Január hava kezdi kilehelni hideg lelkét. Pest huzatos mellékutcáiban már nem fúj át kabátunkon a szél. És csodák-csodája itt egy parkolóhely.
E. CS. jelez és komótosan beáll a kényelmesnek mutatkozó résbe.
Kellemes estét remél. A tudományból született piac beveszi magát néhány órára a mûvészetbõl csinált piac házába.
A nagyvonalú cég pompával köríti, a majdani vásárlók majdani igényeit felébreszteni képesek elõtti bemutatkozót. Újabb csodaszer a magyar piacon.
A kényelmes zsöllye és a padlófûtés barátságos melege otthonosan vár.
S íme már szól is a tudomány.
Színvonalasan, tárgyszerûen, visszafogottan, meggyõzõen, cáfolhatatlanul.
A kört neves külhoni professzor zárja. Néhányan értik is. A professzor vékony kis emberke, tapintatlanul azt is mondhatnánk jelentéktelen. De van benne valami.
Talán éppen a méltóság, a nagyság látszatát keltõ mindennemû külsõség, vagy igény hiánya. Nemzetközi tekintélyét munkájával alapozta meg s megengedheti magának, hogy ne keressen más eszközöket.
Aztán véget ér a szakmai program.
Mindenre figyelni szeretõ barátunk csodálkozva hallja, hogy a számára rövid idõ alatt szimpatikussá vált emberke meglepetésre készül. Feszülten figyel.
És ekkor az megjelenik, szinte ugrabugrálva, vidáman, kedvesen, gyermeki derûvel és mintha itt sok száz barátja ülne. Kezében egy szál hegedû.
Nem tagadja, õ itt ebben a gyönyörû házban szeretne muzsikálni. Na nem, ne higgyék, nem mûvész õ - csak szereti a zenét.
És még valamit.
Még valamit amit feléjük nem szégyen szeretni.
Ami náluk természetes és fel sem merül annak a gondolata, hogy nevetséges lehet. Az pláne nem, hogy gyanús, vagy éppenséggel megbélyegezhetõ.
A hazáját. És annak népzenéjét. Azt szereti a kis emberke.
És amint a skót dudán ismert dallamokat hegedülni kezdi, megnõ E.CS. szemei elõtt, betölti a muzsika szentélyét. Akár a palackból kiszabaduló szellem. Terebélyesedik, és minden zugot elfoglal.
E. CS. azt szeretné, ha a lelkek és elmék zugaiba is bejutna.
Lássátok emberek. Vannak a világnak boldogabb fertályai ahol ez így természetes. Gondolkodjatok el kollégák.
Aztán a varázslat végéhez ér
E.CS. még látja egyszer a számára jelképpé vált alakot. Egy oszlopnak dõlve mesél néhány embernek. Kedvesen, közvetlenül. Miközben a tömeg egymást taposva veszi magához az esti kalóriákat.
De ez nem ide való történet.
A kocsi motorja csendesen felduruzsol. A késõ esti krónika izgatottan tudósít. Kirúgták X.Y. igazgatót. Nyilakozatháború. Újabb botrány a magyar ugaron.
Marjuk egymást.
81 éve ilyenkor Ady már elpihent. A hazát siratta utolsó szavaival is. És azt a kisebbiket.
E.CS. fülében most furcsa módon egy kis skót kolléga hegedül.

Dr. Szász István T.