Együttműködés a falvakban, a tanyákon élők egészségéért
                 (Bodrogközi tapasztalataimból)

Előszó
Évtizedes adósságomat kívántam csökkenteni, amikor tiszteletemet kívánom tenni a gyakran méltatlanul elfelejtett, alulértékelt vidéki háziorvos kollégáim praktizálása előtt. Áldozatos, emberséges és tisztességes helytállásuk nélkül a magyar egészségügy régen csődbe jutott volna. Szakmai és politikai érdekek nélkül szolgáltak áldatlan körülmények között is. Megőrizték hivatásunk presztízsét, humánus szellemiségét, kollegiális szolidaritását.

Bevezetés
A rendszerváltást követő gazdasági, szociális, közigazgatási, kulturális, infrastrukturális, kereskedelmi és egészségügyi átalakulás eredményeit a falvak és a tanyák lakosságának közel 1/3-a sohasem élvezte. A többiek is csak részlegesen vagy megosztottan, esetleg manipuláltan: A „kirekesztetteknél” hiányzott az alkalmazkodás képessége, máskor pedig a „megtervezett ellehetetlenítés” áldozataivá váltak. Ezek eredményezték az értékteremtő korosztályok elvándorlását, a népesség fogyatkozását, majd az elöregedést. Így alakultak ki a halmozottan hátrányos helyzetű, irreverzibilis állapotú kistérségek.
Az „észak-magyarországi régióhoz” tartozó BAZ megyében is számtalan olyan van, mint a marginalizálódott Bodrogköz. Sorstalanságáért a felelősöket hiába keresnénk, pozícióikat átmentőkkel ütközhetnénk értelmetlenül és érdemtelenül. Jellemző módon ez a kistérség is elveszítette az önbecsülését, érték- és érdekmentő képességét. A tudás, az önálló kreatív gondolkodás még ma is intoleráns és a magamfajta egy kicsit különc, máskor veszélyes rebellis. Miért maradtam mégis itt a Bodrogköz egyik legszerényebb praxisában, egy „önkéntes elefántcsont-toronyban”? Betegeim ragaszkodása, jellemes viselkedése, és nem utolsó sorban a példamutatás miatt, Igen, itt is lehet értékeket teremteni, ha akarunk! Őszintén bevallom, hogy a folyamatosan romló körülmények, a kiszolgáltatottság alkalmanként elkeserített, Sokszor elgondolkodtam, tépelődtem, mérlegeltem, de sohasem adtam fel. Kerestem és ma is kutatom a változtatás lehetőségeit, eszközeit.
Áttanulmányozva a népegészségügyi, statisztikai és szociológiai forrásanyagokat, ki merem jelenteni, hogy a Bodrogköz paramétereihez hasonlóak a hátrányos helyzetű kistérségekéi. A különbségek abból adódnak, hogy melyik régióban „szenvednek”. Valamennyiüknél kimutathatók a társadalmi, gazdasági, egészségügyi lemaradás és a lakosság egészségi állapota közötti összefüggések. A Bodrogköz példáján kívánok megfogalmazni ajánlásokat a változtatásokra, elérhető célokra. A FAKOOSZ által javasolt orvos-értelmiségi klubok megszervezése célszerű és még ezeken a helyeken is megvalósítható. Sokat segíthetnének a megyei szervezetek, ha meg tudnánk jobban szólítani a passzívakat, a közömböseket. Esetleg megszervezhetők lennének az ún. kistérségi FAKOOSZ szervezetek is, kamarai együttműködéssel.
Úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között vannak funkciói a csoportpraxisoknak, a praxisközösségeknek és a vidéki praxisok fokozottabb bevonásának az IBR-be is. Fontosnak tartom a minőségbiztosítás feltételeinek a vidéki körülményeket fokozottan figyelembe vevő megszervezését. Örülök a praxisalap létrehozásának, a hátrányos helyzetű régiókat érintő kiegészítő támogatásnak, a méltányos sürgősségi és ügyeleti rendszer tervezett megvalósításának. Biztos vagyok ezek minőségi hatásaiban, a népegészségügyi programot segítő effektusaiban. Sokat tehetünk az egészségnevelésben, az egészségvédelemben is. Az eredményességhez viszont feltétlenül szükséges egy ún. népnevelési program beindítása, a renitensek humanizálásával és az együttműködés kiszélesítésével.
Vannak össztársadalmi kötelességeink, hivatásunkból adódó felelősségünk mellett. Ezért a szakmai és érdekvédelmi szervezetek tegyék félre kicsinyes emberi, gazdasági és politikai sérelmeiket. Segítsenek kidolgozni a falusi egészségügy felzárkóztatásának a stratégiáját, fogalmazzák meg a követendő taktikákat és találják meg az eszközöket és a forrásokat. Három olyan régiónk is van, amelyik az Európai Unió top-listájának az alján kullog és számos kistérségünk lemaradt a jobb helyzetű régiókban is. Mindennap tapasztaljuk, hogy a kistelepülések a lemaradásuk miatt lényegében konzerválják az esélytelenséget, a balkanizálódó életminőséget, egészségi állapotokat. Az, hogy ide jutottunk, a közös felelősségünk. Ne feledjük, hallgatásunkkal és passzivitásunkkal, felelőtlen cinkosságot vállalunk honfitársaink további egészségromlásában, a „nemzetrombolásban”.

