eladásra került, e nagy elosztórendszer, s a benne rejlő üzleti lehetőségek a koncok között is előkelő helyre kerültek. Mert az egészségügy mára, a költővel szólva, konc és kölönc egyszerre, és persze ugyanazoknak. Nekünk marad hivatás, feladat, életcél, szent teher, (víz)kereszt, vagy amit akartok!
Azok, akik jól tudják, de nem akarják beismerni, hogy mennyire fontos az ágazat konszolidálása, és akik azonosak természetesen az oktatás esetében ugyan így gondolkodókkal, bűnt követnek el. Szemléletük, mely e két területet is üzletté silányítja, mely nem akarja elfogadni a nemezt jövője szempontjából kiemelkedő jelentőségüket, önemésztő szemlélet.
Amikor már mindent feléltünk, amikor már mindent elkótyavetyéltünk, önmagunkat is feléljük. Haszonelvű, profittermelő tevékenység lesz a gyógyítás és az oktatás is.
Minthogy akik e keserű eszmefuttatást olvassuk jórészt orvosok, egészségügyiek vagyunk, használhatom hasonlatnak az idült hasnyálmirigy gyulladást, amikor egy szerv önmagát emészti fel. Elemészt minket saját politikai elitünk önzése és tehetségtelensége. Legalább valamiféle, akármilyen hitük lenne, valami emberiben vagy isteniben, de minden megnyilvánulásukból, fordulatukból és fordulásaikból ordít, hogy nincs.
Gazdálkodnak, és minthogy nagy elosztási rendszerben élünk, velünk különösen gazdálkodnak.
De az a gazdálkodás csupán egy választási gazdálkodás.
És beválasztási, mert beválasztják maguknak azokat, akik beszállnak melléjük, és beazonosulnak.
Elválasztási, mert elválasztanak minket egymástól, a megosztás minden módszerével.
Leválasztási, mert leválasztanak a segítségünkre szoruló, gyógyulni akaró társadalomról, és szembefordítanak vele.
Meg kiválasztási, mert majd a kiválasztottak gyógyulhatnak csak a kor legmagasabb színvonalán.
De folytathatnánk tovább a játékot azzal, hogy „álasztási”, meg halasztási, és marasztási, meg kiosztási, felosztási, elosztási, beosztási. De mindenek felett fosztási.
Így jut el az ember a végső kétségbeesésig, s akkor felteszi a kérdést. Miért? És körülnéz. Máshol is baj van a globalizációban küszködő egészségügy körül, máshol is vannak próbálkozások. De milyen más ott a kép.
Vajon csak azért, mert a demokratikus hagyományok mély gyökerei védik a rendszert éltető nedveikkel? Vajon nincs semmi más titka annak, hogy ott lehet védekezni, vitázni, ellenkezni, harcolni és kiharcolni? Hogy az orvos presztízse nem hasonlítható a mienkéhez?
Újra és újra eljutok ahhoz az egyetlen szóhoz, ami mifelénk olyan távoli remény.
Ez a szó pedig az: egység! És ez megkérdőjelezhetetlen.
Legyen ez az egy szó a hozományunk egy új nehéz esztendőre.
Szász István T.
|
|
 |
 |
|
|
 |
