Helyzetjelentés

2000. április vége - május eleje, Siófok - Ráckeve: 2001 sem lesz az egészségügy éve. Nem terveznek más ágazathoz - pl. oktatásügy többször - hasonló bérrendezést, szintrehozást.
Június: Mérgelődés, morgolódás. Különféle demonstrációk tervezgetése. A FAKOOSZ nem vállal szerepet ezekben, mert a módszer értelmét nem látja - okulva az előző hasonlókból -, s ezért többen az elnök fejét követelik. A hóhér momentán tartósan távol van.
Június utolsó hete: Az egészségügyi miniszter személyesen jelenti be a televízió nagynyilvánossága előtt, hogy Semmelweis nap alkalmából minden egészségügyben dolgozó, betegellátást végző részére 100.000.- azaz százezer Ft-ot juttat, amely a járulékterheket is tartalmazza (sic!). Lázas számolgatás indul, körtelefonokkal. A kórházi lakatos is kap? (Kap!) És a háziorvosok, vállalkozók? Talán ők is, hisz ők is a beteget lakatolják.
Június vége: demonstrációk. Hírértékük vetekszik a kisnyugdíjas Kropacsek Ignác korareggeli vitájával a sarki fűszeresnél a visszajáró húszfillérről.
Július első napjai: Illetékes Kormány Főtisztviselő telefonon érdeklődik, vajon általánosan az egy orvos - egy asszisztens felállás-e a jellemző praxisonként, mivel ennek alapján számolták ki a háziorvosok járandóságát, mintegy 130.000.- Ft-ot, s szerinte ez nem stimmel. Valóban nem. Kellő tájékoztatást kap, s ígéri, jelezni fogja, hogy rossz a kiindulási alap. A cikkírót görcsös gyanakvás keríti hatalmába. Az említett összeg két főre sem elegendő, meg sem közelíti, amit a miniszter ígért. Aggódás, várakozás.
Július 10. hétfő délelőtt: Érkezik az első telefon. Bombaként robban a hír: 136.000.- Ft-ot kapott valaki. Aztán a másik, a harmadik is. Te is csak annyit, és te is…? Ez az első részlet, vagy csak a dolgozóinké, és mi, orvosok semmit sem kapunk? Döbbent értetlenség. Hívom a Kamarát, ott sem értik, őket még meg sem kérdezték, holott a jogalkotási menet szerint ez kötelező lenne, mivel - mint kiderül - a kifizetést Kormányrendelet szabályozza. Faxon kapom az anyagot, mely eszerint már végleges - azóta a Magyar Közlönyben is napvilágot látott. Hét paragrafus. Számos szöveges és számszaki ellentmondással. Nem értem.
Július 11. kedd: Megpróbálom a tárca illetékeseit tájékoztatni, milyen hangulatot generál a határozott és egyértelmű miniszteri ígéret, és a megjelent rendeletben leírtak között feszülő jelentős ellentmondás. Hogy mit jelent valaminek a felét kapni, mint amire számítunk. Hogy egy zacskó Negro is ajándék, ha azt ígérik, de a cukorgyár sem lehet elég édes, ha mást, többet mondanak előre. Nem jutok illetékes közelébe, csak írást küldhetek.
Július 13. csütörtök: Mindenfelé igyekszem tájékozódni, hátha. Hátha mégse. De minden hiába! A pótlásra elszámolás útján mi nem nyújthatunk be igényt, mint más intézmények. Igaz, nekünk el sem kell számolnunk az átalányként odavetett összeggel. Érdekes. Talán a jogalkotó észrevehette, az összeg felhasználását elrendelő pontok egyike sem teljesíthető a százharminchatezerből, így aztán kegyesen számon sem kérik! Informálisan a fülembe jut az ördögi gondolat. Magunk tehetünk róla, hogy csak ennyit kapunk. Bezzeg ha az a sok gonosz doktor nem minimálbéren tengetné alkalmazottait és sajátmagát is, nagyobb átlagot produkálhatnánk, s annak megfelelően többet is kaphattunk volna.
Felháborító gondolatmenet! Vajon ki kényszerített erre sokakat azzal, hogy éveken át még nominálértéken is alig tartotta szinten a finanszírozást? Ki javasolta már a rendszer megalkotásakor, hogy "a kevés pénzből jobban kijöhettek fiúk-lányok, mert költségelhettek, mint vállalkozók, és így több mindenre juthat, mintha nagyobb bért fizetünk nektek"? Vajon hogyan állna lábon ma számos hátrányos helyzetű - foglalkozásegészségügy és szolvenciamentes - praxis, ha szereplői méltó bérrel kezdenék a havi finanszírozás kiosztását? És mi van közalkalmazott társainkkal, akik kötelezően kapták táblaszerinti "magas" bérüket, és nem tehetnek semmiről? És mi van azokkal, akik mindezek ellenére sem "minimálbéreznek"?
Hát ez a helyzet tisztelt olvasó ma, 2000. július 14-én hajnaltájt, mikor e sorokat rohanva vetem papírra, lapzártától hajtva. S hogy mit hoz a jövő? Egy helyzetjelentésnek nem feladata jósolni. Egy azonban valószínű. Két év múlva azon a bizonyos napon azok, akiknek feladatuk lesz, kíméletlenül pontosan fognak tudni számolni. Nem is tehetnek mást, mert a precíz, tévedhetetlen számolás lesz a feladatuk, azért kapják a fizetésüket. Az eredmény garantáltan pontos lesz. Egyesek azonban mégsem fognak örülni neki. Pedig csak magukat okolhatják majd!

Dr. Éger István

P.s.: Információim szerint a MOK megfontolja, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel a Kormányrendeletet véleményének kikérése ill. figyelembevétele nélkül hozták, s ezzel megsértették a Kamara törvényben deklarált jogait - nem először!