A Bodrogköz egészségügye napjainkban
A fogyatkozó lakosságszám mellett igen magas az öregedési index (133-as). Jellemzően aprófalvas vidék ez az ország keleti peremén, ahol elnéptelenedtek a tanyák, nőtt a munkanélküliség (50%-os), csökkent a GDP, mindennapos a mennyiségi és minőségi éhezés, megjelent az analfabétizmus és népbetegség az alkoholizmus. Sajnos, a kistérség vezetőinek többségét ez a legkevésbé sem érdekli, egoisták és karrieristák, emberi sorsokkal hazardírozók. Ezért nem működik a kistérségi társulás, maradtak el a pályázati pénzek, menekülnek el a fiatalok, a vállalkozók és az értelmiség. Jellemző a mellébeszélés, a tények manipulálása vagy elhallgatása is. Az "örökös hatalmúak, tévedhetetlenek, érinthetetlenek" többnyire félnek a gyógyítók emberségétől, tisztességétől, kreativitásától, szellemi szabadságától. Kisebbségben vannak a velünk is együttműködők, a partnerséget keresők, a hitelességre törekvők. Ők azok, akik önzetlenül és ésszerűen támogatják a sürgősségi ellátás fejlesztését, a központi ügyeletek megszervezését és működtetését, elismerik értékteremtésünket, meghallgatnak és cselekedni akarnak.
Egyetlen praxis minőségbiztosított és három került csak be az IBR-be, ami példamutató, de nem mobilizáló hatású. Praxisközösség létrehozására tett erőfeszítéseim eddig sikertelennek bizonyultak, ami a szakorvosi ellátás területre való lejuttatását egyelőre limitálja. A mozgó labor és a házi ápolási rendszer területein viszont évek óta jól együttműködünk. Közös gondolkodásunk eredménye az öregotthonokkal, a falugondnoki rendszerrel kialakított gyümölcsöző kapcsolatunk. Ez szorosabbá fog válni a kistérségekben elindított és tervezett öregotthonok beindulásával, a tüdőszűrésekhez kapcsolható fogászati, nőgyógyászati szűrések elterjedésével. Ezek nem váltják ki a népegészségügyi szűréseket, illetve az IBR prevenciós tevékenységét, de hasznosan kiegészítik. Hangsúlyoznám a team munka fontosságát a kollégák között és a praxisokon belül is. Jól képzett nővérekkel, írnokokkal, védőnőkkel és OMSZ munkatársakkal gyakorolhatjuk hivatásunkat, akik a területet jól ismerik, következetesek és a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodók. Így érthető, hogy a megyei átlagtól alacsonyabb a koraszülött számunk, kevesebb a csecsemőhalálozásunk, s az indokolatlan kisded gyerekvesztésünk. Sikerült az országos szint alá csökkentenünk a gyermekbaleset számot, és rninimalizálnia gyermek és felnőtt iatrogéniát.
Ezek azért is különösen örvendetesek, mert nagyon sok az aszociálódott családunk. Elsősorban az alkoholizmus növeli a kockázatokat, eredményezi a fiatalok kriminalizálódását. A megfelelő kommunikációk eredményeként nem nőtt a válások száma, kevesebb lett az ún. csonka családunk és alig fordult elő házasságon kívüli szülés. Minimális a művi abortuszok száma és évek telnek el anélkül, hogy testileg és szellemileg éretlenek esnének teherbe. Elfogadják és alkalmazzák a modem védekezési eszközöket, rendszeresen részt vesznek nőgyógyászati vizsgálatokon. Különösen örülünk a gyermek- és terhes tanácsadási fegyelem megszilárdulásának, az anyatejes táplálás elterjedésének. Úgy gondolom, ezen eredmények elérése számos hátrányos helyzetű kistérség elérendő célja. Segítségünkre volt, hogy minimális fluktuáció zajlott le a kistérségben, s így a folyamatos erőfeszítéseknek meg lehettek az eredményei.
Az elöregedés miatt a megyei átlagtól magasabb az átlagos halandóság. Ez azért különösen szomorú, hogy az Európai Unión belül az észak-magyarországi régióé a legkedvezőtlenebb. Sajnos, a 65 éven aluliak ún. korai halálozási mutatói alapján is dobogósak maradtunk. Ezt a magas keringési, rosszindulatú daganatos beteganyagunk okozza. Mind a két betegségcsoport fő „kórokozói” a kiugróan magas dohányzás (70%-os), a rendszeres alkoholizálás (65%-os) és az egészségtelen táplálkozás. (Zsír dús étrend, kevés gyümölcs és zöldség-fogyasztás, ásványi anyag és vitaminhiány a jellemzőek.) Számtalan egészségnevelő próbálkozásunk volt, részleges és időleges eredménnyel. Hivatkoznak a megszokásokra, az anyagiak hiányára és alkalmanként vitatták érveink helyességét is. (Hiányos ismeretanyag?)
Kistérségi meghatározó paraméternek tartom az egészség ún. funkcionális csökkenés
elterjedésének a mértékét is. Ismert, hogy az erre jellemző korlátozottság kortól, iskolázottságtól, az anyagi helyzettől, munkaviszonytól, település nagyságtól, régió és kistérségi helyzettől, makro-mikroklíma viszonyoktól függ. Utaltam az 50%-os munkanélküliségre, az alacsony GDP-re, a csökkenő munkahely létszámra, az analfabétizmus növekedésére. A fiatalok 20 %.,..a nem végzi el a nyolc általánost sem, alig 8%-uk érettségizik le, és kevesebb, mint 0,5%-uk jut el felsőfokú intézménybe. Szakmát 30%-uk szerez, s ők is 75%-ban más régiókban tudnak csak munkához jutni. Ez a magyarázata, hogy a kistérségekben a korlátozottság esélye a dunántúlinak közel háromszorosa. Fontos értékmérő a vélt egészség, amelyik összegzi az egyén saját egészségéről alkotott véleményét. Ajánlom ennek alapos ismeretét, valamennyi egészségpolitikusunk figyelmébe! Ezer anonim kérdőívvel megkérdezett közül az egészségét a felnőttek alig 20%-a jónak, 60%-uk rossznak és 20%-uk tartja elfogadhatónak. Emelkedett epidemiológiai kockázattal nem találkoztam. Az elhízás prevelenciájának emelkedéséről, az ÁNTSZ adataiból értesülhettem, amelyeket még értékelnem kell. A testmozgás jótékony hatását ismerik, de az iskolai kötelezettségeken kívül alig 1%-a a lakosságnak kereste a lehetőségeket. Anonimen bevallotta a megkérdezettek 85 %-a, hogy semmit nem tesznek az egészségi állapotuk javításáért. Megvárják, amíg megbetegszenek és amikor már a gondjaik súlyosbodtak, elvárják az alap¬- és szakellátástól, hogy segítsen.
Nem el szomorítani akartam, csak a kistérségemre jellemző információkkal utalni a hasonló helyzetűeket „megnyomorító” gondolkodásra. Elgondolkodtatóak, cselekvésre sarkallnak mindannyiunkat, esélyeseket és esélyteleneket egyaránt.

