NAGYDOBRONY

A kárpátaljai község nem messze fekszik a magyar és a szlovák határtól, nincs több a távolság, mint tíz-húsz kilométer. Messziről idevetődött vendégbetegem hallgatom, sorsáról mesél. Hogy most mint él, az is megérne néhány sort, ha nem többet, de ez alkalommal másra kapom fel a fejem. Elmondja, anélkül, hogy falujából valaha is elköltözött volna, életében három ország állampolgára volt, hol ezé, hol azé. Az utolsó száz év történelme tologatta ide-oda a három határt.

Amint felettünk is elmozdulnak láthatatlan határok.

A márciusi finanszírozási rendeletet olvasva belebotlom az új alapellátási szakképzettségi szorzókba. Azokba, amelyek 1996-ban, karácsonyi ajándékként nagy vihart kavartak azzal, hogy negligálták sok szakma képesítését. Fél pontban született meg akkor a kompromisszum, a hullámok elültek. Idén eltűnt a fél pont. Az új szorzók alapján a finanszírozó a harmincöt év gyakorlatot, kettő vagy akár több szakvizsgát maga mögött tudó nyugdíj felé közeledőt azonosan ítéli meg az öt éve végzett friss u.n. alapszakvizsgás pályakezdővel. Harminc év szakmai gyakorlat, hosszú évek körzetben hasznosítható speciális tapasztalata nyomtalanul eltűnt.

Régi ugyan a szemlélet ,- bölcsőjét évtizedekkel ezelőtt fabrikálták - de azért nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy 1991-92 egészségügyi vezetése azok után, hogy a társadalom és a mindenkori egészségügyi kormányzat évtizedeken át elfogadta a szakmai és szociális izolációba taszított, magára hagyott körzeti orvosi kar tevékenységét, alapellátási reform címén néhány tollvonással leírta azt, és tarthatatlan tudatlanságot vágva a szakma és lakosság határmezsgyéjén kitartók arcába - nem egyszer a tömegkommunikáció csatornáin keresztül - eddigi szakmai állampolgárságuktól megfosztva a bizonyítás kényszerével szembesítettek olyanokat, akik évtizedeken át bizonyítottak mostoha körülmények között és ellenére. Nem a posztgraduális képzés újragombolásához kötődnek a fenntartások, éppen a szakmai kapcsolatrendszer szervezett hiánya volt, ami a fent említett kitaszítottságot fémjelezte - többek között. A megengedhetetlen az, hogy a körorvosi múltnak az utóbbi években tapasztalt általánosított megkérdőjelezése maga alá temethessen szakmai életutakat, és az alapellátási reformhoz kapcsolódó egyéni karrierek árnyékában több évtizedes helytállás után startvonalhoz utasíthassanak vissza idős kollégákat, nyugdíjas éveikre útravalóul hagyva számukra a megemészthetetlen erkölcsi kisemmizést. A szociális rétegstruktúra orwelli dialektikája kisért.

A teljesítmény negligálása mindig kéznél van, ha meg kell indokolni az egzisztenciális létrán való süllyedés élményét. Míg a virtuális pénzpiac, vagy egyes privatizált cégek mögött meghúzódó állami garancia, a nagy osztozkodás jól kihasznált lehetőségei, a merkantokrácia szemérmetlen árrései egy látványosan emelkedő rétegnek szappanoperákból majmolt életformát biztosítanak belakhatatlan méretű lakóházakkal, távolkeleti nyaralásokkal, az autópiac csodáival, addig a feladatát ellátó orvostársadalom egy jórésze felett - míg pozíciójában semmi nem változik - a nagydobronyi nénihez hasonlóan elmozdul egy láthatatlan határ, és egy másik országban - a napi gondok földjén - találja magát, melyben az értelmiségi létezés elvárható normái már aligha tarthatók. A régi címeket, szakmai eredményeket belepte a közöny pora, az egykori erkölcsi elismerés relikviái az önkényuralmi jelképek miatt a történelem süllyesztőjébe kerültek, a hagyományos orvosszerepet felváltja a biztosító alkalmazotti státusza. A múlt elveszett, a jövő még nem látszik igazán. A végjáték: választás a létminimum alá utasító nyugdíj, és a "megérdemelt pihenés" helyett végzett kényszer-munka között.

A búr háború fiatal századosát - noha a tiszti egyenruha már rég a molyok prédája lett - a londoni klub személyzete félszáz év múltán is kapitánynak titulálta.

Na persze, hol van itt klub?

Tálas-Tamássy Tamás