Reform, vagy emlékmű?

Szomszédomban házat építenek. Már kora tavasszal előkeresték a közműcsatlakozásokat a föld alól, aztán ügyes markológépek kiásták az alapnak a földet. Kisvártatva betonszállító monstrumok érkeztek egymás után, és rövid idő alatt készen állt az alap.
Megérkezett trélereken a falazó-anyag, és mikor minden együtt volt, a homok, a mész, a cement, az állványzat a helyszínre vonult a kőműves brigád és néhány nap alatt felhúzták a falakat.
Időről időre lehettet látni valakit, aki lepedőnyi papírok fölé hajolt, esetenként az építtetővel együtt, néha élénken gesztikulálva.
Minden haladt a maga útján. Zsaluztak, betonoztak, állványt bontottak, elvonultak. De a papíros emberek rendszeresen megjelentek.
Meghozták a faanyagot és az ácsok elkészítették a tetőszerkezetet. De addig, míg a lécezés el nem készült, senki hozzá nem nyúlt a raklapokon álló cserepekhez. A bádogos meg csak az után jött, hogy a cserepek a helyükre kerültek. Sőt, belül az aljzatbetont is csak akkor teregették le, mikor készen lett a fürdőszoba vízelvezető rendszere meg a központi fűtés vezetékezése. Emlékszem, a tulaj hosszan vitatkozott a szerelővel, mert néhány ésszerűsítést indokoltnak látott a tervekhez képest, a mester pedig ragaszkodott volna az íráshoz.
A kerítés megépítése után töltötték fel földdel a terepet, majd bevetették fűvel, gondosan öntözték és mikor kikelt kellő időben lekaszálták. De soha egyetlen csapat nem tette tönkre az előtte dolgozók munkáját.
Mára a festők dolgoznak a házban, és néhány hét múlva beköltözhet a tulajdonos. Nos, nem minden épült a terv szerint. Időközben kiderült, hogy néhány módosítással lakhatóbb, szebb és jobb lesz a ház annál, mint ami a tervezőasztalon született.
Az egészségügy reformja több mint egy évtizede halad a "maga útján", és nem azon az úton, ahol ennyi idő után tartania kellene. Már régóta nem az "eredeti tervek" szerint, de túl azokon a határokon, amit a hatóságok mondjuk az építési tervek követése terén tolerálnak.
A reform útját torzók szegélyezik. Abbahagyott projectek, félbehagyott kórházi rekonstrukciók, csonkán maradt felszerelés korszerűsítés, a gazdaságossággal és használhatósággal ellentétes átszervezések. Kvázi privatizáció, finanszírozatlan feladatok, kétszer tárgyalt praxistörvény, igénybevehetetlen bankkölcsönök, halogatott béremelés, visszájára forduló jutalmazás, hadd ne soroljam tovább!
Nem mintha nem lennének ebben az országban ugyanolyan tehetséges egészségügyi tervezők, mint építészmérnökök. De míg az épületek tervezését általában a racionalitás, addig az egészségügyi tervezést úgy tűnik, sajnos napjainkban is a politikai csiki-csuki vezérli.
Pedig a hírek szerint vannak nagyralátó tervek nagyszerű elődeink nevével fémjelezve. Széchenyi terv, Szentgyögyi terv, sok szó esik róluk sommásan, de részleteiket kevesen ismerik azok közül, akiknek majd meg kell valósítaniuk, vagy el kell szenvedniük őket. Pedig lehet, hogy tudnának hozzá adni néhány jó ötletet.
A turisták milliói keresik fel az angliai Stonhenge monumentális köveit, melyről a régészek annyit kiderítettek, hogy igen pontos tervek alapján kellett felépíteni, hisz csak így jelezheti a tavaszi napéjegyenlőség napján a napfelkelte helyét. De hogy mi volt az eredeti célja, funkciója, haszna és hogy valójában ki is építette, azt máig sem tudja senki.
Stonehenge emlékmű maradt, a négyezer év előtti zsenialitás emlékműve, melynek célja máig ismeretlen.
Jó lenne, ha az egészségügyi reform nem maradna emlékmű, a politikai fiaskók emlékműve.
Az egészségügy sorsán fordítani közös nemzeti akarattal már késő, de talán még nem túl késő! Rajtunk nem múlik!

- Dr Mráz János -