DR. E.CS. ÖTÖDIK KONTINENS GERJESZTETTE ELMÉLKEDÉSEI

Az ősz hűvös reggeleivel, az olimpia leforrázó hajnali híreivel csipkedi, gyötri E.CS. éjjeli elmélkedésekben megzavart, a Petőfi hullámhosszára állt testét-lelkét.
Emberi nagyságról és gyengeségről van alkalma elmerengeni és azokról a lelki nyomelemekről, melyek igazán naggyá tudják tenni a nagyokat.
Eltelt az olimpiai játékok több mint fele és nem gyűlnek az érmek, sok az olyan vereség, ahol egyébként adva lennének az előbbre végzés lehetőségei, de valami, valami hiányzik. Valami, ami az önbizalom és az elhivatottság érzésének ötvözete táján kereshető.
Mi az, amiben e két elem benne foglaltatik, s amit egyes kitűnően szereplő közeli és távoli országok gladiátorai képesek felmutatni.
E.CS. már sejti hol található ez a valami, de azt is, hogy miért hiánycikk az éppen nálunk? Miért elfogadott ez a valami mindenki másnál és elitélendő, ha hazánkfia mutatja fel?
Az olimpia a legjobb alkalom ennek felmérésére, hiszen mint a legkitűnőbb tesztcsík mutatja fel, hogy mi e téren a világtendencia.
Egy menet közben elcsípett megjegyzést idéz fel: jó, hogy van olimpia, legalább négy évben egyszer lehet az ember magyar anélkül, hogy nacionalistának neveznék.
S már kézben is a cáfolat. Még most sem lehet.
E.CS. maga előtt látja az első aranyérem eredményhirdetését. Schmidt Pál a NOB magyar tagja adta át az érmet (régi szokás ez a NOB berkeiben) és a himnuszt a győztessel együtt, hangosan énekelte. Nagyon szép és felemelő jelenet volt. S az "elkövető" ennek megfelelően meg is kapta méltó büntetését. Nem ott ahol ez esetleg feltételezhető lenne. Ott természetesnek vélték. Itthon. Itthon kérem. Mit énekelget a Pali ott az olimpián. Ő NOB tag. Legyen csak semleges.
De jó lenne, ha lehetséges volna a lehetetlen, és felmérhetnék az azonos módon felkészített sportolókat: nemzeti öntudat, hazaszeretet birtoklóit és nélkülözőit. Dupla vak próbával. Biztosan az első csoport vinné el az aranyérmek zömét. S ez számos esetben jól látható az idegen nemzetek győzteseit nézve 15000 kilométerről. Jelek szerint nálunk is jelentett valamit. Tímea a himnuszt énekelte, Ági is sírt a himnusz alatt és elmondták, hogy 9 évesen jegyezte el magát az úszással, ezekkel a szavakkal: szeretnék egyszer én is az egész országnak örömöt szerezni, Szilveszter büszke öntudattal s mégis tartózkodóan, de énekelte a himnuszt s kemény férfiarca mögött ott dúltak az érzelmek.
E.CS. ismét gondolkodóba esik. Mit jelent mindez egy egészségügyi lap olvasójának? Kérdezi magától.
Aztán elszáll a kétely. Hiszen az emberi teljesítmény, legyen az sport vagy napi tevékenység, fizikai munka verejtéke vagy szellemi gyötrelem, egyazon gyökerekből táplálkozik.
Az az orvostársadalom, amelyik a mai megalázó erkölcsi és anyagi helyzetében teszi a dolgát, nagyon lehet, hogy sok esetben valami ilyenfajta energiát is mozgósít.
Jutalma nem aranyérem és nem himnuszos ünnepség.
Csupán egy másik magyar megkönnyebbült, olykor hálás mosolya.
Aztán tovább telnek a napok, E.CS. reményei tűnni látszanak, hírek keringenek marakodásokról a sportolók egyes csoportjaiban és Montreált idézve (akkor Szécsi sikertelenségének hírére volt itthon pezsgőbontás) ocsmány levelek mennek a vízilabdázóknak, legérzékenyebb, legkedvesebb reményeink egyikének megtörésére, a sokáig magyar sportnak számító sportág képviselőinek, az annyi éve várt és most méltán remélt aranyérmet akarnák kikáromolni a kezükből.
De fordul a kocka. Kemény csakazértis magyar fiúk és lányok rohamozzák meg a dobogókat az utolsó két napon. Sikerrel. És miénk a vízilabda aranya is. A dobogón álló csapat tanulmány lehet az egészséges nemzeti öntudattal foglalkozó kutatónak.
Valahol a behűtött pezsgőket későbbre teszik el, vagy bánatukban isszák le magukat a negatív ünnepre készülők?
Azt mondják az öregedő pezsgő még jobb lesz.
De a magyarság hírét-nevét öregbítő sporteredmények nemzettudatot erősítő erejével is érdemes számolni.
Vajon érdemes-e beszélni még arról is, hogy hányan fanyalogtak az Ausztráliába látogató miniszterelnök jelenlétén, nem tudom. Ő a magyar szurkolók között ült. A lelátókon számos más államférfi és nő volt jelen, díszhelyeken ültek.
E.CS. elégedetten dől hátra az éremtáblázat láttán. Igenis szükség van erre. Kell az élsport, kell a nemzetnek színház, és sajnos csak kellett volna a világkiállítás.
Ami késik, nem múlik.
Most aranyérmeseink állítottak követendő példát a jövőnket jelentő fiatalságnak. De minden magyarnak ez a kötelessége. Az első, a hatodik, a kétezredik helyen. Kinek-kinek ereje és tehetsége szerint.
A többi már gyerekjáték.

Dr. Szász István T.