Életének nem kis részét úton töltő barátunk, dr. E.CS. most érkezik haza. A fáradtság már régen útitársa. Nem is próbálja azt lebeszélni erről. Jól esik a megérkezés és a pihenés lehetősége is. Hát még ha valóban sor kerül erre - az E.CS. életében elég ritka - luxusra.
Jövés-menésben megfáradt utasunk arra gondol, hogy más ez a háziorvoskodás, más mint a legsötétebb körorvoskodás kora. Nem sír vissza semmit csak tárgyszerűen összehasonlít. Akkor, gondolja - miközben leül és beleszippant az otthon levegőjébe - minden nagyon kemény, de igencsak világos volt. Mindenek előtt tudta, hogy ember kell maradjon az embertelenségben. Őszülő ismerősünk persze azzal is tisztában van, hogy akkor még fiatal volt. Tette a dolgát. Belefáradt naponta, de a lelki teher nem volt ekkora. Nem terhelte a nap mint nap meghiúsulni látszó remény megannyi homokzsákja, melyeket az egészségügy Szindbádja nem győz kidobálni a reménység rózsaszín felhői között vergődő törékeny léghajójából. Akkor minden rossz várható, kiszámítható, felmérhető és lelkiismeretfurdalás nélkül teljesíthető, vagy ha nem, akkor kezelhető, dokumentálható, vagy ugyancsak lelkiismeretfurdalás nélküli formalitással jelenthető volt.
A mai háziorvoslás magán viseli a rendszerváltás - csak nevében hordott fordulatának - minden visszásságát.
A maradékelv maradt.
A presztízs tovább hanyatlott.
A teljesíthetetlen elvárás nőtt.
Az ellenőrzés és az ezt szolgáló adminisztráció az égig nőtt.
Igen. Reform címén ránkköszöntött a zűrzavar, és négyévenként más-más arcát mutatva folyamatosan uralkodik.
A táplálkozás örömeit megvetni nem óhajtó elmélkedő éhséget érez. Nem nagyot, csak annyit mi a gyomor ízek élvezetével kacérkodni kész nyugtalanságát jelzi. A megkésett ebéd már órák óta remélt illatai kellemesen lengik körül. Jóleső érzéssel mossa meg kezét és a terített asztal felé indul.
A telefon kellemetlen és - be kell ismernie - barátságtalan, soha meg nem szokható hangja megszólal.
Egy közterületen működő - szezonális - műintézet hívja azonnalra, mert valakit megcsípett egy rovar s az illető belépti díja jogán orvost követel. A jeles intézet ezernyi embert fogad naponta, de orvosra nem telik. E. CS. már nem érzi az illatokat. Belezuhan a vezetőülésbe és elindítja a motort.
Öreg délután van, inkább kora este, mire ismét hazaér. A "csípett" beteg nagyjelentet produkált. "Tetszik tudni, érzékeny ám az én idegrendszerem". Ezt követően többen is lerohanták, Komoly meggyőző munkát kellett folytatnia, hogy megértsék, menet közben nem írogathat fel féltucat embernek recepteket a táskáján vagy a kocsi tetején.
E.CS. Európára gondol. Az öreg kontinens egy vágtató bika hátáról integet felé. Oda akarunk mi is felszállni, mondja és ismét csak keserűen mosolyog.
A magyar közönség egyébként még ma sem jött tisztába a lehetőségekkel. Úton, útfélen íratná a gyógyszereket. Magának, rokonnak, kutyának. Az orvos aki ezt nem teljesíti, eleve nem szimpatikus.
E. CS. arra a földrajzi és gazdasági okokból újonnan beköltözött néhány száz betegére gondol, akiknek jelentős része sértődötten vette tudomásul, hogy vizsgálaton kell átessen e bejelentkezéshez és indignálódva hallotta, hogy havi gyógyszeradagot írnak fel, nem korlátlan számú receptet.
Vándor elmélkedőnk kellemetlenül érzi magát. Nem hiszi, hogy jobb a többinél, de mégis - a kockázatos lazaságot elfogadó - mások okoznak számára kellemetlen perceket s rontják meg alakuló kapcsolatát az új betegekkel vagy az itteni szokásokkal ellenkező információkat halló régivel. Tudja, hogy ezt is át kell gondolni. Nem csak a kívülről jövő bajokkal kell foglalkozni. Sokféleképpen tudunk mi ártani egymásnak, állapítja meg és reménykedve készül a vacsorává érett ebédhez. Közben felméri, hogy bizony ez egy igen kényes kérdés. Tudja, hogy eretnek és nem népszerű gondolat erről beszélni.
Minden rossz szándéktól mentes barátunk már vacsoráját eszi. A telefon ismét megszólal, de csak tanácsot kérnek s ez az est folyamán még többször ismétlődik. Például évtizedek óta itt lakó, kártyáján a kért információt zsebében hordó beteg érdeklődik a rendelési idő után. Másvalaki állatorvost keres. De odaszól egy orvoslátogató, sőt egy közvéleménykutató is válaszokat óhajt.
Az este már itt van. A békák is elkezdik koncertjüket. A hangulat idilli. E. CS. könyvel, útvonalnaplót tölt ki. Aztán belenéz a napi sajtóba és az elektronikus média híreit hallgatja meg.
A hírek között pedig az egészségügy és annak megannyi kérdése. Már hosszú idő óta szinte minden nap ez van az élén. Okkal, ok nélkül. Hol új ígéretek, hol a régiek számonkérése.
Az ágazat öreg vándora elvágyik innen. Valahova olyan helyre ahol az orvos csak a gyermekmesék kedves fehérruhás kelléke. Valahova ahol a kórház szeptikus osztálya már idejében elköltözött a rusnya MRSA-k elől.
Sajgó lelkű Szindbádunk jobb híján egy kételyeit gyógyító osztályra vágyik. Elszenderül az éppen aktuális egészségügyi alanyt faggató képernyő előtt. Álmában beutalót kap a szkeptikus osztályra.

Dr. Szász István T.