Az ősz első ökörnyálas napjai még késnek és az asszonyok nyara még fennakad a színesedő fák - egyelőre csak langyos szelek rázta - ágai között. Kollégánk tudatosan gondol asszonyok nyarát, hiszen régebben a vénasszonyokét, ma egyre inkább a szépasszonyokét emlegetik. De lehet, hogy szép vénasszonyokról van szó, köti meg magában a kompromisszumot toleráns korunk kései gyermeke. Esetleg a vén szó, a másság megbélyegzésének gyanúját hordozza, bár a szép is más a nem-széphez képest.
E.CS. elégedett a napsütéssel és ezzel le is zárja a témát. A csúcsforgalomban álldogál és a rádió újabb egészségügyi híreit hallja. Hogy rém vagy nem rém, azt megítélni képtelen. Minden esetre rém érdekesnek sem tudja már érezni. Megy a miniszter, jön a miniszter, a miniszter jön-megy, meg ígér és magyaráz. Aztán, hogy újabb két évig elkerül minket a pénz, meg hasonlók.
A fórum sikeres. Villognak a vakuk meg a nagy emberek és valóban élvezetes elmét serkentő a sok új gondolat. Aztán a szakmán túliak is megszólalnak. S ki más, ha nem egy ügyvéd.
Az orvostársadalomról hamarosan eltűnik a keresztvíz. A közönség arcán döbbenet s a fülledt légben morgolódás.
E. CS-t - pusztán korából eredő - bölcsessége türelemre szólítja. Bizonyára lesz bár egy mondat, melyben az érem másik oldala is felcsillan. Közben lázadozik: a mai helyzetben vergődő már-már csodatevőket nem lehet így…ez a döglődő oroszlán rugdosása….ez tömény ellenszenv…ez megbélyegzés…miért kerüli az okokat… Aztán vége. A várva várt mondat, de még egy piciny pardon sem hangzik el.
Barátunk előveszi a meglepetéstől csukva maradt jegyzettömbjét s feljegyez néhány vádat. Ilyeneket, hogy:
- Nem kommunikálunk a betegekkel, paternalista módon kezeljük őket.
- A betegjogokkal sem törődünk
- Ha legalább három perc beszédre jutna időnk minden pácienssel, akkor hatalmas eredményeket lehetne elérni. Valahol ezt megpróbálták és egy év alatt húsz százalékkal csökkent a dohányosok száma.
- A főorvosok önkényurak. Letolják a viziten az orvost, a nővért, a beteget egyaránt és kíméletlenül.
- A nővérek ezért a bánásmódért kénytelenek elvándorolni a kórházakból.
- Aztán persze a hálapénz.
- És ismét a paternalizmus és a beteg semmibevétele.
- Aki naponta nyolcvan beteget lát el az nem végezhet orvosi munkát.
- Ha kell a diplomától is meg kell fosztani az orvost.
- A professzorok a beosztottak nagy "kiosztói", megalázói. .
- Egyesek milliókat keresnek, mások nyomorognak
- Már az egyetemeken is rosszul érzik magukat az orvostanhallgatók.
- És a többi.
Az állítások közül kiválogatni a kétségtelen igazakat nem jut idő, nincs vita, lejárt a blokk, szünet következik.
A kávé fogyasztása közben barátunk a perceket számlálja. Lehet, hogy hat perc alatt az alkoholról is leszoktatható 15-20 százalék, de legalább 10, fogja szerényebbre. Aztán számot vet életével. Ha ezt előbb tudja, ma mennyivel kevesebb alkoholista lenne kies honunkban. Arra gondol, hogy közben azt is megérthette, miért kap a kórházakból leveleket: ne küldjön beteget, mert nincs nővér. Aztán betegeket beteghordó helyett gurító professzor jelenik meg szeme előtt amint - az időt jól beosztva - tologatás közben paciensét a káros szenvedélyekről beszéli le.
E. CS. egy sarokban megpillantja a vaskos dohányfüstbe burkolódzó jogászt. Csendesen áll oda mellé és csak ennyit mond: látom az ön háziorvosának sem volt három perce.
De már máson jár az esze. Tulajdonképpen értékes volt ez az előadás is. Komoly információt hordoz magában. Ilyen szemüvegen át néznek minket. Azt az orvos-társadalmat amelyik bőrét viszi a vásárra, hogy működőképes maradjon az egészségügy. Az anyagi romlást kísérő morális hanyatlás kétségtelen, de ezt egymagában, sarkítva és éppen most számon kérni..? Akasztott ember házában a kötelet ne emlegessük.
Tenni kell tehát valamit, véli egyszerű gondolkodású ismerősünk. Oknyomozás után kell felmutatni a folyamatokat és következményeiket, még az utolsó energiáit felélő orvos tevékenységének valós hibáit is. Ez így becsületes, így igaz és csak így lehet eredményes.
Közben egy pécsi kolléga hazai viccet mesél: állítólag az egyetemisták ezt akarták kiírni: kerékpárt és jogászt a falhoz támasztani tilos.
E. CS. elneveti magát, de közben tudja, nem szabad fordítva sem általánosítani. A fórum folytatódik. A kibeszélnivaló mérhetetlenül sok.
Csak a gyógyításra szánt pénz marad továbbra is kevés.
A légkondicionáló csendesen zümmög, a kollégák annál hangosabbak és egymással versengve mondják panaszaikat. Várják a csodát.
E. CS. az órájára néz. Későre jár.
Talán mégsem késő, gondolja, de igazán már nem hiszi.

Dr. Szász István T.