Az ember folytonos hajlandóságot érez, hogy azt éreztesse az idővel - időnként nem csak azzal -, ő tartja a kezében. Érdekes lenne tudni, az idő mit gondol rólunk ennek kapcsán.
Mióta szürkülni kezdett az állomány a kobakunkban, mindig számítgattuk az idő múlását. Sokszor függött törzseink léte a természet ritmusától. Nem volt utolsó szempont, mikor is kell vetni, aratni, mikor várható áradás vagy éppen aszály. A pontosabb előrejelzéshez, időméréshez is az égre néztünk és igénybe vettük a legkönnyebben megfigyelhető égitestek periodikus mozgását, változását. Ezt aztán mi - a magát tudósnak nevező utókor-, elneveztük technikai időnek. Ebből a technikai időből pedig annyi féle volt és van, ahány szuverén nép, népcsoport élt és él a Földön.
Nevetséges dolog vitatkozni, melyik dátum az igazi. A mai napig élnek olyan törzsek, ahol az időt maximum az adott nap, az adott holdfázis szakaszai adják. A többi nem lényeges. Mások jóval előttünk járnak évek számában, mert korábban jutott eszükben számlálni azt, és megint mások még mögöttünk, mert később határozták meg az idők kezdetét. (A keresztény világ időszámítása sem teljesen egységes, hiszen az etióp keresztények és a kopt-keresztények egyházi időszámításuk kiindulópontjául ma is Kr. u. 284. aug. 29-et, Diocletianus római császár trónralépését veszik alapul.)
Csekély értelmünk bizonyítéka, hogy egyik naptár sem az igazi, és sokszor kellett rajta változtatni.
Néha egészen sokat.
Így történt egyszer 1562-ben is, a francia udvarban. (Egyes kutatók erre a dátumra esküsznek, mások 1564-re. Megegyezhetünk abban, hogy egy ilyen óriási nagy változtatást nem lehetett csak úgy egyik évről a másikra bevezetni. Eltartott az több évig is.)
IX. Károly, követve a Gregorian Calendariuomot, áthelyezte az év kezdetét április elsejéről január elsejére.
Egészen addig március végén egy egész hetes ünnepség- és bolondozássorozatot rendeztek óévbúcsúztatóként és újévköszöntőként. Azon a héten megajándékozták egymást és április elsején nagy mulatságot tartottak mindenki örömére.
Nem lévén média-uralom akkor még, némely helyekre nem jutott el a rendelet időben. Vagy eljutott ugyan, de az ott lakók fütyültek a király által rendelt új módira és tiszteletben akarták tartani a hagyományokat. Ezek a renitensek továbbra is március végén/április elsején kezdték az esztendőt. Azoknak, akik makacsul ragaszkodtak a régi dátumhoz, hivatalos támogatás mellett, sok-sok kötekedés, ízetlen tréfa, bosszantás jutott. Idétlen ajándékokat kaptak, nemlétező partikra hívták/küldték őket. Természetesen átnevelési céllal. Kigúnyolták és nevetségessé tették őket, a napot pedig franciául "poisson d'avril", angolul "April Fool's Day-nek keresztelték el.
Angliában előszeretettel küldik könyvesboltba a srácokat, szerezzék be az "Ádám nagyapjának története" c. munkát, és egy füst alatt hozhatnak egy kis édes ecetet is.
Skóciában nem fukarkodtak az idővel, nagylelkűen 48 óráig tart a bolondok napja.
A nem túl ízléses, de számos durva tréfa Franciaországból terjedt aztán el Európában majd Angliába is átért és onnan egyenes volt az út Amerikába is.
A Föld más tájain is szokásban volt a bolondozás tavasz környékén, és nem állítjatjuk, hogy a franciáktól vették volna át.
Tavasz kezdete táján majdnem minden nép rendezett magának közös télbúcsúztatót, virágköszöntőt, rügyfakadási ünnepet és még számos hasonló ürügy szolgált a vigalomra.
A kereszténység elterjedése előtt sok nép, sok kultúra tisztelgett áldozati ajándékokkal isteneik előtt. Szívből remélték, áldásukat adják az élet, a természet ismételt megújulására. Ez az ünnep olyan mélyen gyökerezett az emberiség lelkében, hogy a hatalomra jutó kereszténység bevonta ünnepei sorába ezeket a tavaszi rituálékat. Mamapság közismert neve: húsvét . Az ünnep tréfáit, játékait, azok ismerőit és betartóit viszont szigorúan büntették és üldözték.
Vannak olyan népek, ahol nem pontosan erre a napra esik, de létezik olyan nap, amelyen gonoszkodni lehet egymással. Ilyen Indiában Huli ünnepe, ami március 31-ére esik. Régi időktől fogva gonosz tréfákat űznek ezen a napon egymással arrafelé is az emberek.
Latin-Amerikában is megengednek hasonló tréfákat, de ezeket nem április elsején, hanem december 28-án követik el egymás ellen. Ezt náluk "Dia de los Inocentes", nálunk Aprószentek napjának hívják.
(Magyarországon is szokásban volt dec. 28-án gyanútlan kisgyerekeket átküldeni a szomszédba mustármagért, akit aztán a meglátogatott ház népe kis vesszővel, vagy söprűvel megkergetett, majd diót, mogyorót vagy pénzt kaptak fájdalomdíjul. )
Egy a lényeg: mindig ott volt a lelkünk mélyén a rosszcsontságra való hajlam. Unalmas lehet folyton jónak lenni. Nem csoda, hogy valamilyen központilag támogatott szelepet hoztak létre a gőz kieresztésére.
Így született egy nap számunkra, amelyiken szabad a tréfa - bűntetetlenül - bárkinek, bárkivel szemben.
Személyisége válogatja, ki mennyire érzi magát sértve, ha már egyszer bedőlt az ugratóknak. Legegyszerűbb, ha hagyjuk, hadd mulassanak a mi rovásunkra. Ha képesek vagyunk, nevessünk együtt a tréfacsinálókkal.
Így ússzuk meg a legkevesebb "sérüléssel".

dr. Kendéné Toma Mária
anyok@uze.net