Lehetőségeinkről
Számosra már korábban utaltam, figyelembe véve a „globalizációs szövődményeket”, így az alultápláltságot, a családtervezést, az erőszakra való hajlamosság növekedését, az írástudatlanság terjedését, stb. Jeleztem a szakmai protokolloknak és evidenciáknak megfelelő falusi egészségügyi stratégiai kidolgozásnak a szükségességét is. A hangsúlyokat az egészségfejlesztésre, a betegségmegelőzésre, a hatékony gondoskodásra és a rehabilitációra helyezném. Igyekezzünk a legjobban kihasználni a regionális, kistérségi feltételeket, s mindig vegyük figyelembe a fontossági sorrendet. Ismerjük fel a különösen sérülékeny csoportokat, korosztályokat és differenciáltam kövessük a sorsukat. Segítsük az információáramlást, növeljük a tudás és a tapasztalatok cseréjét, a legmodernebb eszközök, technikák segítségével. Együttesen hathatunk az „egészségügyi közpolitikára” s elérhetjük, hogy nemzetre szabott és a sajátságokat figyelembe vevő egészségügyi ellátó rendszer alakuljon ki. Szorgalmazzuk a fejlesztés pénzügyi feltételeinek megteremtése érdekében az érintett ágazatok meggyőzését. Fogadják el az egészségügyi befektetéseik szükségességét és jövedelmezőségét. Nyilvánvalóan nem törekedtem minden lehetőségünk felsorolására sem. A figyelmet kívántam felkelteni mindazokban, akiknek fontos a falusi egészségügy felzárkóztatása. Együttműködésre és összefogásra, közös cselekvésre akartam felszólítani az empatikusokat, a humánusokat!

Dr. Salamon Sándor háziorvos
Lácacséke