REFLEXIÓ
Népszabadság Szerkesztősége
1960 Budapest
Tisztelt szerkesztőség!
Érvek, vélemények rovatunkban
december 9-én jelent meg Tóth István György közgazdász-szociológus Háziorvosi
játék: a járadékvadászat című cikke. Ehhez szeretném - lényegesen rövidebb
terjedelemben - véleményemet hozzátenni.
A szerző eszmefuttatását érdekesnek, helyenként - szándékával egybeesően -
ironikusan humorosnak találtam, bár nem mindegyik fordulatát sikerült megértenem.
Például, hogy tudnák a háziorvosok maximalizálni a fejkvótát, amely bevezetése
óta reálértékében az eredeti kétharmadára zsugorodott?)
Nagy bajnak tartom azonban azt, hogy a fenti cikk szerzője vagy nincs tisztában
a magyar társadalom és az egészségügy elmúlt ötven évének történetével, a
jelenlegi ár- és bérviszonyokkal, vagy nagyvonalúan mellőzni azokat. Épp december
9-én tudtuk meg az újságokból, hogy az Országos Traumatológiai Intézetben
csak úgy tudnak műteni, ha a fiatal orvosok állnak be beteghordónak. Tóth
István György úr logikája szerint valószínűleg a műtősfiúk borravalóját irigyelték
meg nem pedig a hivatástudat (amellyel már túlontúl sokat visszaéltek a hozzá
hasonlóan gondolkozók) hajtotta őket. Elárulom T. I. Gy. úrnak, hogy a fiatal
orvosok fizetése nem sokkal több, mint a műtősfiúké, és messze alatta maradna,
ha a többlet tanulást és felelősséget is figyelembe vennék. Mert, ugyebár,
teljesítményelvű társadalomban élünk?
Még nagyobb bajnak tartom azt, hogy a magyar orvostársadalomban, beleértve
a háziorvosokat is, a szerző állításával ellentétben egyáltalán nincs meg
a szükséges érdekérvényesítő képesség és az ahhoz szükséges öntudat, gerinc
és összetartás. Ha ez meglenne, akkor már régen változtathattunk volna a bérviszonyokon.
Jelenleg ugyanis egy bejelentkezett "átlagbeteg" után havonta kétszáz
forint körüli összeget kap egy "átlag háziorvos". Ez tény! Az is
tény, hogy a bejelentkezett "átlagbeteg" kb. két, két és fél havonta
egyszer veszi igénybe háziorvosát. Ezek alapján egy vizit ára bruttó 4-500
Ft körül van! Tudja T. I. Gy. úr mennyibe kerül egy hajvágás, tyúkszemvágás,
ügyvédi közreműködés, közjegyzői aláírási címpéldány, stb. ma Magyarországon?
Javított már számítógépet, autót, mosógépet, televíziót? Talán úgy gondolja,
hogy a felsorolt tevékenységek sokkalta több előtanulmányt és felelősséget
követelnek? És kiszámította vajon mennyi az órabére a sebésznek, radiológusnak,
kórboncnoknak, belgyógyásznak?
Ha a változtatáshoz szükséges elszánás a magyar egészségügyi dolgozókban meglenne,
akkor a magyar műtősfiúk és ápolónők (és lassan már az orvosok is) nem a "lábukkal
szavaznának" (pályaelhagyás), hanem olyan munkakörülményeket és anyagi
elismerést vívnának ki, amely mellett már nem lenne szükség és lehetőség újra
és újra a borravalózás bunkósbotját lóbálni, valamint az adó és a járulék
elkerülésére sandán célozgatni., És ha a magyar egészségügyben dolgozók körében
olyan "hatékonyan szervezett érdekcsoportok és nyomásgyakorló csoportok"
léteznének, mint ahogy T. I. Gy. úr írta, akkor ezek a hatékony csoportok
vagy érdekképviseleti szervezetek már régen azt feszegették, hogy nem alkotmányellenes-e
az, hogy egy hivatás képviselőit aránytalanul alacsony bérért kényszerítenek
dolgozni?
Félreértések vagy félremagyarázások elkerülésére leszögezem: semmi rendkívülit
nem óhajtok. A magyar orvosok, ápolók és minden rendű és rangú dolgozó bére
álljon arányban munkájával, képzettségével! Egy magyar orvos jövedelme ugyanúgy
arányuljon a magyar iparos, ügyvéd közjegyző, építési vállalkozó, bankár,
stb. jövedelméhez, mint ahogy az Európában szokásos!
További félremagyarázásokat megelőzendő elmondom, hogy közalkalmazott háziorvos
vagyok és ha a jelenlegi körülmények nem változnak kedvező irányba, ezen nem
is óhajtok változtatni. Tehát a szerző által említett "nemzeti ajándék"
engem nem érint, a fentiek leírására a való helyzet ismerete és igazságérzetem
késztetett.
Ha Magyarországon az egészségügyi munkának is lett volna (lenne) ára, ugyanúgy
ahogyan minden másnak van, és aránya (nem abszolút összege!) megfelelne az
állandóan emlegetett külországi példáknak, akkor az elmúlt évtizedekben a
magyar orvosok képesek lettek volna annyit keresni, hogy két-három "nemzeti
ajándék" (értsd alatta: munkahely) vásárlását is megengedhetnék maguknak.
Bár, ha nekem egy rendelő megvásárlására elegendő pénzem volna, akkor jelenleg
inkább vennék egy lakást, bérbe adnám, ugyanannyit vagy többet hozna a konyhára
és nincs gond, munka felelősség, emberekkel bajlódás, tanulás egy életen át.
Ha esetleg mégis tanulásra szánnám magam, akkor tán a közgazdaságtant választanám,
mert: "legfőbb érték az ember"!(?)
Tisztelettel:
Dr. Erdei Mihály
Budapest
