Doktornénak lenni veszélyes avagy új műtéti eljárások a cholecysta sebészetben: a kombinált cholecystectomia (eset ismertető népmese)

Egyszer vót, hol nem vót, hogyan, hogyan nem XY Dr-nénak született egy jókora, bazinagy EPEKÖVE, mely akkorára nőtt, hogy még 100 évnél is öregebb ultrahangosok, amikor még láttak, sem láttak hozzá mérhetőt.
Az asszony férje, a Dr., akit hajdanában summa cum LADA ütöttek azzá, igen elszomorodott azon, hogyan tehetett vele ilyent, az őt még háziorvosának is megválasztó asszonya!
Pedig preventíve hányszor, de hányszor (egyszer) mondogatta neki, a kacsalábon forgó mézeskalács házuk külön erre a célra kialakított családgondozó decentrumban, hogy ne igya olyan forrón a fókazsírt!
Mondhatta mindhiába! A litiázis nem értett a diétás útmutatóból. Történt azonban, hogy a tudomány állása (az akkori) - akit nagy szerencséjükre azonmód öreganyámnak szólítottak - éppen arra járva, megállt mellettük egy szusszanásnyi időre, és a foghíjai közül imígyen szólt hozzájuk:
No vat hamzige zűrzavar? - és már rohant is tovább, hogy utolérje önmagát.
Annyit azért még búcsúzóul odavetett nekik:
ENDOSCOPOS CHOLECYSTECOMIA!
Hej, lett nagy öröm mindjárt!
A Dr-ék legott szabadon választottak maguknak egy kedves mosolygós chirurgikust, aki, hogy kipihenje ma, amibe még bele sem fáradt holnap, illa berek, el is ment szabadságra.
Aztán megjött a várva várt nap és a Dr. és Dr-né az alkalomhoz illően kimosakodva várták a bemosakodást.
És lássatok csodát! Hamarosan kezdetét vette a beavatkozás. Csitt-csatt, zitty-zutty és már majdnem az artéria cysticához értek, amikor a hétfejű gonosz mostoha - akit az opus (lévén már a 251.) különösebben nem is érdekelt annyira - szórakozottan belenézett az endoscopjába, és mivel az úgy volt megírva megkérdezte tőle: Tükröm, tükröm, mondd meg bátran, van-e nálad szebb tükör e hazában?
A tükör, aki egyébként roppan hiú és irigy természetű volt, mivel kérdezték, azt felelte, hogy ő noha a napnál is szebb, akad azért olyan spigel, aki még őt is lepipálja.
Ezen aztán oly annyira elcsodálkozott a gonosz hétfejű, hogy rögtön kíváncsi lett arra a szerkentyűre ami még az övét is ledohányozza. S hogy vérszomját oltsa, szakmai titoknak számító ármánnyal kioltotta annak villanyos árammal fungáló fényqueléjét.
Hej, lett nagy riadalom a műintézetben!
Az öreg chirurgikus közhírré tétette, hogy annak adja a fele paraszolvenciáját (annak adóvonzataival együtt), aki visszahozza neki a fényt az éjszakába. Futottak rögvest a daliás műtőslegények (és még sokan mások…) mentek fűhöz-fához, kutatták égen s földön a kiégett kütyü párját, de bizony még az óperenciás szervizben, sőt még azon túl is csak Vizigót gyártmányú szivolát találtak a Kelet Zanzibárban gyártott egyetlen szemükfénye, ami viszont - minő pech - nem volt csereszabatos azzal.
S miközben a Dr-né békésen aludta a műtőpamlagon a Csipke Rózáról elnevezett narkózisát, és arról álmodott, hogy ha felébred semmi akadálya nem lesz annak, hogy a helyi dizájn centerben mégiscsak félretetesse azt a cuki kis kétrészest, nem volt mit tenni, az operatőr szikét ragadott és úgy, ahogyan azt annak idején őseitől látta, egyetlen (kb. félméteres) vágással mindenestül úgy kikapta azt a fránya követ, hogy még hírmondója sem maradt! Bizonyítván ezzel is, hogy az álmok még a mesékben sem nőnek mindig az égig.
S amikor Dr-né - mint ahogyan azt az a bizonyos Csipke Rozália nevű hajadon is tette annak idején - felébredt és az előírt királyfi csókok helyett a könnyes szemű Dr-tól kapott valami hozzá hasonlót, igen elcsodálkozott a hasán lévő kötés túlméretezett voltát illetően. Meg is kérdezte rögvest élete párját (amúgy választott háziorvosát) hogy amit lát az - egy élete, egy halála - megfelel-e a tudomány mai állásának?
Meghallotta ezt az éppen arra rohanó mai állás és mivel ekkor már öreganyának sem nevezték, éktelen haragra gerjedt.
- Lári-fári! Örüljetek inkább a szerencséteknek, hogy részesei lehettek egy új műtéti technika, a kombinált cholechystectómia születésének! - kiáltotta, majd faképnél hagyta őket.
Mindenestre a Dr. és -né mézeskalács házukba hazatérve komolyan megfogadták, hogy még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Ha nem ezt tették volna, az én igaz mesém semeddig sem tartott volna…
- Dr. Gyenes Géza -