DR. E. CS. MEGGONDOLÁSAI ÉS MEGGONDOLATLANSÁGAI

Hétezres táborához hasonló módon meghurcolt ismerősünk , immár öt éve elmélkedik együtt hűséges olvasóival. Eleddig sem tértek el egymástól gondjaik-bajaik, hát még most. Az utóbbi hónapokban kollektív megkínzatásnak vetették alá az első orvos beteg találkozás felelősségét hordozókat. Égeti arcát a parlamenti megjegyzés: A háziorvosok "olyanok amilyenek". A szakvizsga letétele sem segített képzetlenségükön. Mi lenne ha nevét E. Cs-ről, O. A-ra változtatná.
Mondjuk így: Olyan Amilyen.
Egy kesernyés mosoly után E. Cs. már másra gondol. A nyilvánvalóan magasan felettük szárnyaló érdekek diktálta játszmát a ráadás hónap heteiben követvén a rá jellemzőbb mérsékletet meghazudtoló módon + dühöngött. Elmélkedései is ezt tükrözték. Most először vette igénybe a bölcsesség hideg zuhanyát is. Elkövetve az öncenzúrát.
Másodszor fut neki annak, hogy tisztázó gondolatokkal rendezze azt a zűrzavart, amely agyában fészket vert, szinte állandósult a követhetetlen események nyomán. S most is első gondolata éppen az, vajon akad-e olyan szereplő a szégyenteljes színjáték kikényszerítői között, aki ennek a hónapok óta tartó feszültségnek és létfontosságú törvény esetleges elvetélésének felelősségét átérzi a beteg szempontjából is.
E. Cs. levont már minden következtetést arról, hogy mennyire nem fontos az egészségügy egy bizonyos szemléletmód híveinek és egy világszerte offenzívába lendült, önmaga jövőjét sem kímélő, úthengerszerű erő megszállott képviselőinek. Ezt már egy évtized tapasztalata igazolja és ezzel megtanult együtt élni.
Nem ennyire egyszerű azonban azt eldönteni, hogy mennyire helyes magatartás a beteg szempontjait is negligáló döntésekre rábólintani.
Aztán századszor-ezredszer jön rá, hogy ez a kettő nem elválasztható, s aki az egyiket elfogadja az a másikat is el kell fogadja. Helyesebben egyiket sem fogadhatja el. Csak éppen nincsenek eszközei ennek kinyilvánítására. Az egyetlen ilyen lehetőség a méltatlan körülmények között folyatatott munka végnélküli folyatatása, az önmagát felélő magatartás. Csakhogy ezzel a személytelen ellenfél, vagy testet öltő képviselői nem sokat törődnek.
A parlamenti vita és újságközlemények, nyilatkozatok és médiahírek torlódnak túlterhelt emlékezetében. Keresi a kulcsot, a kulcsmondatot, a kulcsjelenséget.
Újra és újra az egymást kiegészítő két dolog jut eszébe.
Az egyik egymagában nem tűnik oly érdekesnek. Ezt, ha megvalósíthatatlanságát, folyamat jellegét, dinamikus, időben felépíthető, fejlődésszerűségének igényét nem ismerné, akárki kívánhatná. Így szól: A privatizáció történjen egyszerre az egészségügy valamennyi ágazatában. Legyen mindenkire kiterjedő.
De azonnal más színt kap a kép, ha hozzá tesszük a másodikat. Az elfogadhatatlant. Ez pedig így hangzott el: Ha már mindenképpen be akarják vezetni a praxisjog fogalmát, akkor ezt az önkormányzatoknak kell odaadni. Ők adják majd ezt tovább piaci áron + ha akarják + a háziorvosoknak.
E. Cs. érzi azt amire e ravasz fogalmazás mögött van. Elképzeli amint hétvégén átmegy + mondjuk az újgazdag zöldségeshez + és felveszi a heti bért. Még egy snapszot is kap az előszobában, miután átadja az ipari kamera által ellenőrzött heti hálapénzt is.
Az önkormányzat pedig jól jár. A pályázat nyertes zöldséges biztosan maga is hálás volt. S ha nem is, de az általa fizetett kerek summából telik járdára a rendelőig s az egyik bizottsági elnök lakása irányába is. Igaz csak fél útig.
A betegek mit sem sejtve kapják meg + azt hiszik + ugyan azt az ellátást, mintha a biztonságban és a tervezés lehetőségével felruházva dolgozó orvos harminc éven át építgetett rendelőjében-praxisában látnák el őket.
De az is lehet, hogy zöldségesünk nem zöldséges. Színeit különben is oly sokszor váltotta már. Lehet, egy jogi személyiség képviselője csupán. Az orvos pedig egy egészségügyi derék jobbágya. Jó esetben, még háztájit is kap a maga módján.
Egyre kevesebb barátunk egyre képtelenebb magyarázatokra vetemedik. Mi mást tehet. A világon mindennek oka van. Ha valamit ennyire ráncigálnak akkor az a ráncigálók valamelyikének nagyon fontos konc. Ő is kapaszkodna bele, csakhogy ő nem tud a koncon marakodók kíméletlenségével huzakodni. Saját élete munkáját tépik-marcangolják. Úgy jár mint a mesebeli anya a bölcs szultán előtt. Nem tudja kitépni gyermekét a hamis anya ráncigálásából. De hol van itt a bölcs és hatalmas szultán?
Aztán eszébe jut, hogy hol és mikor él. Eszébe jut a piac szó. És annak régebbi változatai. Bizony olyanok is lehetnek a koncra törők, vagy a koncra törést egyengetők között, akik nem is olyan régen még őt kérdezgették a tőke rothadásának kellemetlen illatáról?
Vajon milyen lehet az ő leheletük?
E. Cs ismét rálegyint.
Egy biztos, nem az utolsó.

Dr. Szász István T.