Végre kimondatott.
A privatizációból kihasított praxisjog, s a belőle elkülönített működtetési jog törvénytervezetének új néven történt, sietős keresztülvitele miatt sorjázó - sarokba szorító szándékkal született - kérdésekre eddig nem nagyon adtak valódi választ. S ha néha szóba került egy-egy valódi ok, olyankor nem elég határozottan, sőt szinte szégyenlősen, bocsánatot kérve, védekező álláspontról.
Pedig igen egyszerű és áttekinthető volt a helyzet lehetetlensége: a kétharmados törvénynek még a reményét is megtagadó mostani sarokba szorítgatók és a felsejlő törvény hatására üzelmeivel még nagyobb sebességre kapcsoló - magát mára már ősi ellenséggé kinövő - önkormányzatok szorításában.
Aztán végre megszólaltak a törvénytervezők és egyetlen-egyszer elmondták, hogy miért kell sietni. Bizony önkormányzaték furcsa dolgokat próbálgatnak, nem kevés helyen. Számomra, a hozzám befutó megannyi sirámmal vállaimon, nagy pillanat volt, de senki sem figyelt fel rá. Aztán ment minden tovább a maga útján, az idő telt s most vagyunk, ahol vagyunk. Meddő öröm volt.
Tudjuk, hogy az önkormányzatiság a demokrácia szimbóluma, sőt letéteményese. De vajon csak ez volt az oka annak, hogy a hatalommal vagy befolyással is rendelkezők között évek óta tabu e téma. A mindenkori hatalom és a mindenkori ellenzék oldalán egyaránt.
Lehet, hogy többről van szó? Ki tudja.
Mert az, hogy vannak szép számmal ellenpéldák is az önkormányzatok között, esetünkben még a szokottnál is jobban erősíti a szabályt : lám-lám, bizony lehetne így is.
Ezért vallom be, hogy bizony nagy elégtétellel olvastam annak idején a rövidke megjegyzést. Mert mi eleget mondtuk. Magam körülbelül 8 éve mondogatom, s lehet százszor is megírtam mit jelent az egészségügy nyakán ez a teher. A reakció maximum annyi volt, hogy nem egyszer figyelmeztettek: legyek óvatos. Saját állomáshelyemen fel is jelentettek. Innen-onnan kivágott cikkeimmel próbáltak betartani. Hátha megürül a helyem valaki arra érdemesebbnek. Szerencsémre az én önkormányzatom e kérdésben elég bölcs volt. Ennek okán, nem ugrottunk egymásnak. Pedig egyébként volt vita elég
Az igazság talán inkább az, hogy nem az önkormányzatokat kell okolni.
Nem tehetnek arról, hogy kis helyeken még nem értek meg a feladat ellátásra, nagyobbakon meg politikai játszmák kerítették őket hatalmukba. Az önkormányzati törvény sikeredett kissé naivra. Ezzel jó előre kellett volna számolni. Nem csak úgy előlegbe odalökni az egyik legfontosabb és legsajátosabb feladatot és annak magasan kvalifikált képviselőjét a laikusoknak. Mert finoman így szokás most nevezni őket, s ez így rendjén is van.
Majd ha a polgármester a falu évszázados gyepén golfozik, akkor tudni fogja, hogy nem esik le a kezéről az aranygyűrű, ha képzettségét meghaladó kérdésekben meghallgatja a szakma szavát. Ha direktben nem bízik, úgy indirekt módon.
Egyelőre azonban más a helyzet.
Tudjuk, hogy az elmúlt év végén sokszorosára nőtt az új körzetek létrehozására benyújtott igények száma, több tucat kolléga szerződését bontották fel, nem ritkán zsarolni próbáltak kollégákat s a szerződés aláírásáért cserében törvénytelen áldozatokat követeltek, máshol még a törvény késését is kihasználták arra, hogy betartsanak orvosuknak - valószínűleg nem cél nélkül - stb.
Érdekes módon még a sajtó sem kapta fel a témát. Pedig szeretik a botrányokat. Ez is elgondolkodtató. Mi több ez a kis írás is elfeküdt a fiókban itt-ott. És a téma agyonrágottságát ismerve ez tulajdonképpen az egészben a legérdekesebb. Miért hitelesebb és fontosabb a hatalom számára a fiatal botladozó és sokfelé sajnos a kor kórjeleit magán hordó önkormányzati szféra a gyógyítás évezredes folyamatosságának kétségtelen jegyeit még ma - mindenek ellenére - is magán hordozó egészségügynél? Miért intettek, és intenek le valahányszor bírálunk s miért leszünk a kétharmados törvénytől függetlenül is minden vitában eleve vesztesek? Miért próbálták a kiharcolt keveset is az ő javukra és a mi kárunkra - semmivé tenni? Miért nem a józan ész szerint kötelező kompromisszum útjának egyengetése és minden hátsó szándék lehetőségének kizárása a cél?
Lehet, hogy most nagyon belenyúltam a darázsfészekbe?
Pedig semmi újat nem mondtam.

Dr. Szász István T.