 |
| Bök-köszöntő |
BÖK-KÖSZÖNTŐ
Nem is oly régen,
Elmúlt évvégen,
Borongtunk együtt,
Hogy most sem gyütt,
A remélt változás,
Ül rajtunk átkozás.
S ím ez is eltelt,
Örömre nem lelt,
Közülünk senki,
Csak bőrét menti
Ki ahogy tudja,
Ha még futja,
Erőből, hajtásból,
Nagy akarásból.
Élünk mint ürge,
Ki milyen fürge,
Megússza talán,
S az üreg falán,
Nem ömlik le víz,
Ami most a kvíz,
Mert fentről öntik,
Ők kik eldöntik,
Hogy nekünk
mi jár,
S annak ki kijár.
Mert minket használnak,
Ha kell, kasztrálnak,
Facsarnak, préselnek,
És közénk ékelnek,
Közülünk kit lehet,
Ha nem jó elmehet.
Krákognak, kárognak,
És durván vádolnak,
S nem nézve értőt,
Súgják a sértőt,
Hogy bért, s vért pazarol,
Beteget kaszabol,
Csak gonoszt cselekszik,
Pénzügyre telepszik,
S mit lelke takar,
Hálapénzt akar!
És ahhoz szólnék,
Aki úgy véli,
Hogy mi jön, túléli,
S így gondol jövőre,
A reánk jövőre,
Mely megtör erőt,
Majd megráz velőt.
És mégis megyünk,
Megyünk mi előre,
Vitatkozunk is,
Nyakra meg főre,
És remélünk halló,
Sőt értő füleket,
Hisszük, hogy létezik
Fenn olyan testület,
Melynek van még
Hatalma hatni,
És lukas zsákunkba
Tőkét rakni,
Persze nem sajátot,
Hanem karvalyt,
Láthatunk közben,
Fejéről csorgó vajt,
Mi meg majd nézzük,
Hova lett… a sajt?
De mást is akarunk,
A derék munkánkért,
Amit már sok ős is
Mindhiába kért,
Némi bizalmat,
Kevés biztonságot,
Presztízst is újat,
Mert az már
elvásott,
És lehetőséget
a jobb munkára,
Na meg hát
bért is,
Ami annak ára!
Mit gondolsz olvasó?
Nagysokára,
Lészen ilyen is még
Valahára?
|
|
 |
