Ez ok volt arra, hogy elmorfondírozzam.

Egyrészt azon, hogy milyen gyorsan öregszem – még ki sem találtuk, hogy ezzel is bensőségesebbé kellene tennünk a FAKOOSZ-t, máris négyszer megtörtént az esemény

Másrészt azon, hogy elértük-e azt acélt, amit szerettünk volna.

Mert mit is akartunk?

Megismerni egymás gyermekeit, ezzel kollégáinkat, magunkat is. Ez elvben sikerült, a műsorvezetők igyekeztek a gyerekeket sokoldalúan, érdekesen bemutatni, gyerekeink aranyosak, félénken-magabiztosan, bőbeszédűen –szófukaron, bepillantást engedtek hétköznapjaikba. Hogy ez gyakorlatban legfeljebb 1oo emberhez jutott el, az a kritikátlanul rossz akusztika, a hangosító berendezések színvonala miatt volt.

Örültünk, hogy a hétköznapokból kiléphettünk az ünnepek felé, hogy nemcsak csapzottan, gyűrötten próbáljuk ember-formára hozni magunkat, hanem glancba vágva törődött tagjainkat felhőtlenül és felelősség nélkül foglalkozhatunk egymással, önmagunkkal, gyerekeinkkel.

Jólesett nézni, hogy gyerekeink szépek, aranyosak, ügyesen táncolnak a mi gyönyörűségünkre. Ezért mindenképp köszönet jár neki, és tánctanáraiknak, Szigeti Angélának, és Sikentáncz Szilveszternek.

Talán tényleg az öregedés jele, hogy egyre több kollégám veti föl velem együtt, nem kellene még az ünneptől is elválnia az első bálnak azzal, hogy nem a mindennapos – nagyon szép, de mégiscsak bármikor fölvehető – estélyi ruhában jönnek a lányok, hanem az egyszer használatos, békebeli, különös eleganciát és bájt kölcsönző – kölcsönvett – báli ruhákban. Talán a fiúk is megengedhetnék maguknak, hogy az egyszeri és vissza nem térő alkalomnak megfelelő fekete ruhát – szmoking, atilla, redingot, – vesznek föl. Nemcsak saját szépségüket, jelentőségüket hangsúlyoznák ezzel, hanem az orvostársadalmat is megtisztelnék öltözködésük választékosságával, egyszeri alkalomhoz méltó különlegességével.

És persze mint megelégedett bálanya, örömmel látom, hogy gyerekeink megismerve kollégáinkat, gondjainkat, tudásunkat, kicsit jobban elfogadják, hogy mennyi időt vagyunk kénytelenek a családtól távol tölteni. Úgyis mondhatnám, emberközeli képet kapnak rólunk ezeken az összejöveteleken, ahol bár ugyanúgy rohanunk százfele, mint otthon, de velük, mellettük, általuk értékelhetően.

Nem is merült föl bennünk, hogy azzal a ténnyel, hogy orvos-gyerekek, csemetéink is közösséget alkothatnak.

Kiváló főszerkesztőnk, Mráz János pénztárca és időkímélő ajánlata, hogy a társaságunkba bevezetett FAKOOSZ csemeték levelezhetnek majd a FAKOOSZ honlapján, vagy megbeszélhetik problémáikat, szervezhetik programjaikat a FAKOOSZ újságjában. Reméljük, a lehetőség még jobban összekovácsolja a FAKOOSZ gyerekeket, és talán szüleikkel is többet és bővebben tudnak beszélgetni a Kör-ben.... Hogy egy körben maradjunk.

dr Simek Ágnes

Gara