Hát kérem, ez valahogy nem igazságos. Nekünk már a Mikulás sem hozott ajándékot. Azt tudtuk, hogy valami készül, de az elõzetes hírek szerint akkor még eléggé torzszülötti formában leledzett a nekünk szánt, "nemzeti ajándék".
No az öltöztetõk aztán mindenfélét rápróbáltak, míg úgy karácsony táján elfogadhatóan nézett ki, bár a méhen belüli ultrahang alapján nem egészen ilyennek képzeltük az újszülöttet. Minden jel arra mutatott, hogy Jézuska elhozza nekünk a karácsonyfa alá a meglepetést.
Lett is meglepetés!
Egy este kiderült, hogy lekéste a csatlakozást kb. 60 fontos ember. Csak egy kerekecske hullott ki a gépezetbõl, így a mi karácsonyra ígért kisvasutunk bizony kisiklott.
Igaz még aznap este megígérték újbóli sínre-tételét, erre azonban egy hónapnál is tovább kellett várni, miközben az ellendrukkerek majd megszakadtak a röhögéstõl.
Újra elkezdõdött az ajándék cicomázása. Elõbb szétszerelték, majd másképp összerakták, némely helyeken átfestették. A kezelési utasítást módosították, majd az utolsó pillanatban visszavonták a módosításokat. Végül aztán ismét sínre tették.
Akkor meg a vasutasok kezdtek sztrájkolni.
A leendõ utasok meg egyre aggodalmasabban szemlélték az alattuk levõ síneket. Hogy fog ez az új szerelvény ezeken száguldozni, ha mégoly ügyesen is van kitalálva, mikor egy helyütt összeszûkül és csikorog, másutt kopott és zötyög, a távolban meg úgy tûnik, mintha a pályát is felszedték volna.
Szólongatták is a kalauzt egyek is, mások is, ám a suvickolás gondja elõbbre valónak tûnt. Különben is a pályagondnokság a folyóparti nagy zöld házban megmondta, hogy van ott sín, csak nem látszik.
Aztán elkészült, és lassan elindult a kis vonat. Közben pedig a hozzáértõk elkezdték magyarázni az utasoknak, hogyan mûködik. Kiteregették a tervrajzokat, és habár azok teljesen azonosak voltak, az egyik gépész így mondta, a másik fûtõ meg amúgy magyarázta. Végül az útirányban sem voltak egészen biztosak.
Megelégelték hát az utasok, és lázadozni kezdtek, mert akárhogy is igyekezett a mozdonyvezetõ, nem láttak ki a gödörbõl, amiben a szigorúan ellenõrzött vonatok már évtizedek óta zötyögtek, igaz, mindig más-más mozdonnyal.
Elõször azt gondolták, visszakérik a jegy árát. Az is felmerült, hogy leszállnak, s gyalog mennek. Volt, aki hozott egy kiló sót, hogy felszórja a pályát, vagy jobb lesz, vagy nem.
Azt is mondták némelyek, ha úgyis leszállnak, talán tolhatnák is a vonatot. Végül ebben maradtak, de feltételekkel.
Újra akarják tárgyalni az üzemeltetési körülményeket, az összes utas bevonásával, az egészségesekkel és a betegekkel együtt.
Új társadalmi szerzõdést képzeltek el, mely nem béremelésrõl szól, hanem egyenes, szabályozott sínekrõl, kellõ mennyiségû üzemanyagról, megfelelõen képzett személyzetrõl, a mindenkor szükséges javító anyagról, az utasok kényelmérõl, a jegyek áráról.
Egyszóval, mindenrõl, ami egy vonattól elvárható, ha azt vonatnak hívják. Mert ebben benne van, és benne kell lennie minden szereplõ európai szintû boldogulásának. Cserében tudnak még vállalni némi kényelmetlenséget. Fõleg, ha megéri.
Hogy végre kifelé jöjjünk a gödörbõl

- Dr Mráz János -