A zümmögő kórus andalítóan fájdalmas érzéseket ébreszt.
A képernyőre felkerül a cím, és ismét kopogni kezdenek a fáradhatatlan klaviatúra billentyűi.
Hogy a Pillangókisasszonynak mi köze lehet barátunk elmélkedéseihez, még maga sem tudja. De van valami összefüggés.
E. CS. ismét érzi, hogy elmélkedni kell (vagy - friss kongresszusi élmény - a betegjogokat sértő módon, a felelősség elől egy holt nyelvben bujkálva - : necesse est). A szombat este erre különösen alkalmatos. Különösen azért, mert az éteren át a Metropolitan küldi szokásos hétvégi operaközvetítését távoli országokba. Így egy pannon elmélkedőnek is.
Szegény kis Cso Cso Szan. Ígértek néki majd cserbenhagyták.
Megvan ! Gondolja E. CS. Itt az összefüggés kulcsa, itt az ami ismét elmélkedésre hangolta.
A világ olyan mint egy - jogaiban akarva-akaratlanul is gyarapodó - beteg szervezete. Minden mindennel összefügg.
Egyébként is már néhány hete forgatja fejében a kérdést.
Eszébe jut Mátraháza.
Örömünnepre gyűlni készült a háziorvos társadalom. És nem csalódott. A várva várt hírt, a közismerten nagy harc eredményét jelentő törvényt, jelentőségének megfelelően, a Miniszterelnök adta át. Emelkedett pillanatok voltak. Ebben sok kollégával értett egyet elmélkedőnk.
Az ördög azonban nem alszik.
Média papnői már másnap, ahogy mondani szokás: "szövegkörnyezetéből kiemelt" - gúnyosra hangolt környezetbe átemelt - idézetekkel próbálták profi ármánnyal az államfő ellen fordítani az ott elhangzott őszinte szavakat. A jelentős programvázlatot bagatellizálták. Eleve megfosztották a "hihetőség vélelmétől". Azt is többször felemlegették neki, miért kérte számon az egészségügyön a józan paraszti ész használatát.
Úgy általában pedig - az alapellátás-csömörtől szenvedő újságok - nem foglalkoztak az egésszel jelentőségének megfelelő szinten.
A fő baj mégsem ez volt, gondolja E.CS.
Már ott a helyszínen megtörtént az ünneprontás. A Miniszterelnök távozását követő fórumon. Magának a várható végrehajtási rendeletnek a részleteivel és más ezzel párhuzamos kérdésekkel foglalkozván. Ami ott terítékre került és sok válasz is, melyet az illetékesektől kaptak - ünneprontó volt. Bizony nem a beteljesülés boldog érzésével, hanem új meg új kérdőjelekkel tértek haza.
Megcsalva érezték magunkat.
Ki itt a bűnös? Kérdezi E.CS. magától.
Valóban ilyen nagy a rövidlátás, valóban bele kellett rondítani az örömbe?
Naiv barátunk megpróbál csavarosan egyenes utat találni.
Az természetes, hogy a politika nem csak a kérdések megoldásáért felelős. Úgy kell azokat megoldja, hogy általa kivívja azt az elismerést mely utóbb a hatalom megtartásában segítheti, következésképpen tehát a cselekvés fonalát továbbra is kezében tartva, az elkezdett terveket megvalósíthatja. És így tovább.
Elképzelhetetlen olyan amatőrség, hogy egy siker kiaknázása előtti azonnali lerombolása, semlegesítése - saját ötlet legyen. Ha ez így van az igen szomorú. Marad egy másik feltevés is. Ez magán viseli a paranoia jeleit, de óhatatlanul felmerül. Az ilyen ötletek vajon csak a szakmában nem otthonos, de helyzetben levő szakemberek ügyetlenségei, vagy netán tudatos kihasználása ez a politikusok - ügyeinkben érthető - járatlanságának?
Minden lehet, mondja magának E.CS.
Közben, a rövid boldogság után cserbenhagyott Cso Cso Szan már halott.
Nekünk azonban nem megoldás a harakiri - mormolja magában barátunk.
Nekünk feladatunk van, elvárják áldozatos munkánkat és közben játszanak idegeink vékonyodó húrjain.
Barátunk egyelőre a tértivevényes levelekre kezd félretenni bélyegre valót a busás kártyapénzből, nehogy a ciánozott busák sorsára jussanak kártyái.
A fejlett betegjogokat élvező polgárok ugyanis még csak nem is ösztönözhetők arra, hogy orvoshoz menjenek. A "szakemberek" pedig nem akarják megérteni, hogy a kártyapénz nem valódi teljesítmény díjazás, hanem átalány.
A rádióban az operának vége. A közönség tombol. A közönség elégedett.
Bejelentik a következő heti műsort: A víg özvegyet fogják közvetíteni.
Hogy E. CS. képes-e egy nagyoperett dallamai közben is elmélkedni, vagy inkább mással foglalkozik az még sok mindentől függ.
Először azon kellene gondolkodni, hogy ami itt folyik dráma vagy már annál is több - operett.
Egy héten belül nem valószínű, hogy kiderüljön tud-e elmélkedni E. CS. Lehárul.
Ennyi idő alatt nincs remény arra, hogy minden ami drámai elhárul.
E. CS.- paradox módon - belenevet a képernyőbe és másik zenét keres.
Íme egy terület, ahol szabad akaratát érvényesítheti.

Dr. Szász István T.